Nem kapkodnak a fogorvosi körzetek után

Eddig egyetlen szakember sem nyert letelepedési támogatást.

Kuslits Szonja
2017. 04. 28. 8:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét emelkedett a tartósan betöltetlen fogorvosi körzetek száma. Míg március elején még 234, legalább fél éve üresen álló körzetet listáztak, ez a szám tegnap már 251 volt – derült ki az Országos Tisztifőorvosi Hivatal alapellátási főosztályának legfrissebb adataiból. Ráadásul úgy látszik, hogy a többmilliós támogatások sem elég motiválók a fiatalok számára, így idővel egyre nehezebb lesz körzeti fogorvost találni.

Hogy a tartósan betöltetlen körzetek csábítóbbak legyenek, márciustól a fogorvosok is pályázhatnak a háziorvosok számára évek óta elérhető letelepedési támogatásra. Ám annak ellenére, hogy az idei összeg már a duplája a tavalyinak, a nyilvános adatok szerint eddig egyetlen pályázó sem nyert letelepedési támogatást. Még nyitott a pályázat, folyamatosan lehet jelentkezni rá.

A letelepedési pályázat lényege, hogy aki egy éve betöltetlen háziorvosi körzetet vállal, 12 millió forintot kaphat, és 14 millió forint járhat annak, aki két éve betöltetlen körzetet nyert el.

Harminchat hónapja üres körzetnél 16, míg legalább négy éve betöltetlen szolgálat esetében 18 millió forintot kap a nyertes orvos. Aki pedig legalább hatvan hónapja üres praxist vállal, annak húszmillió forint jár. Ha valaki elnyeri a támogatást, minimum hat évet kell a körzetben dolgoznia.

Leginkább a vegyes, vagyis a felnőtteket és gyermekeket is ellátó praxisok maradtak orvos nélkül a mutatók szerint, legutóbb például a Nógrád megyei Vanyarc, a Pest megyei Tápiószele és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmárton. De több mint tíz éve szerepel a listán a Bács-Kiskun megyei Bácsbokod, a Nógrád megyei Pásztó és a Somogy megyei Barcs is.

Nagy Ákos, az Országos Alapellátási Szövetség tagja, fogorvos arról beszélt a Magyar Nemzetnek: nem elég motiváló a fogorvosok számára a letelepedési támogatás, hiszen egy rendelő berendezése önmagában legalább tíz-tizenötmillió forint. Ha ez biztosítva van, akkor is olyan kevés a praxis havi állami finanszírozása, hogy a többmilliós szabad felhasználású támogatás ellenére sem feltétlenül éri meg tartósan betöltetlen praxist vállalni. Mint mondta, bár 12–20 millió forintot kaphat az, aki tartósan betöltetlen praxist vállal, minden évben három és fél-négy millió forint veszteséggel is járhat egy ilyen praxisban dolgozni. Hiszen nincs pluszbevétel a magánrendelésből, mert általában szegény a település lakossága. Így pedig könnyen ráfizetéssel járhat a praxis elvállalása.

A Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozata kiszámolta, hogy az átlagos finanszírozási összeg havonta 750-800 ezer forint, miközben a minimális havi összköltség nagyjából 1,6 millió. Gyakran hivatkoznak arra a döntéshozók, hogy a fogászatok keresnek a 18 és 62 év közötti páciensek fogpótlásán, az ugyanis térítéses beavatkozás, de ez valójában nem akkora plusz, amennyi szükséges a gazdaságos működéshez – mondta Nagy Ákos.

Arra a kérdésre, hogy ha ilyen veszteséges az alapellátásban dolgozni, miért vállalják ezt mégis a fogorvosok, úgy reagált: egyre többen döntenek úgy, hogy a jelenlegi feltételekkel nem vállalják a körzeteket. A fiatalok inkább magánpraxisba mennek, az idősek pedig nyugdíjba, így idővel még nagyobb hiány lesz alapellátó fogorvosokból. Jelenleg egyébként körülbelül 2400 alapellátásban dolgozó fogorvos van az országban.

Kitért arra is, hogy egy zárt internetes szakmai portálon már 800 fogorvos írta alá azt a levelet, amely az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozással kapcsolatos problémáit tárgyalja. A levelet Ónodi-Szűcs Zoltánnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkárának címezték, és ha meglesz az ezer aláírás, sztrájkolni kezdhetnek.

Hermann Péter, a kamara Fogorvosok Területi Szervezetének elnöke korábban arról beszélt lapunknak: szerinte óriási különbség van az alapellátás más részei és a fogorvosi ellátás finanszírozásában, és ez a szakadék egyre csak nő. Aki pedig állami finanszírozásban nem kapja meg azt a juttatást, amiből a praxist fönn lehetne tartani, az vagy külföldre megy dolgozni, vagy a magánellátást választja. – Emiatt idővel egyáltalán nem lesznek körzeti fogorvosok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.