Pénzt kértek volna a közadatokért Schmidt Máriáék

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Továbbra is várják a megígért ötmillió forintos támogatási összeget a Magyar Szív – Magyar Szó Alapítványnál.

MN
2017. 07. 31. 4:06

Lapunk már januárban is megpróbálta kikérni a pontos költségekre vonatkozó adatokat, akkor azonban azzal hárították el a kérésünket, hogy az emlékév június közepéig tart. A főigazgató válaszában akkor azt írta, hogy egységes egésznek tekintik a programsorozatot, és miután az emlékév június 16-áig tart, a részadatok nyilvánosságra hozatala megakadályozná, hogy a nyilvánosság a „teljes kép” ismeretében ítélhesse meg a megvalósítást. Az álláspontja szerint „indokolatlanul zavarná az emlékév méltó lebonyolítását”.

Korábban beszámoltunk arról, hogy hiába a vaskos büdzsé, nem zökkenőmentes a pályázati pénzek kifizetése. Az egyik legtöbb látogatót vonzó 1956-os emlékprogram szervezői például hónapokon keresztül eredménytelenül küzdöttek azért a 4,97 millió forintért, amit Schmidt Mária kormánybiztos felügyelte 1956-os Emlékbizottság ítélt meg nekik tavaly decemberben. A Magyar Szív – Magyar Szó Alapítvány háromnapos programsorozatot szervezett Székesfehérváron, ahol korabeli fegyvereket mutatott be, abban reménykedve, hogy nem saját zsebből kell állniuk a költségeket. Az emlékbizottság azonban hetekig válaszra sem méltatta a támogatásért pályázó alapítványt, majd jóval a rendezvény megtartása után közölték velük, hogy pályázatuk megbukott. Pár héttel később viszont meggondolták magukat, és mégis odaítélték a kért csaknem 5 millió forintot, ám a pénzt azóta sem utalták át.

Bár az egyik leglátogatottabb székesfehérvári ’56-os rendezvénysorozat már közel nyolc hónapja lezárult, a szervezők még mindig leveleznek az újabb és újabb hiánypótlást kérő, Schmidt Mária által vezetett, állami támogatásokat kezelő alapítvánnyal. – Eddig egyetlen fillért sem utalt a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a tavalyi székesfehérvári ’56-os megemlékezést szervező Magyar Szív – Magyar Szó Alapítványnak. Továbbra is folyik az egyeztetés az elszámolásról szervezetünk és az állami emlékév megszervezéséért felelős közalapítvány között – mondta a Magyar Nemzetnek Bencsik János, a Magyar Szív – Magyar Szó kuratóriumi elnöke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.