Földindulástól rettegnek Borsodban, Orbánhoz fordulnának

A tiszapalkonyaiak szerint a Mol beruházása katasztrófát hozhat a B-A-Z megyei másfél ezer lelkes falunak.

„Hazánk újraiparosítása jó ütemben halad”
Orbán Viktor, Tiszaújváros, 2013.

Egy nagy csattanás. Ezt hallotta Száváné Kiss Rita, nem sokkal azután, hogy Tiszapalkonya utolsó utcájában megkezdték a munkálatokat a házuk mögött a gépek. Amikor kiment megnézni, mi történt, azt látta, hogy előszobájában elvált a padló a faltól, és ott egy repedés keletkezett. Állítja, ez a repedés növekszik, és egyértelműen a gépeket teszi felelőssé.

– Mióta itt dolgoznak a gépek, ráadásul büdös a föld – mondja. Csendben maradunk, így halljuk is a markolók tompa zúgását. Állítólag állandóan ez megy. A gépeket este fél nyolcig hallani csukott ablaknál is.

Hogy mit is keresnek a markolók a Tisza-parti falucska „hátsó kertjében”? Az ott élők szerint benzint és más kőolajszármazékokat. A helyiek érzik is a szagát, sőt a kútjukból is ömlik valami nagyon sötét, amit senki sem hív fekete aranynak. A Görgey út lakói azt mondták lapunknak, hogy egyik este titokban lecsavarták a már elkészült kutak tetejét, és benzinszagot éreztek. Van szomszédjuk, aki egy ideje nem iszik csapvizet. 

Ahhoz, hogy értsük a helyzetet, vissza kell mennünk az 1970-es és az 1980-as évekbe, amikor még Leninváros gyárai vették körül a honfoglalás után létrejött települést. A Kádár-korszakban nem törődtek a környezetvédelemmel, ezért jelentős mennyiségű ipari szennyeződés került a talajba, ami azóta Tiszapalkonya határáig szivárgott. Egyesek – például Varga Lajos, a település önkormányzati képviselője – szerint már jóval régebb óta ott van a falu alatt a szennyeződés. 

Egy korábbi testületi ülésen – amin mi is részt vettünk – komoly vita bontakozott ki. Talán ennek hatására a Mol és a Mol Petrolkémia a hatósági határozatokban és engedélyekben rögzített előírásoknak megfelelően úgy döntött, megkezdi a talajvíz tisztítására szolgáló rendszer, hivatalos nevén a csóvafronti hidraulikai barrier kiépítését. Most. 2017-ben.

Miközben a birtokunkba került előzetes vizsgálati dokumentációban az áll, hogy már 1991-ben tudtak a vállalatnál arról, hogy rengeteg szennyeződés került a talajba. A cég tájékoztatása szerint az 1990-es években és a 2000-es évek első felében megkezdődött az iparterületen belüli szennyezett területek kezelése, tisztítása. Viszont az iparterületeken kívüli zónákról nem állt rendelkezésükre információ. A 2000-es évek második felében a Mol és a Mol Petrolkémia mindenre kiterjedő felmérést indított, 12 négyzetkilométernyi területet vizsgáltak meg. Ezt követően nekiláttak a feltárt szennyezettségi formákból adódó kockázatok meghatározásához, valamint a kármentesítési, kárkezelési módszerek, technológiák megtervezéséhez. Válaszában a vállalat megjegyzi, hogy az engedélyeztetési folyamat az érintett ingatlanok tulajdonosaival a vártnál jóval több időt vett igénybe.

Így jutottunk el a csóvafronti hidraulikai barrier építéséhez.

Rita lakásában ülünk le. Ő az az asszony, aki azt mondja, azért nem dolgozhatott tovább közmunkásként, mert nyilatkozott lapunknak tavaly év végén. Több utcabeli asszony is érkezik, névtelenséget kérnek, talán mert félnek, hogy úgy járnak, mint Rita. Mindannyian ugyanazért aggódnak. Mi lesz a házukkal, egyetlen vagyonukkal?

– Mit fognak örökölni a gyerekeink? Ebben az eltanyásodott faluban amúgy sem vesz senki házat, de most még az is lehet, hogy össze is dőlnek, ha beindulnak a kutak – panaszolják. Rákérdezünk, hogy miért nem kelendők a Görgey út házai. A válaszhoz és megértéséhez megint csak a múltba kell visszamennünk.

– Egyrészt az öregek elmondásából tudjuk, hogy régen itt tó volt, itt fürdették a lovakat. Úgyhogy a házak alatt még most is vízér húzódik – mesélik. Éppen ezért attól tartanak a faluvégen, hogy ha beindulnak július elsején a több száz millió forintból beüzemelt szivattyúk, akkor hasadékká válnak a repedések. Ha magas a Tisza, komoly problémáik vannak, gyakran a pincéjükben áll a víz. Abszurd, de a lakók maguk is hihetetlennek tartják, hogy évekkel ezelőtt kaptak ide építési engedélyt.

