A választók relatív többsége (35 százaléka) véli úgy, hogy a Jobbik lehet a Fidesz első számú kihívója az elkövetkező években – derült ki a Jobbik-közeli Iránytű Intézet júniusi felméréséből. A kutatás szerint az MSZP-t 8 százalék tekinti a legfőbb kihívónak, míg egy esetleges baloldali összefogást és az LMP-t 2-2 százalék. A megkérdezettek 28 százaléka nem tud vagy nem akar választ adni az erre vonatkozó kérdésre, míg 17 százalék sejti azt, hogy a Fidesz egyeduralkodó marad a továbbiakban. A Jobbik-szavazók nagy többsége (73 százalék) a saját pártját tekinti a Fidesz–KDNP első számú kihívójának, a többi párt csak elvétve jelenik meg. Ugyancsak a Jobbikot tekinti kihívónak az LMP, a DK és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) szavazóinak relatív többsége is. A Fidesz–KDNP-ben már nem ennyire egyértelmű a helyzet, a fideszesek 31 százaléka szerint a Jobbik a második legerősebb párt, de majdnem ugyanilyen arányban (28 százalék) válaszolták azt is, hogy a Fidesz egyeduralkodó marad a következő években. A Momentum szavazóinak relatív többsége a saját pártját nevezte meg a jelenlegi kormánypárt kihívójaként. Egyedül az MSZP szavazótáborában szerez (relatív) többséget az az álláspont, hogy a szocialista párt vagy egy baloldali összefogás lesz a kormánypártok legnagyobb ellenfele. A Magyar Nemzet megbízásából készült kutatásban a választók relatív többsége (45 százaléka) tartja úgy, hogy az ellenzéki pártok közül egy jövő vasárnapi országgyűlési választáson a Jobbiknak lenne több szavazója, míg harmaduk gondol erősebbnek egy lehetséges baloldali összefogást. Meglehetősen sokan, a megkérdezettek 21 százaléka ugyanakkor nem tudja megítélni a kérdést, 2 százalék pedig megtagadta a válaszadást.
Az Iránytű Intézet egészen más adatokat kapott akkor, amikor a helyi (lakóhely szerinti települési) erőviszonyokra kérdezett rá. A választók 38 százaléka ugyanis úgy vélekedik, a lakóhely szerinti településén inkább a baloldali pártok szavazói vannak többen, míg 30 százalék gondolja azt, hogy a Jobbik szavazói. További 8 százalék úgy véli, „körülbelül ugyanannyian lehetnek”. A kérdést megítélni nem tudók aránya ebben a körben is igen magas, 23 százalékos volt.