„Semmilyen gazdaságpolitikai stratégiát nem látok”

Egy ország sikerességének alapfeltétele, hogy az egyének magukénak érezzék a rendszert.

– Kész tényként kezelik az uniós vezetők, hogy hivatalosan is létrejön a „kétsebességes Európa”. Ha ez bekövetkezik, jó eséllyel a perifériára, a második kategóriába kerülünk. Hogyan hatna ez a magyar gazdaság fejlődésére?
– Az egész világon gazdasági-politikai turbulencia van, nem csak Magyarországon. Ez megváltoztatja a világ térségei közötti eddig fennálló viszonyokat is. Hitem és meggyőződésem, hogy történelmi perspektívában megfelelő választ fog adni erre Európa. Zavarok persze lehetnek, a történelem így működik. A több sebesség realitás már most is, a közép-kelet-európai országok pedig nyilván a kevésbé fejlett régiókhoz tartoznak. De ezen a téren nem vagyunk egyedül, ugyanezt lehet elmondani a mediterrán országok egy részéről is. Vagyis nem kétségbeesni kell, hanem azon igyekezni, hogy legalább a lépést tartani tudjuk.

– A „mag-Európa” intézményesített eszközeit, így az eurót és a politikai integrációt a magyar kormány elutasítja. Hogy lehet így felzárkózni?
– Európa két része gazdasági fejlettség szempontjából sosem volt egyenlő. Fiatal koromban lettek népszerűek a gazdaságban a centrum-periféria elméletek, és ezekből az ember megérthette, hogy milyen mély történelmi gyökerei vannak ennek a kettéválásnak. De még egyszer mondom, az is biztos, hogy van lehetőség arra, hogy ezen a távolságon változtassunk. Ismerünk jó példákat, így Finnország vagy Írország fellendülését, de számos más ország is említhető. A magyar gazdaságban is megvan a lehetőség a fellendülésre. Ennek persze feltételei vannak, szabálykövetésre és innovációra ösztönzőek egyaránt.

– Matolcsy György versenyképességi fordulatról beszélt, Orbán Viktor pedig azt mondta, tartósan 5 százalék körül bővülhet a gazdaság. Ehhez mi kellene?
– A nemzetközi tapasztalatok alapján a sikerességnek jól definiálható, de kétségkívül nehezen alkalmazható feltételei vannak. Daren Acemoglu és James A. Robinson remek könyve („Miért buknak el nemzetek?”) jól bemutatja a felzárkózó, sikeres gazdaságok jellemzőit. Bár a feltételek nagy része országspecifikus, vannak alapvető dolgok: egy ország sikerességének alapfeltétele például, hogy az egyének magukénak érezzék a rendszert, mert részt vehetnek a folyamatok megtervezésében és megvalósításában.

– Alaptételük, hogy stabil – lehetőleg demokratikus – intézményrendszer, jogállam, erős tulajdonjogok legyenek egy társadalom életének alapjai. Ebből a szempontból hogy állunk?
– Nem jól. A nemzetközi versenyképességi tanulmányok azt mutatják, az intézményrendszert illetően vagyunk a leggyengébbek. A Világgazdasági Fórum versenyképességi jelentése a vizsgált 138 országból a 114. helyre teszi Magyarországot az intézményrendszer minőségét tekintve. Ez mélyen elgondolkoztató, mert azt jelenti, hogy intézményrendszerünk működése nem felel meg a modern társadalom követelményeinek. Ráadásul a volt szocialista országok mind előttünk vannak ebben a fontos vonatkozásban. Ennél többet mondani arról, hogy nem állunk jól, nem is lehetne.

– Ehhez képest a magyar politika kedvenc témája, függetlenül attól, hogy épp ki van hatalmon, az, hogy mikor és hogyan érjük utol Ausztriát.
– Ez egy szép illúzió volt a rendszerváltáskor, aminek én is a rabjává váltam egy időre. De mostanra világosan látszik, hogy belátható időn belül nem lehetséges. Ausztria minden lényeges vonatkozásban távolodik tőlünk, nem is látszanak azok a pontok, ahol ezt a tendenciát megfordíthatnánk.

