Tarlós: Elhibázott beruházás volt a 4-es metró

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Összesen 59 milliárd forint visszafizetése a tét. Demszky Gábor volt főpolgármester felelősségét firtatták.

MNO
2017. 03. 06. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ülésen Szakács László MSZP-s képviselő vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte minden OLAF-jelentést érintő üggyel kapcsolatban, ahol az európai uniós források elköltéséről van szó. Felszólalása után egyébként bokros teendőire hivatkozva távozott. Bánki Erik ezzel kapcsolatban kifejtette: olyan ügyekben, ahol egyéb vizsgálat van, nincs lehetőség bizottság felállítására, csak meghallgatásra.

A KDNP-s Hollik István arra kérdezett rá, hogy csökkenthető-e az 59 milliárd forint, amelyet vissza kell fizetni. Tarlós István elmondta: nem biztos, hogy ennyit kell visszafizetni, és mindent megtesznek, hogy le lehessen faragni ebből, minden forintért harcolni fognak.

Volner János, a Jobbik képviselője az érdemi elszámoltatást hiányolta, mivel „száz-egynéhány milliárd forintot bizonyítottan elloptak” a beruházásból a balliberális kormányok idején.

Hadházy Sándor fideszes politikus szerint ugyanakkor az elszámoltatás nem a bizottságra tartozik, hanem a nyomozóhatóságokra.

Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője szerint elfogadhatatlan, hogy ilyen mértékű lopások, korrupciós ügyek előfordulhatnak. Szerinte az ügy tanulsága, hogy hiányos az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzése. Arra kérdezett rá, hogy mit tesznek, hogy a 3-as metró felújításán ne fordulhasson elő ilyen. Tarlós István azt felelte: 2010-óta nem volt korrupciós botrány Budapesten, ami nem véletlen. Már 2011-ben több feljelentést tettek, az Alstom-ügyben már van gyanúsított. A 3-as metró felújítására megjelent az új tenderkiírás – jelezte.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.