Feljelentést tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon a gödi Topház a Mental Disability Advocacy Center (MDAC) nevű nemzetközi civil szervezetet képviselő ismeretlen tettesek ellen, akik engedély nélkül készítettek fotókat az otthon lakóiról. A lapunk által megismert feljelentés szerint április 18-án engedély nélkül léptek az intézménybe a szervezet munkatársai, és ott illegálisan készítettek kép-, hang- és videofelvételeket. A kiskorúakról készített felvételekhez ugyanis szükség lett volna a szülők vagy a gyámok előzetes, írásbeli engedélyére. A dokumentum szerint probléma lehet az is, hogy nem tudni, milyen célokra akarják felhasználni a gyerekekről készült kép- és hanganyagokat, ami visszaélésekre adhat alkalmat.
A gondozottak egyébként a Topház szerint az MDAC látogatása után zavart, zaklatott állapotban voltak. Mint arról beszámoltunk, a szervezet a közelmúltban harmincoldalas jelentésben írt arról, hogy az intézményben borzalmas higiénés körülmények között, lekötözve, éheztetve és bántalmazva töltik a mindennapokat a benn lakó fiatalok.
A megismert dokumentumok szerint egyébként a Soros Györgyhöz köthető MDAC már tavaly júliusban kérte az otthont fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, hogy meglátogathassák a Topházat. Erre november végén engedélyt is kaptak, a látogatásnak azonban feltételei voltak. A fenntartó kikötötte például, hogy a szakértőknek előre kell időpontot egyeztetniük, és csak fenntartói kísérettel járhatják körbe az otthont. Továbbá kizárólag olyan ellátottakkal találkozhatnak, akik gyámjuktól, szüleiktől erre írásbeli engedéllyel rendelkeznek. Ezek a kitételek egyébként a szervezetnek valószínűleg azért nem feleltek meg, mert attól tartottak, hogy így nem a valós képet látják majd.
Lapunknak egy neve elhallgatását kérő, az intézményhez közeli forrás arról beszélt: a jelentésben is látható fotókhoz a gyerekeket beállították, azok nem fedik a valóságot. A vizsgálatok jelenleg is folynak, így nem tudni, sikerül-e ezt bizonyítani. Fontos azonban megjegyezni, nem csak az éheztetés vagy a lekötözés minősül kínzásnak, a nemzetközi egyezmények szerint az is annak számíthat, ha valakinek nem látják el a nyílt sebeit.