Utóbbi esettől nem tart Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója, aki kérdésünkre közölte: a szakszervezetek képviselői kijelentették, hogy a személyszállításról szóló törvény előírásait a sztrájk alatt maradéktalanul betartják. A cégvezetés munkabeszüntetés esetén is kész tárgyalni az elégséges szolgáltatásokról, sőt, azt is elképzelhetőnek tartják, hogy csúcsidőben, reggel és délután egyáltalán nem lesz sztrájk, de napközben, este és éjjel semmi nem közlekedik. – Megkaptuk a hivatalos sztrájkbejelentésről szóló dokumentumot, az ilyenkor szükséges intézkedések első lépését megtettem, de bízom abban, hogy elkerüljük a sztrájkot – emelte ki Bolla Tibor, aki kérdésünkre, hogy miért ígért március végére forrást a béremelésekhez, azt mondta: korábban azt remélte, hogy meg tudják teremteni a fedezetet. Csak tízszázalékos béremeléshez legalább ötmilliárd forint többletet kellene találni a BKV gazdálkodásában, ám ennyi nincs.
Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester múlt pénteki sajtótájékoztatóján tarthatatlannak nevezte, hogy az állami szektorban várható béremelések nem érintik az önkormányzatoknál dolgozókat, a főpolgármester ezért levélben kéri a miniszterelnöktől a kormány segítségét. – Az önkormányzatok a béremelést önhibájukon kívül nem tudják saját forrásból biztosítani, aki mégis ezt mondja, az tudatosan cinikusan nyilatkozik – szögezte le akkor Tarlós István. Úgy tudjuk, azóta levelét elküldte Orbán Viktornak, de választ még nem kapott.
Emlékezetes, a BKV-nál legutóbb még a Demszky-korszakban, 2010 januárjában volt munkabeszüntetés, mert nem tudtak megállapodni a kollektív szerződésről. Az akkori hatnapos sztrájkban a BKV-nál akkor működő 26 szakszervezetből csak 14 vett részt, mert az érdekvédelem hatásos módjáról nem tudtak megegyezi.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!