Megkérdeztük minderről a Molt. A vállalat lapunknak azt válaszolta, rendezi azok kárát, akik ingatlanai esetében bizonyíthatóan a munkálatok vagy a tisztító rendszer miatt keletkezik kár. Fel is ajánlották az érintetteknek, hogy statikai vizsgálatokat készítenek ingatlanjaikról, mivel a Mol szerint „ennek alapján lehet hitelesen igazolni az esetleges károkat”. A cég közölte azt is, hogy a statikai vizsgálatok elvégzéséhez 14 tulajdonos nem járult hozzá. Egyikükkel találkoztunk is. Az elutasítást azzal magyarázta: félnek attól, hogy egy esetleges perben ők „kis halak” lennének a Mollal szemben, és biztos veszítenének. Más kijelentette, hogy az különben sem statikai vizsgálat, hogy az „utcáról lefényképezik a házakat”.

A Mol azt írta nekünk, hogy „nagyon alapos és szigorú számításokat végeztek”. „Tájékoztattuk őket, hogy a vízkitermelő rendszer üzemeltetése az előzetes számítások alapján nem okoz talajmozgásokat, így nem várható az érintett épületek süllyedése, megrepedése. Mindettől függetlenül saját költségen elvégeztük az érintett ingatlanok állapotfelmérését, és garanciát vállaltunk arra, hogy amennyiben a rendszer működésével összefüggésben a lakóingatlanokban kár keletkezne, akkor a keletkezett kárt megtérítik az ingatlan tulajdonosának” – áll a sajtóosztály válaszában.

Tartanak a Görgey úton attól is, hogy nagy lesz a zajhatás, ha beindulnak a kutak.

Állítólag olyan hangos lesz, mint a gyereksírás, és megy majd egész nap. Utóbbi tényt a Mol elismeri, tényleg 24 órában működik a kútsor, de ami a zajra vonatkozik, azt cáfolja. Azt írják, a rendszer működő részei tíz méterrel a talajvíz szintje alatt lesznek. Hasonlatuk szerint úgy kell elképzelni a működést, mintha egy működő porszívót bebetonoznánk, és ezt a betonkockát több mint tíz méter mélyen beásnánk a földbe. Leszögezték, hogy vizsgálataik szerint a lakosok semmit nem fognak hallani.

A tiszapalkonyaiak azt szeretnék, hogy őket viszont meghallja valaki: méghozzá Orbán Viktor.

– Figyeljenek már oda ott fent, a minisztériumban ránk is – mondja az egyik panaszos. A sebtiben összejött társaság azért fordulna mindjárt a miniszterelnökhöz, mert saját polgármesterükben, Lasztóczi László Attilában nem bíznak. Csak a zsebüket csapkodják, amikor a településvezető és a Mol kapcsolatáról érdeklődünk. Állítják, hogy a polgármester a hátuk mögött, a testület megkerülésével döntött arról, hogy megkezdődhetnek a beruházás munkálatai. Ők az ellenkezőjét szeretnék: ha leállna a beruházás. És persze fizessen már most kártérítést a Mol.

Ritáékhoz közben egy férfi toppan be, a neve elhallgatását kéri ő is. Magabiztosan kijelenti, hogy két csövet fektetnek le a földbe, az egyik arra szolgál, hogy vizet szivattyúzzanak a Tiszából, a másikon a szennyeződést egy közeli tóba eresztik.

– Ez biztos – jelenti ki felszegett fejjel, ellentmondást nem tűrőn.

– Ezt honnan tudja? – kérdezzük, de Rita felel helyette.

– Falun vagyunk – mondja, és nincs is több kérdésünk az úr felé. A Mol felé van. A cég állítja, hogy a Tiszából nem történik vízkivétel és a rendszer működése sem érinti a Tisza vizét. Nem a tóba megy majd a szennyeződés, hanem vagy „visszakerül a feladóhoz”, az ipartelepre, vagy megy a Tiszai Finomító szennyvíztisztítójába.

Ez a jövő, nézzük a jelent. Úgyhogy kimegyünk az épülő kútsorhoz.

A frissen ásott földben pezsgőtabletta-dobozt és műanyag kacsát is találunk. Mint utólag kiderült, a már említett belvízprobléma kiküszöbölésére ásott árkot egykor telehordták szeméttel. Egy helyi lakó pedig pénzt fogadott el, amiért az udvarára hordták a kommunális hulladékot. Viszont most nem a lomok, hanem a benzinszag miatt vagyunk itt. Lecsavarjuk a frissen kiásott kút tetejét, és egy kicsit mi is érezzük a szagát.