– Ha egy politikus azt kérné, három-négy pontban vázoljon fel egy versenyképességi fordulatot, mit válaszolna?
– A legelső, hogy a gazdaságpolitika elosztáscentrikusságát váltsa fel a termelés előtérbe helyezése. Ne az legyen a középpontban, hogy hogyan osszuk el, amink van, hanem hogy hogyan hozzunk létre többet. Itt azonnal beleszaladunk a termelékenység problémájába. Magyarországon a munka termelékenysége, az egy ledolgozott munkaóra alatt előállított GDP sokkal kisebb, mint Nyugat-Európában vagy az OECD más országaiban. Nem azért, mert ön vagy én rosszabbul dolgozunk, mint német vagy osztrák kollégáink. Bár ebben is van lemaradás, a fő baj, hogy rosszul áll össze a társadalmi rendszerünk. Az egyéni teljesítmények nem tudnak össztársadalmi teljesítménnyé integrálódni hatékonyan. Ebbe a gondolatkörbe tartozik az adórendszeren át az önkormányzatok és a helyi kis- és középvállalkozások viszonyáig, a korrupcióig és a bürokráciáig sok minden. Sok mindent kellene teljesen másként csinálni, hogy a rendszert hatékonyabbá tegyük. Mindenekelőtt növelni kellene a bizalmat a társadalmi szereplők között, amelynek hiánya óriási veszteségekkel jár. Egy növekedési fordulathoz még ezek után is kellene egy nagyon erős ösztönző: mégpedig a technológiai fejlődés komolyan vétele. Ez úgy zajlik itt körülöttünk, az informatikára, a robotikára, a 3D-s technológiára, a logisztikára alapozva, hogy idehaza szinte csak a szakemberek egyéni elkötelezettsége viszi előre, alig kap kormányzati figyelmet, miközben újjászervezi a világot, az életünket. Ahhoz, hogy egy technológiai forradalomba be tudjunk lépni, eleve teljesen más típusú oktatás kellene. A jelenlegi rendszer arra törekszik, hogy a gazdaság közvetlen érdekeit kiszolgáló embereket képezzen. Közhely, hogy ezzel szemben azt kéne megtanítani a diákoknak, hogyan lehet tíz-tizenöt évente szakmát, munkahelyet váltani, új képességeket szerezni. Mert ma senki nem tudja, milyen szakmákra lesz szükség tíz-tizenöt év múlva.

– Azt hallottam, Varga Mihály miniszterként frusztrált, mert a gazdaságpolitika alapvetően az MNB-ben íródik, Matolcsy György határozza meg, mi, miért történjen, az NGM csak inkább végrehajtja az elképzeléseket.
– Semmilyen átfogó gazdasági stratégiát nem látok. Egyes részterületekre nézve fogalmaznak meg elképzeléseket, de ezek nem állnak össze egy egésszé. De nem is támasztanak ilyen követelményt velük szemben.

– Orbán Viktor azt mondta, ha a fordulat megtörténik, reális, hogy a magyar gazdaság 2020-tól 5 százalékkal bővüljön évente.
– A politika rendszerint kiemel bizonyos részfeladatokat, konkrét mutatószámokat, ezek vannak érdeklődésének homlokterében. Ennek a kormánynak a külföldi függés mérséklése, a minél szélesebb döntési tér kialakítása érdekében a külső adósság és a költségvetési hiány csökkentése volt a vesszőparipája. Közben nézzük meg, milyen árat fizetett ezért az oktatás és az egészségügy. Egy adott gazdaságban mindig ki lehet emelni egy-két mutatót, és azt javítani a többi rovására. Erőltetett növekedést is meg lehet valósítani. Kornai János egyik korai fő műve, az Erőltetett vagy harmonikus növekedés lassan fél évszázada rámutatott ennek kockázataira – igaz, még a szocializmusban íródott, de alapelvei nagyrészt ma is érvényesek. Sok mindent lehet tenni egy gazdasággal, de ennek következménye van.

