Ha a Petya beköltözik, teljesen átveszi az irányítást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sokkal profibb a Wannacrynál, és a mentett jelszavakkal is visszaél a Petya, a zsarolóvírus – egy módszerrel azonban talán meg lehet állítani.

MN
2017. 06. 28. 8:05

Ukrajnában hétfőn több stratégiai fontosságú intézmény, köztük a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér fő szerverét is megfertőzte a zsarolóvírus. A kormány keddi kiadott közleménye szerint a kibertámadást sikerült a szakembereknek leállítaniuk, a vírus nem terjed tovább, és a megtámadott állami és kereskedelmi vállalatoknál jelenleg már az elveszett adatok helyreállításán dolgoznak.

Az helyi kiberrendőrség szerint a Petya nevű zsarolóvírus áldozatául esettek közül eddig már mintegy kétszázan jelentkeztek a hatóság forródrótos segélyvonalán. A támadást a hackerek az M.E.doc adatszolgáltatási és iratkezelési programon keresztül hajtották végre. A program rendszeres időközönként frissítést kér, és ha ezt végrehajtják, a vírus telepíti magát. A hatóságok ezért azt javasolták, hogy a frissítéskérést utasítsák vissza az ilyen programmal rendelkezők a számítógépükön. Az M.E.doc. könyvelési program készítői az UNIAN ukrán hírügynökség szerint viszont azt állítják, hogy a vírus nem ezen keresztül hatolt be a számítógépekbe, mert a legutóbbi frissítéskérést még június 22-én, azaz a támadás előtt öt nappal küldte a program.

 

Petya támadását figyelemmel kísérik a magyar hatóságok is: a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) kedden –egy nappal a fertőzés globális kitörése után – riasztást adott ki a PetrWrap zsarolóvírus növekvő fertőzési mutatói miatt, amelyben a történtekről és a lehetséges megelőző tevekénységekről tájékoztatta a kormányzati szerveket.

A támadási hullámmal összefüggésben ugyanakkor még nem jelezték az NKI-nek, hogy magyar  kormányzati rendszereket is megfertőztek volna - jelezte a Belügyminisztérium.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.