A Vonát melegezők többsége nem ment el a bíróságra

Terry Black és Zuschlag János is távol maradt a Vona Gábor által ellenük indított per tárgyalásáról.

Lándori Tamás
2017. 03. 20. 15:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn délután megkezdődött a Vona Gábor által Terry Black és Zuschlag János, valamint öt kormányközeli médium ellen indított személyiségi jogi per a Budapest Környéki Törvényszéken. Az első- és másodrendű alperesen kívül a TV2, a Ripost, a Lokál, a Pesti Srácok és az Origo képviselőit idézte a bíróság. Utóbbiaktól a Jobbik pártelnöke azért követel hatszázezer és másfél millió forint közötti sérelemdíjat, mert híresztelték előbbiek arra vonatkozó, emlékezetes botrányt kavart állításait, miszerint a politikusnak homoszexuális kapcsolatai voltak, illetve meleg bulikba járt szórakozni.

Míg Vona Gábor és ügyvédje megjelent, a hét alperes részéről mindössze három jogász jött el. Később kiderült, hogy a Terry Blacknek – polgári nevén: Rácz Károly – postázott idézés tértivevénye „nem kereste”-jelzéssel érkezett vissza. A TV2 azért nem képviseltette magát, mert a felperes a TV2 Médiacsoport Kft.-t nevezte meg keresetében, ami időközben Zrt. lett. Vona ügyvédje, Kummer Ákos kérte a bíróságtól a jogutódlás megállapítását.

A Vona által benyújtott kereset szerint mind politikusként, mind magánszemélyként sértették személyiségi jogait azok az állítások, melyek egyfelől azt a látszatot keltik, hogy hamis képet festett magáról a közvélemény előtt – tehát hazudott választóinak –; másrészt a családi életét is rosszul érintették a híresztelések.

– Talán nem kell magyaráznom, hogy mit érez egy feleség és egy kiskamasz fiú, ha olyan állításokkal kell szembesülniük, hogy a családjuk hazugság, az apukának titkos, homoszexuális élete van – mondta Vona a tárgyalóteremben, hozzátéve, hogy azóta az utcán is beszólásokat, megjegyzéseket kapnak, neki pedig például lakossági fórumokon is tesznek fel kérdéseket a témában.

Szerinte a támadássorozat a legfontosabb politikusi tőkéjét, a szavahihetőségét próbálja megtorpedózni.

– Ha homoszexuális lennék, vállalnám – mondta. 

A pártvezető kifejtette, méltatlannak tartja, hogy a bíróságnak ilyen ügyeket kell tárgyalnia, de politikusként feladatának érzi, hogy a közbeszéd eldurvulása ellen minden jogi eszközzel fellépjen. Említette, hogy Orbán Viktor a parlamentben tett utalást a szexualitására.

A Pesti Srácok jogi képviselőjének kérdésére elmondta, jogsértőnek tartja azt, ha valakinek a szexualitását nyilvánosan a vállalt nemi orientáltságával ellentétesen állítják be, továbbá szerinte erre nem terjed ki a politikusok szélesebb tűrési kötelezettsége. Ennek kapcsán – az ügyvéd felvetésére válaszul –

Vona Gábor elismerte, az is sértő lehet, hogy a Jobbik váci szervezete honlapján Fodor Gabriellának nevezte Fodor Gábort.

Az alperesek egy része nem terjesztett elő írásbeli ellenkérelmet a bíróság számára, Zuschlag János beadványa pedig nem felelt meg a formai követelményeknek. Az Origo előterjesztésében hivatkozott többek között a tényfeltáró újságírás védettségére és arra, hogy a sajtó feladata a közszereplők ellenőrzése. Alperesi részről elhangzott az is, hogy Vona mint közszereplő meg tudja védeni magát, és valójában nem is következett be nála semmilyen hátrány a kifogásolt cikkek miatt. A Ripost jogásza tagadta, hogy a perbe fogott sajtóorgánumok összehangolt támadást folytattak volna Vona Gáborral szemben.

Vona Gábor a tárgyalás után lapunknak úgy nyilatkozott, az, hogy az alperesek több mint fele nem jött el, azt mutatja, hogy ők is szégyellik a tettüket, azt nem merik vállalni a bíróság előtt.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.