– 2020, de legkésőbb 2022 után kifutnak az uniós fejlesztési pénzek, és mindenki úgy számol, hogy drasztikusan csökkenhetnek a támogatások. Ehhez képest Bod Péter Ákos számításai szerint az EU-s pénzek nélkül 1-1,5 százalékos bővülésre lenne képes a magyar gazdaság.
– Az uniós források felhasználásának hatékonyságát illetően a legjobb mérce, hogy a hasonló támogatásban részesülő régiós társaink elhúznak mellettünk. Vagyis ők alighanem jobban használják fel ezt a hihetetlen mennyiségű pénzt.

– A munkaerőhiány az egyik legnagyobb problémává kezd válni a gazdaságban. Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén nem zárta ki, hogy egyes cégek vezetői ennek enyhítésére külföldieket hozhatnak be. Ilyen példákat már látni is, mondjuk az ukrajnai vendégmunkásokat foglalkoztató Lego esetében. Ez a tendencia hova vezethet?
– A munkaerőhiány részben az utóbbi idők növekedéséből ered, a kereslet bővülésével nem tartott lépést a kínálat. Nagyon sok ember parkol közmunkán évekig, mások elmentek külföldre. Keletkeztek munkahelyek Magyarországon, de nem ott, és nem olyanok, amelyek ezt a tömeget felszívták volna. Az oktatásunk ezer sebből vérzik, az általános iskolától az OKJ-s tanfolyamokon át az egyetemekig. A legújabb példa: logisztikai képzést akarnak indítani középiskolában. Ez önmagában jó. De szinte senki nincs az országban, aki ilyet tudna ilyen szinten tanítani.

– Az olimpiarendezés menyiben lendített volna a gazdaságon?
– Sportember voltam és vagyok, érdekel, szeretem. Voltam a londoni olimpián, hatalmas élmény lenne, ha itthon is láthatnám. De az ország egyszerűen nem áll készen erre. Kérdés, mennyire domináltak itt is a puszta politikai szempontok. Lehetett egy csomót beszélni róla, hogy ez milyen jó lesz, elkölteni kommunikációs pénzeket, s ha végül nem kapjuk meg, lehetett volna szidni a NOB-ot, hogy mekkora szemetek. Nem akarom a sokat hangoztatott gazdasági érveket ismételni. Ráadásul éppen most beszéltünk a munkaerőhiányról meg az alacsony termelékenységről, és a korrupciót még nem is említettük. Nem tudom, ilyen erőltetett ütemű fejlesztéseket képesek lettünk volna-e megvalósítani. Hiába mondják, hogy hatalmas pénzeket kaptunk volna, mert akkor jön Hofi vicce: Tud úszni? Nem. És ha megfizetem? Egyszerűen nem álltunk készen rá.

– Orbán Viktor arról is beszélt: az olimpiától függetlenül is nagy infrastrukturális beruházásokkal pörgetik fel a gazdaságot. Ez működő eszköz lehet?
– Infrastrukturális szempontból nem vagyunk elmaradva annyira, mint egy sor más területen. Az uniós pénzekből persze sok minden elkészült. Nem mintha nem volna helye a pénznek az alsóbb rendű autóutak vagy a vasút esetében, és az ilyen beruházások valóban elősegítik a gazdaság bővülését. Ez önmagában jó irány, de nem ezzel fogunk felzárkózni.

– Az egyik ilyen nagy beruházás a Belgrád–Budapest vasútvonal lenne az „Új Selyemút” program részeként. Ezt épp Donald Trump igyekszik megfúrni. Pedig az ő elnökké választásának nagyon örült a magyar kormány. 
– Ha Trump megfúrja a Belgrád–Budapestet, az valóban szép példája lesz a nemzetállami érdekérvényesítésnek. Képzeljük el, hogy kiáll egymás ellen egy magyar bajnok tízpróbázó és egy hallgatóm, aki három éve nem sportolt. Ez lenne az „America first” és a „Hungary first” összevetése sporthasonlattal. Elvileg mindkettő megáll a lábán, kettejük stabilitása azonban aligha összevethető. Tény, hogy van egy erős szándék arra, hogy a nemzetközi intézményrendszert átalakítsák, mert a globalizáció nem hozta meg azt az eredményt, amit az átlagember elvárt. Igaz, hogy az értékelőállítás, a javak és szolgáltatások soha nem látott bőségét hozta, de erre nem sikerült egy olyan politikai és intézményi rendszert kialakítani, ami ezt jól osztotta volna el. A társadalmi különbségek az országokon belül és az országok között is nőttek. A helyzetre a populista politikusok úgy reagálnak, hogy akkor fenébe a nemzetközi kapcsolatrendszerrel. De ezt nem lehet visszacsinálni. A Coca-Cola, a Shell, a Mercedes nem kezd bilaterális alapon működni csak azért, mert pár politikus erről beszél. A hálózatok korában élünk.

