Fideszes játszma az olimpiai aláírásokkal

Beperelhetik a fővárost, ha nem rendeli el a népszavazást.

2017. 04. 04. 9:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törvénysértő határozatra készül a Fővárosi Közgyűlés szerdán a 2024-es olimpiai pályázat visszavonására összegyűjtött több mint 139 ezer érvényes népszavazási aláírás ügyében – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére a kezdeményező Momentum nevében Hajnal Miklós szóvivő. A városháza a hét végén tette közzé az előterjesztést, amely szerint nem rendelik el a helyi népszavazást. Kimondanák, hogy az aláírók célja már teljes mértékben megvalósult, és a népszavazás elrendelése és megtartása okafogyottá vált, hiszen március elsején a Fővárosi Közgyűlés visszavonta a pályázatát.

A javaslatot az önkormányzat törvényességéért is felelős főjegyzői iroda terjesztette be, és Tarlós István főpolgármester mellett a legtöbb kormánypárti képviselő aláírta. A Momentum szerint a Fidesz ezzel „az emberek után a bíróságokat is megkerülné”.

„A Fővárosi Közgyűlés a törvény által kötelezve van arra, hogy elrendelje az ügyben a népszavazást, mivel összegyűlt a kellő számú érvényes aláírás. Annak megállapítása, hogy a népszavazás okafogyottá vált, a népszavazási törvény szövege és a bírósági gyakorlat alapján nem a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe, hanem a bíróságra tartozik. A hatalommegosztás rendszerében visszaélésekre adhatna okot, ha az elrendelésre kötelezett vizsgálhatná az okafogyottságot” – írta a párt szóvivője.

Ezzel szemben Lövétei István alkotmányjogász szerint a jogásztársadalom gyakran szó szerint értelmezi a törvényeket, pedig időnként, mint ebben az esetben is, érdemes a józan észt is figyelembe venni. „Mivel a Fővárosi Közgyűlés eleget tett az aláírók akaratának, hiba lenne kiírni a népszavazást. Más lenne a helyzet, ha nem a 2024-esről, hanem általában az olimpiáról szólt volna a kérdés” – mondta Lövétei István.

Egyébként egy tavalyi hasonló eset nyomán újra a Fővárosi Közgyűlés elé kerülhet a kérdés, amikor majd formailag el kell rendelniük a referendumot. Kaposváron ugyanis annak ellenére visszadobták a városi közgyűlés határozatát az oda telepítendő gumifeldolgozó üzem ellen összegyűjtött aláírásokról, hogy időközben a cég visszalépett, a vele kötött szerződést pedig felbontották. A Kaposvári Törvényszék jogerős döntésében kiemelte: „A jogalkotó azért telepítette az okafogyottság megállapításának hatáskörét a bíróságra, hogy ezzel a helyi önkormányzáshoz való közösségi jogok együttes – képviseleti és népszavazás útján történő – gyakorlása során felmerülő jogvitákat ne az egyik érintett testület, hanem független bíróság bírálja el.” A népszavazás elrendeléséről szóló újabb közgyűlési határozatot végül ugyancsak a törvényszék semmisítette meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.