Mindebben komoly szerepe van Bogátinak, Seszták bizalmi emberének, akiről úgy tudjuk, hogy informálisan nemcsak a polgármesterekre tud nyomást gyakorolni, hanem a tanács tagjaira is. (A tanácsban több kormányhivatalnok is ül, Bogátit pedig épp a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatalból buktatták felfelé.) Információink szerint az is megesett, hogy Bogáti a Közműterv Kft. tervezőirodával barátian közölte, hogy „mindenkinek jobb lenne”, ha Jéke később vezetné be a szennyvizet, és hogy „majd térjenek vissza később erre a kérdésre”. De azért kellő nyomatékkal, hogy a tervezőirodánál úgy érezzék: jobb nem kérdezni. Az iroda vezetője lapunknak tagadta mindezt, és csak annyit mondott, hogy Jéke jelenlegi polgármesterének azt tanácsolta, hogy kérjen állásfoglalást a Felső-Tisza-vidéki Területi Vízgazdálkodási Tanácstól. Majd beszélgetésünk után üzenetben jelezte, hogy beszélgetésünket csak „privátként értékeli”, nem szeretne nyilatkozni.
Az állásfoglalás kérése egyébként megtörtént, a Felső-Tisza-vidéki Területi Vízgazdálkodási Tanács ebben le is írta, hogy Jéke számára a Pap központú agglomerációhoz való csatlakozás a legkedvezőbb. Sőt, egyenesen úgy fogalmaz a birtokunkba jutott állásfoglalás készítője, hogy „más, gazdaságosan kivitelezhető megoldás nem lehetséges Jéke település szennyvízelvezetésének megoldására”. Mégis úgy tudjuk, hogy ismét jött egy telefon és egy ukáz, de ezúttal már a Jéke környéki települések polgármestereinek, akik információink szerint a „kérésnek” megfelelően úgy határoztak, hogy mégis kimaradnak az ellenzéki vezetésű faluval való közös együttműködésből.
Bogáti feltehetően azért jár el így, mert a település vezetéséért vívott küzdelemben nem az ő embere lett a polgármester, hanem Kovács József, a voksolások idején még független, ma már jobbikos településvezető. Szúrhatja Bogáti szemét az is, hogy a helyben kialakult sajátos protokolltól eltérően Jéke nem veszi igénybe azt a „segítséget”, hogy a pályázatait azzal az irodával írassa meg, amelyet Bogáti János testvére vezet.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!