Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője interjút adott az RND német médiumnak. Ebben elmondta, hogy szerinte Európának alkalmazkodnia kell az Egyesült Államokhoz. „Kétségtelen, hogy az új [amerikai] kormányzat mélyrehatóan megváltoztatta az USA politikájának és ügyeinek intézésének stílusát és módját. Nekünk, európaiaknak ehhez kell alkalmazkodnunk, és alkalmazkodnunk kell a munkamódszerükhöz” – fogalmazott.

Mint mondta:
Trump megközelítése nagyon üzletorientált. Ezért folyamatosan fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mit akarunk elérni, mit akar a másik fél, és milyen befolyásunk van?
Kallas úgy fogalmazott: a célja, hogy javítsa az EU kapcsolatait az Egyesült Államokkal, és „szorosabban összehangoljuk fellépéseinket Washingtonnal Oroszország ukrajnai agressziójának visszaverésében”. Úgy értékelt, hogy az elmúlt hetekben már valódi előrelépést tettek ezen a területen – bár azt nem fejtette ki, hogy pontosan, mire gondolt.