Csak a fideszesek elégedettek a jelenlegi iránnyal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Iránytű Intézet felmérése azt mutatja, hogy a lakosság 45 százaléka szerint rossz felé halad az ország.

M. László Ferenc
2017. 07. 03. 9:29

Az Iránytű Intézet arról is kérdezte a lakosságot, mire számítanak, milyen irányba haladnak a dolgok hazánkban és az EU-ban. 29 százalékuk mondta azt, hogy hazánkban inkább jó irányba mennek a dolgok, miközben csak 22 százalékuk látja úgy, hogy az EU fejlődése kielégítő. Ám ez adódhat abból is, hogy az EU ügyeiben a magyarok tájékozatlanabbak: az unióval kapcsolatban a kérdést megítélni nem tudók aránya háromszor akkora, mint a hazai viszonyok jellemzése esetében. Ugyanakkor nagyjából megegyezik azok aránya, akik úgy vélik, Magyarországon is (45 százalék) és az unióban is (44 százalék) rossz irányba mennek a dolgok.

Az Iránytű úgynevezett közéletibarométer-értéke – amelyet az ország jelenlegi állapotával való elégedettség, a harmadik Orbán-kormány tevékenységével való elégedettség és a megélhetési körülmények változásának megítélése alapján állítottak össze – 2016 augusztusa óta lényegében stagnál. A felmérés készítői megjegyzik: a stagnálásnak az oka az anyagi helyzet vélt javulása, az Orbán-kormány megítélése ugyanakkor fokozatosan romlik.

Ugyanakkor az általános elégedetlenség, a kormány tevékenységének bírálata önmagában még nem garancia arra, hogy a választók le is fogják váltani 2018-ban Orbán Viktor kabinetjét. Hasonló adatokat mért az előző ciklusban a Medián és az Ipsos is, sőt a ciklus felénél – 2012-ben – a Fidesz–KDNP mélyrepülésben volt. Mindez azt mutatja, hogy megfelelő alternatíva hiányában az általános elégedetlenség még nem váltható át feltétlenül Fidesz-ellenes szavazatokra.

A kormánynak is dolgozó Nézőpont Intézet eközben azt mérte, a Fidesszel szimpatizálók tábora nagyobb, mint az összes többi párt esetében együttvéve. A felmérés szerint a teljes népesség körében a kormánypárt támogatottsága 30 százalék, a Jobbik 11, míg az MSZP 7 százalékon áll. A kisebb pártok közül a DK-t 3, az LMP-t és a Momentumot 2 százalékon mérik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.