Valamivel odébb, ott, ahol a két kilométer hosszan kiépített kútsor véget ér, egy ház hátsó kertjéből is megnézhetjük a barriert. Vendéglátónk tűzoltásnak minősíti az építkezést. Egyrészt biztos benne, hogy „érkezik még utánpótlás, már ami a szennyeződést illeti”, másrészt szerinte a kútsor nem is pont ott húzódik, ahol valóban érdemes lenne szivattyúzni.

– Hát hol? – kérdezzük. A válasz meglep minket. A férfi a konyhakertjére mutat.

– Valahol ott, ahol a kutya áll, ott lehet a mélypont – a kis pincsi megszeppenve néz, mintha tudná, hogy róla van szó. Arrébb is megy, követjük. Ismét szóba kerülnek a palkonyai ingatlanok és az áraik.

– Az én 150 négyzetméteres házamat hárommillióért tudnám eladni, de reménytelen – mondja. Szavai igazolására a szomszéd ingatlanra mutat: hasonló méretű, üres ház áll a derékig érő gazzal benőtt telken. Öt éve lakatlan, a bank se tudta elárverezni. Nem kell senkinek.

Lasztóczi László Attila, a falu polgármestere irodájában fogad minket. Mondandóját azzal kezdi, hogy ő köteles Tiszapalkonya összérdekét nézni, meggyőződése szerint ezt is teszi, noha sokan azt feltételezik, hogy egyéni szempontjait érvényesíti. Ennek cáfolatául elmondja: azt szeretné, hogy a faluban mindenhol – ne csak egy-egy kijelölt, a kútsorhoz közeli zónában – zárják le a fúrt kutakat, és hogy a Mol fizessen kompenzációt mindenkinek. Azoknak is, akiknek jelenleg nem áll kút az udvarán, hiszen így legalább három évre elesnek annak lehetőségétől, hogy kutat fúrassanak maguknak. Ez egyébként – mármint a kútzár és a vízdíj-kompenzáció – értelemszerűen nemcsak a Görgey útiakat érintené, hanem minden ingatlant a faluban. Így Lasztóczi szerint biztosan elejét lehetne venni annak, hogy házak omoljanak össze Tiszapalkonyán. Hangsúlyozza: a kényszerintézkedést a jövőbeli szennyeződések megakadályozása és a humán katasztrófák kockázatának kizárása miatt szorgalmazza.

Látta ő is a videót a kútból jövő sötét vízről, de később megtudta, hogy ott a télen leülepedett iszap jött csak fel a felszínre. Különben is: a videó készítője kihívója volt a korábbi választásokon. Száváné Ritának pedig azért kellett mennie a közmunkáról, mert lejárt a szerződése, januárban pedig nem újította meg. Kellett másoknak is lehetőséget biztosítani.

Hallott a falubeli pletykákról, miszerint kizárólag egyedül tárgyalt a Mollal, de hozzáteszi: volt „négy- és hatszemközti találkozó is”, a „harmadik szempár” alatt pedig a testület tagjait érti. (Ezt írta nekünk a Mol is.) A polgármester örül, hogy sikerült elérnie, hogy a cég évről évre támogatja a falu fejlesztési céljainak megvalósítását. Dacára annak, hogy iparűzési adót már jó ideje Tiszaújvárosba fizet. De így is jut a tao-n keresztül Mol-pénz a sportinfrastruktúrára, és kap még a tiszapalkonyai testület használt, de még használható számítástechnikai eszközöket is.

Lasztóczi szerint reggelig lehetne beszélni arról, hogy összességében jó-e a falunak, hogy egy ipari övezetben fekszik. Mert ugyan dolgozik még jó pár tiszapalkonyai a gyárakban – a polgármester szavai szerint „nagyapáink egykori földjén” –, de a gépesítéseknek köszönhetően közel sem annyian. Aztán itt van a szennyeződés is, ami pontosan olyan banális módon került a földbe pár évtizede, ahogyan elképzeljük.

– Elmondták olyanok, akik ott dolgoztak anno, hogy hogy történt. Egyszerűen beleengedték az olajat és a vegyi anyagokat a földbe. Védekezésül annyit tettek hozzá, hogy hát Laci, a Kádár-rendszerben mégis kinek beszéltünk volna erről? – idézi fel Lasztóczi.

S hogy meddig működik majd Tiszapalkonyán a csóvafronti hidraulikai barrier? Az is lehet, hogy 30 évig. Úgyhogy a dél-borsodi falucska kapcsán nemcsak azt mondhatjuk el, hogy mélységesen mély a múltnak kútja, hanem azt is, hogy régi bűnnek hosszú az árnyéka. Meg hogy ugyanolyan hosszú út vezet kifelé az erdőből, mint befelé. Hiába: nagy igazságok ezek. A kérdés csak az, hogy vajon segítenek-e Tiszapalkonyán és a Görgey útiakon.