Majdnem reménytelen a Momentum népszavazási kezdeményezése

Az alkotmányjogász szerint nem lehet referendum arról, hogy egy miniszterelnök csak két ciklust tölthessen be.

Katona Mariann
2017. 04. 08. 9:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte esélytelen, hogy a Momentum Mozgalom kezdeményezésére népszavazás lehessen arról, hogy itthon egy miniszterelnök csak két cikluson keresztül vezethesse a kormányt. A budapesti olimpia ellen egy sikeres aláírásgyűjtő kampányt már maguk mögött tudó friss párt a napokban jelentette be, hogy két erről szóló kérdést is bead a Nemzeti Választási Bizottsághoz, nem titkoltan a már legalább kétszer miniszterelnöknek megválasztott Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc miatt.

Lövétei István alkotmányjogász a Magyar Nemzet megkeresésére ugyanakkor leszögezte, hogy egy ilyen korlát bevezetéséhez mindenképpen szükség volna az alaptörvény módosítására. Márpedig népszavazás nem irányulhat alkotmánymódosításra. Ráadásul az alkotmányjogász szerint a parlamentáris berendezkedésű kormányzati rendszereknél – amilyen Magyarország is – nem szokott lenni ilyen megkötés. Az Egyesült Államok ismert erről a szabályozásáról, de az egészen más rendszer. Az alkotmányjogász szerint „abba kellene már hagyni, hogy ötpercenként népszavazást emlegetünk”. Kifejtette, rendben van, ha az alapvető dolgokról sokan szeretnének referendumot tartani, de az már „kikacagása a világnak”, hogy még minden szempontból lehetetlen kérdéseket is így akarnak eldönteni, ráadásul ha a választási bizottság – jogosan vagy jogtalanul – visszautasítja, ugyanúgy próbálkoznak tovább.

Nem volt sokkal bizakodóbb a bizottság MSZP-s delegáltja sem. Litresits András lapunk kérdésére kizártnak nevezte, hogy „ennél a testületnél” ilyen kérdés továbbmehessen. Valószínűsítette, hogy a burkolt alaptörvény-módosítási szándék lesz az elutasítás oka. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az alaptörvény rendelkezik ugyan a miniszterelnök megválasztásának fő szabályairól, ugyanakkor bizonyos részletek – mint például hogy a büntetett előélet kizáró ok – már alacsonyabb szintű törvényben vannak meghatározva. Éppen abban, amelyet a Momentum a népszavazási kezdeményezéssel módosítana. Ilyen logika mentén tehát akár az időkorlátnak sem feltétlenül kellene szerepelnie az alaptörvényben, vagyis nem szabna gátat a referendumnak, hogy az alkotmányt is átírná. Bár Litresits András hozzátette, hogy az államfő esetében – ahol szintén törvény rendelkezik néhány részletről – az alaptörvény rögzíti, hogy csak egyszer lehet újraválasztani.

Nem teljesen új egyébként az az ötlet, amely két ciklust engedne egy miniszterelnöknek. Néhány hete Vona Gábor, a Jobbik elnöke a hónapról hónapra ismertetett kormányzati vállalásaik között jelentette be, hogy amennyiben megszerzik a hatalmat, bevezetik, hogy egy ember csak nyolc évig lehessen kormányfő. Akkor a politikus azzal indokolta elképzelésüket, hogy nyolc évnél hosszabb idő alatt fennáll a veszélye a kiégésnek, a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásnak és akár a személyiségjegyek torzulásának is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.