Gyanúsan hasonlít Kovács Zoltán CEU-s és debreceni doktori munkája

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Soros-ösztöndíjas kormányszóvivő két disszertációja nem sokban különbözik.

MN
2017. 07. 27. 10:26

Az értekezést 2001 októberében védte meg, és 2002 júniusában újabb phd fokozatot szerzett a CEU-n, szintén történelemből. Hogy miért is volt szüksége két történelem szakos doktori címre, már önmagában felvet néhány kérdést – jegyzi meg a portál –, az is kimagasló eredménynek tűnik, hogy két egymást követő félévben két disszertációt adott le.

Az Alfahír megszerezte és elemezte a dokumentumokat. A cikk szerint a CEU-ra készített disszertáció címe nem más, mint a Debrecenbe írt értekezése címének második fele: The political image of the Habsburg Monarchy in mid-eighteenth-century England – ráadásul a két anyag nagymértékben megegyezik.

Kovács Zoltán nem pontosan ugyanazt a szöveget adta le, ám a mondanivaló tulajdonképpen ugyanaz, sok helyütt mondatról mondatra is. Előfordul például, hogy a Debrecenben leadott értekezésben az „általában nem egyértelmű” kifejezés szerepel, a CEU-s disszertációban ugyanezen a helyen „általában kétértelmű”-t ír.

A két értekezés szinte ugyanakkora terjedelmű, a debreceni 211, a CEU-s 204 oldalas. Már a szó szerint megegyező tartalomjegyzékekből is sejthető, hogy nagy különbség nincs a két dokumentum között. A CEU-ra leadott értekezés összesen 575 lábjegyzetéből egyetlen kivételével az összes levéltári forrást – és a szakirodalmi hivatkozások nagy részét is – megtalálták a fél évvel korábbi debreceni disszertációban.

Egy-egy résztémát a CEU-s értekezésben bővebben vagy szűkszavúbban fejt ki, mint az egy évvel korábbi debreceniben, de az igen nagy valószínűséggel elmondható, hogy a CEU-n benyújtott dokumentumban új kutatási eredmény nem szerepel – írja az Alfahír

A végére marad a kérdés: egyáltalán miért volt szüksége Kovács Zoltánnak arra, hogy két intézményben is doktori fokozatot szerezzen? Hiszen a debreceni már egyértelműen feljogosította arra, hogy a magyar phd fokozatot viselje, még egy további disszertáció megírása és megvédése pedig nem ad további tudományos fokozatot – legalábbis magyart biztosan nem.

A lap arra jut, hogy a kormányszóvivő a versenyelőny érdekében adhatta le az átszerkesztett disszertációt a CEU-nál is – bár éppen ő tiltakozott a jogtalan előnyök megszerzése ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.