Botrányba fulladt a szegedi közgyűlés ülése

Rendőrök vezették el Szabó Bálintot.

MTI
2017. 03. 31. 9:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Botka László közölte, a vállalkozás „ezer szállal kötődik a Fidesz politikusaihoz”, és nem volt közvetlen szerződéses kapcsolata az önkormányzattal.

Szabó Bálint, az építőipari cégcsoport egykori alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Szeviép-ügy Szeged és Magyarország legjelentősebb gazdasági, politikai, közéleti bűncselekménye. „Az összes jelentős szegedi beruházáson dolgozó építőipari vállalkozáshoz kapcsolódó oligarchák nem kevesebb mint 10,5 milliárd forintot loptak el” – mondta az ügyvezető.

Szabó Bálint kijelentette, az ügy egyértelmű politikai felelősei hallgatnak, Botka László „hazug és gyáva módon” évek óta bujkál. Az ügyvezető a felszámolás alatt lévő cég egykori alvállalkozóinak kifizetése mellett önkormányzati és országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozását követelte, valamint azt, hogy a szocialista politikus személyesen járjon közbe a kormánynál a kártalanítás érdekében.

Nógrádi Tibor, a Fidesz helyi elnöke és frakcióvezetője a közgyűlésen hangsúlyozta, Szegeden a Szeviép-ügyről beszélni kell, hiszen emberek mentek csődbe, váltak földönfutóvá. Addig a város társadalma nem újulhat meg, amíg nem tisztázzák a történteket, valamint jogi és anyagi elégtételt nem adnak azoknak az embereknek, akik ebbe belerokkantak – jelentette ki.

Botka László azt mondta, hogy a Szeviép „ezer szállal kötődik a Fidesz politikusaihoz”, milliárdos megrendeléseket kapott a fideszes kormányoktól és önkormányzatoktól. A 28 állami megrendelés között szerepelt például az M9-es autóút, a szekszárdi és a polgári híd, a bajai kikötő építése.

A polgármester hangsúlyozta, a Szeviépnek nem volt közvetlen szerződéses kapcsolata az önkormányzattal, a vállalkozás egyedül az 1-es villamos vonalának rekonstrukciójában vett részt konzorciumi tagként. A beruházás csúszása miatt az önkormányzat több százmilliós kötbérigényt érvényesített a kivitelezőkkel szemben – tette hozzá.

Haág Zalán, a KDNP helyi elnöke és frakcióvezetője közölte, a közbeszerzési értesítő szerint a Szeviép konzorciumi tagként, illetve az önkormányzati cégektől több mint 15 milliárd forint megrendelést kapott.

Szabó Bálint a közgyűlésen petíciót akart átadni a polgármesternek, a karzatról játékpénzt szórt az ülésterembe, és folyamatos közbekiáltásokkal zavarta a tanácskozást. Az önkormányzati rendészek távozásra szólították föl, de miután nem jártak sikerrel, rendőrt hívtak, akik aztán elvezették Szabó Bálintot.

A Szeviép Zrt. három egykori vezetője ellen csődbűntett minősített esete miatt folyik eljárás a Szegedi Járásbíróságon. A vádirat szerint a cégvezetők döntése alapján rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket – az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon – a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, magánszemélyeknek, sportszervezeteknek. A vádlottak tagadják bűnösségüket.

Később Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta, napnál is világosabb, hogy a Szeviép-ügyben „Botka László a hunyó”. „Most, amikor tiltakoznak az emberek, azt is láthatjuk, milyen a Botka László szerint elképzelt demokrácia. Botka bilincsben viteti el azokat, akik őt kritizálják. Botka László szerint ez a demokrácia, ő ilyen Magyarországot szeretne építeni” – fogalmazott a Fidesz-frakció szóvivője, elfogadhatatlannak nevezve ezt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.