Eközben a kormánypárti sajtó után a Fidesz is Botka Lászlóval, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével kezdett foglalkozni, szintén az Országgyűlésben. Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a napirend előtti felszólalásában emlékeztetett a szegedi, egyébként hét éve zajló Szeviép-ügyre, amelynek lényege, hogy az elsősorban építéssel foglalkozó cég 2010-ben elrendelt felszámolásakor 379 kisvállalkozónak tartozott összesen 11 milliárd forinttal. Jelenleg büntetőeljárás zajlik a cégvezetők ellen, velük kapcsolatban mondta Kósa Lajos – egyébként a nemrég lezajlott bírósági tárgyalásról tudósító kormánypárti Origo cikkét szinte szó szerint idézve –, hogy több szállal kötődnek a szocialistákhoz, így Botka László polgármesterhez, illetve kiemelten Ujhelyi Istvánhoz. Azt is hangsúlyozta, hogy a pórul járt alvállalkozókat képviselő Szabó Bálint szerint az eltűnt milliárdok az MSZP kasszájában végezték, ezt szerinte tényekkel is alátámasztotta.
Habár a parlamenti ülésen a szocialisták nem tudtak reagálni az elhangzottakra, közleményben azt fejtették ki, hogy a Fidesz fél Botka Lászlótól, ezért ráállították a „Habony-médiát”. Magyarázatuk szerint egyébként a valóság az, hogy a Szeviép fideszes botránytörténet. „A megszűnt cég tulajdonosának üzleti partnere a Fidesz korábbi gazdasági alpolgármestere, Tímár László volt, a cég másik vezetője a felszámolás után egy fideszes oligarchának lett a tanácsadója” – írták.
„Még márciusban” – röviden ezzel válaszolt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője lapunknak arra a kérdésre, hogy mikor kerülhet a parlament elé a civilekkel kapcsolatos kormánypárti javaslat. Ennek lényege, hogy egy meghatározott összeg, várhatóan néhány millió forint fölötti külföldi támogatás esetén arra köteleznék a civil szervezeteket, hogy hozzák nyilvánosságra, kik a végső támogatóik, milyen összeget és milyen céllal kapnak tőlük. A múlt héten a Reutersnek két, az „ügyre rálátó forrás” azt mondta, hogy a kormány nagyon siet a javaslattal, és már ezen a héten benyújtják az Országgyűlésnek. Úgy tudjuk azonban, hogy a sietség mégsem olyan nagy, mivel várhatóan nem sürgősséggel, hanem normál menetrendben tárgyalhatja majd a parlament az előterjesztést.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!