„Merjünk több demokráciát akarni, mert egy új politikai korszak kezdetén állunk” – csilingel sokunk fülében Willy Brandt néhai német kancellár híres jelmondata, akárhányszor választást tartanak Németországban. A Nobel-békedíjas egykori kancellár ezt az 1960-as évek végén mondta, de ma is aktuális, hiszen Észak-Rajna–Vesztfáliában nem csupán új hét kezdődött tegnap, hanem látótávolságon belülre került egy teljesen új korszak, amelyben már az egykori nyugatnémetek is ébredeznek a hosszan tartó mély álomból. Két győztese és két nagy vesztese van az Észak-Rajna–Vesztfáliában tartott helyhatósági választásoknak. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) szerezte ugyan a legtöbb szavazatot, mégis történelmi mélypontra süllyedt a legnagyobb német tartományban, miközben az Alternatíva Németországért (AfD) megháromszorozta a korábbi eredményét. A Zöldek mellett a szociáldemokraták (SPD) is óriásit buktak az előző választáshoz képest, és világossá vált, hogy elvesztették a munkásosztályt.
A baloldalon még mindig képesek rácsodálkozni arra, hogy a segélyekre alapuló társadalomban a becsületes, keményen dolgozók elhagyatottnak érzik magukat. Igazságtalannak érzik, hogy nekik keményen meg kell dolgozniuk azért a betevőért, amit mások – többek között a migránsok – megkapnak alanyi jogon.
A szociáldemokraták még igyekeznek szépíteni, hogy az elmúlt harminc évben megfeleződött a támogatottságuk a tartományban, ahol egykor megdönthetetlennek tűnt a hatalmuk. Bärbel Bas pártvezér szerint nem lett annyira katasztrofális a mostani eredmény, hiszen rosszabb is lehetett volna. Valahogy úgy tudjuk ezt elképzelni, hogy a Hamburg focistái hétvégén örültek, hogy csak öt gólt kaptak a Bayern Münchentől, mert kaphattak volna nyolcat is.
A jelek szerint egyik párt sem értette még meg, hogy miért gyarapszik hónapról hónapra az Alternatíva Németországért szavazótábora, immár a nyugati tartományokban is, ahol korábban csupán néhány százalékot tudtak elcsípni. Nem ismerik fel, hogy az embereknek végleg elegük van abból, amiben élniük kell a saját hazájukban, valós alternatívát pedig csak az AfD tud nekik nyújtani.
A német balliberális politikai elit azt sem képes felismerni, hogy az AfD elleni boszorkányüldözéssel és a párt tervezett betiltásával csak azt érik el, hogy belekergetik a jobboldal karjaiba a saját szavazóikat.
Az AfD ennek is köszönheti, hogy új fellegvárakat szerzett a Ruhr-vidéken, ahol a társadalmi lecsúszás, a migráció és a szegénység mérgező keveréket alkot.
És hogy mi a helyzet a szociáldemokratákkal és a zöldpárti politikusokkal? Nos, ők biztosan nem hazudtolják majd meg önmagukat, és továbbra is szilárdan meg lesznek győződve arról, hogy mindent jól csinálnak, csak tovább kell folytatniuk az eddigi munkájukat. Annyira arrogánsak, hogy butának tartják az átlag német polgárt.
Ha alaposan megfigyeljük, ez bevett szokás Európában a baloldali pártoktól. Nem mondanak ki a nyilvánosság előtt bizonyos dolgokat, inkább vagy titokban tartják azokat, vagy arrogánsan olyan cukormázzal leöntve tálalják, hogy megtévesztik a választókat.
Ha pedig valahogy sikerül a hatalom közelébe kerülniük, akkor jöhet a kövér gáz a politikai őrület autópályáján. Egyszer-kétszer ezt el lehet játszani, de amint az emberek átlátnak a szitán, többé már nem lehet őket marhának nézni. A németországi baloldal elmúlt harminc éve tükörként is szolgálhat azoknak, akik még ma sem tudják, mi az európai baloldal legnagyobb rákfenéje: akkor is pusztán ideológiák szerint döntenek, amikor az észérveket kellene megvizsgálni.
