Javult a hazai lakosság angoltudása

Hollandia, Dánia és Svédország az első háromban.

Magyar Nemzet
2017. 03. 13. 7:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A franciák, az olaszok és a spanyolok is rosszabbul beszélnek angolul, mint a magyarok. Erre a következtetésre jutott az Education First nevű nemzetközi nyelvoktató cég, ami az angol nyelv ismeretének szintje szerint osztályozza a világ országait. Magyarország a 2016-os felmérés eredménye szerint a 18. helyen áll a 72 országot tartalmazó listán, amelyen 26 európai állam szerepel. Utóbbiak körében hazánk a 15. helyre került. A környező országok lakói közül a románok és a szlovákok mögöttünk vannak, a csehek és a lengyelek pedig megelőznek bennünket angoltudás tekintetében. Magyarország korábban ennél sokkal jobb helyen is állt az Education First listáján. Ugyanis 2012-ben a 8., következő évben a 9., 2014-ben a 17. helyre soroltak bennünket, 2015-ben viszont csak 21.-ek voltunk. Ehhez azért azt is hozzá kell tenni, hogy a korábbi években minden alkalommal 72-nél kevesebb ország vett részt a felmérésben. A legfrissebb adatok szerint egyébként a magyar felnőttek angolnyelvtudása illeszkedik abba a nemzetközi trendbe, mely szerint a nők némileg többen beszélik a nyelvet, mint a férfiak. A kutatás alapján a 18–25 éves korosztály rendelkezik a legerősebb angoltudással világszerte.

A lista élén ugyanaz a néhány ország, Hollandia, Dánia és Svédország szokta váltani egymást. Tavaly Hollandia került az élre, Dániát megelőzve. Mögöttük pedig a 2014-es lista első helyezettje, Svédország foglal helyet. Az európai országok közül Norvégia és Finnország van még bent az első ötben, de jónak nevezhető a luxemburgi, az osztrák és a német felnőttek angoltudása is. Ezeket az államokat Lengyelország, Belgium és Malajzia követi a rangsorban.

A sereghajtó európai országok közé Ukrajna, Törökország és Azerbajdzsán tartozik, de a magyarokénál rosszabb az angoltudása a spanyol, a bosnyák, az olasz, a francia és az orosz felnőtteknek. A nem európai államok közül Szingapúr áll a legelőkelőbb, 6. helyen a listán, míg a sor végére Laosz, Líbia és Irak került.

Az idegennyelvtudást mérő felmérések rendszeresen készülnek, de ezek módszertana jelentősen eltérhet, így az eredményekben is lehetnek különbségek. A lista élén és végén általában minden kutatóintézetnél ugyanazok az országok állnak, de Magyarország tekintetében már jelentősek lehetnek az eltérések. Így fordulhat elő, hogy hazánk polgárainak a nyelvtudása egyik hónapban a régiós átlag fölött van, a másikban pedig a legrosszabbak között. Ezért nehéz pontosan elhelyezni a tényleges tudás szintjét. Mindenesetre az talán elmondható, hogy a bécsi Mariahilferstrasse üzleteiben kézzel-lábbal mutogató, magyar nyelven fennhangon, szótagolva magyarázó hazánkfia már a múlté. Nem mintha soha nem lehetne vele találkozni, de mára azért már változott a magyar felnőtt lakosság angoltudása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.