– Ön az Eötvös József Csoport tagja. Ez egy konzervatív érteliségiekből álló kör, amely rendszeresen szervez konferenciákat, tesz közzé jelentéseket. A legutóbbi találkozójuk nagyot szólt
– Pont nem voltam ott. Ez volt az egyetlen eddig, amiről hiányoztam. De a kormányt nem nagyon érdekli mindaz, ami mondunk vagy teszünk. Visszajelzést egy zárt értelmiségi körből kapunk, a politika ingerküszöbét nem érjük el. Így a megfontolásaink sem jutnak el az illetékesekhez.

– Azon az ominózus ülésen részt vett a Momentum Mozgalom vezetője is. Terveznek velük együttműködést?
– Mi nem szervezet vagyunk, hanem informális társaság, amely rendszeresen összegyűlik, és nyilvánosan megvitat kérdéseket. Abban mindenki egyetért, hogy politikai mozgalmakkal nem fogunk együttműködni. Belátható időn belül.

– A felsőoktatás helyzetét hogy látja?
– A magyar felsőoktatás az egyik legtöbbet pofozott ágazat. Konstans átszervezések kísérték a rendszerváltás óta eltelt időszakot, miközben egy egyetemnek évszázadokban kellene mérnie az időt. Hihetetlen mennyiségű pénz hiányzik belőle. Persze most is ülünk egy széken, van világítás, internet, de közben a számítógépes fejlesztésekre beszerzési stop van az egyetemen. Most jött ki egy tankönyvem ötödik kiadása. Eddig még kemény kötésben adtuk ki, feketével és kékkel szedve a szöveget, ami a tanulást megkönnyítette. Most csak puha kötésre, egységes szürke színre tellett. Ezer dolgot lehet mondani még, például igazán fájó az is, hogy nagyon szerények az oktatók lehetőségei külföldi tapasztalatszerzésre. Persze ebben a percben is vannak órák, és a kollégák elhivatottan tanítanak, de a lemaradásunk növekszik. Nyilván hasonló állapotok uralkodnak az ország többi egyetemén is.

– Tart még kapcsolatot kormányzati szereplőkkel?
– Némelyikükkel igen, de ha találkozunk, nem a gazdaságpolitikáról beszélünk.

Melyik a kedvenc...

Könyve? Attól függ, életem melyik korszakáról van szó. Középiskolásként kívülről tudtam csaknem a teljes Az ember tragédiáját. Egyetemistaként, fiatal felnőttként a XX. századi amerikai irodalmat, Steinbecket, Hemingwayt, Fitzgeraldot kedveltem. Az utóbbi időben a kortárs hazai irodalmat szeretem, Grecsó Krisztiánt, Parti Nagy Lajost, Dragomán Györgyöt, Závada Pált.

Közgazdasági munkája? Életem legfontosabb szakkönyve Kornai János A hiány című kötete volt, amiből világossá vált, hogy a szocializmus menthetetlen.

Filmje? Nem vagyok nagy moziba járó, az estéimet főleg a Rajk László Szakkollégiumban töltöm, de éppen az éjjel írtam a kollégistáknak nekrológot Kovács Andrásról, akit jól ismertem. Az ő filmjei, a Hideg napok vagy A ménesgazda, abban a korban meghatározóak voltak.

Sportága? Atlétika, hiszen magam is hosszútávfutó voltam. De szeretem a focit és a kosárlabdát is.

Országa úti célként? Új-Zéland nagyon vonzó, de Amerikába is szeretek utazni, bár nem szeretnék ott élni. Svédországba is mindig szívesen megyek. Legnagyobb úti élményem pedig a Húsvét-sziget.

 ###HIRDETES2###