Lépett a főügyészség, már nem bűn a plakátrongálás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Két éve még bűncselekménynek tekintették a kormány plakátjainak átfestését. Ma már csak véleménynyilvánításnak.

Kovács Áron
2017. 07. 08. 9:35

Mióta viszont a Jobbik megkezdte a „Ti dolgoztok, ők lopnak” kampányt, a hatóságok már megengedőbbek a plakátrongálással szemben, amelyeket nem egy esetben biztosan a kormánypárt helyi emberei – például Csonka László XV. kerületi fideszes önkormányzati képviselő – szerveznek. Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője korábban egy kérdésre azt mondta: mélyen egyetért a rongálókkal, mert felháborítónak találja a kampányt. Egyébként most már a saját plakátjaik átrajzolása miatt sem követelnek büntetést a kormánypárti politikusok. 

Zámbó Zoltán, a Mahir Cityposter Kft. kihelyezési igazgatója korábban a Magyar Nemzetnek azt mondta: több esetben is tettek feljelentést – hiszen például a cily light plakátokat borító plexi lefestése 50-60 ezer forint kárt okoz –, de a rendőrség eddig egyetlen rongálót sem fogott el. A hatóság sikertelensége azért is érdekes, mert bizonyos felületek kifejezetten nehezen elérhető helyen vannak, így lefestésük komolyabb előkészületet, létrát és sok időt is igénybe vehet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.