– Volt, aki nem vállalta a szereplést?
– Volt, de neveket nem mondok.
– Tehát ön szerint a választási rendszer a legfontosabb ügy?
– Igen, mivel a Fidesznek nem a támogatottsága ilyen nagy, hanem a rendszer által nekik kínált előny aránytalan. Nem arról van szó, hogy a magyar társadalom kétharmada meggyőződéssel áll az Orbán-kormány mellett. Az elmúlt hét évben kialakították az autokratikus kormányzás kereteit, amelyek látszólag demokráciát kínálnak az embereknek, de világos, hogy senki sem tud érdemben odakerülni a kormányrúdhoz rajtuk kívül. Lehet és kell is beszélni az ellenzéki pártok szerencsétlenségeiről, szervezetlenségéről; de alapvetően az a probléma, hogy egy szisztematikusan, jól építkező új pártnak sem áll rendelkezésére sem médiafelület, sem megfelelő közforrás. A választójogi törvény aránytalansága pedig lehetetlenné teszi, hogy a társadalmi támogatottságának megfelelő képviseletet szerezzen a parlamentben. Ilyen összeállítás mellett nem lehet beszélni az ellenzéki pártok alkalmatlanságáról, hiszen a rendszer azt sem teszi lehetővé, hogy kiderüljön az alkalmatlanságuk. Ez a rendszer brutálisan igazságtalan.
– Tehát a 2018-as választás eleve veszett ügy az ellenzéki pártok számára?
– A jelen keretek között kizárólag a Fidesznek van esélye a győzelemre, a kérdés pedig csupán annyi, hogy ez egy többségi, vagy egy kétharmados győzelem lesz-e. 2014-ben sem a többség szavazott a Fideszre: negyven százaléknyi szavazattal húzták be a mandátumok kétharmados többségét a parlamentben. Ez nem állhat érdekében senkinek.
– Mi lesz a következő lépés? Tüntetések? A választójogi törvény megváltoztatásához elengedhetetlen lenne a Fidesz támogatása. Mi adja a reményt?
– A remény abból adódik, hogy ezt az ügyet egy mozgalom fogja a zászlajára tűzni. Nem arról van szó, hogy tüntetést szervezünk, vagy videót készítünk, hanem széles társadalmi bázissal rendelkező mozgalmat építünk. Most arra kértük a pártokat, hogy dolgozzák ki saját javaslataikat a választási rendszerre. Ezeket a terveket augusztus elejéig várjuk. Ezután augusztus 20-án elindítjuk a kampányt, amelynek keretében a parlamenttel szemközt felállítunk egy agórát: itt fog elindulni az az érdekegyeztető folyamat, ahol a pártok és a politikai szervezetek közösen megszülik azt a választási rendszerre vonatkozó javaslatot, amelynek az elfogadtatásáért küzdenek majd szeptember 20-a és október 23-a között. A parlamentnek október 23-ig lesz lehetősége erről a javaslatról szavazni. Amennyiben ez nem történik meg, a kérés követeléssé fog változni, és polgári engedetlenségi eszközökkel fogunk küzdeni az elfogadtatásáért.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!