A BKV közleményben próbálta hűteni a kedélyeket. Azt írták, mindent megtesznek a munkavállalójukért. Klimatizált végállomási tartózkodók várják a sofőröket, itt hűtött italt és palackos ásványvizet, valamint citromlevet is osztanak. Azt is hozzátették, hogy a BKV biztosítja a járművezetők leváltását és a tartalék szakemberek mozgósítását is, és engedélyezték a könnyített formaruha viselését is: ez azt jelenti, hogy a nőknek nem kell kendőt, a férfiak esetében pedig a nyakkendőt viselniük, és a bermudanadrág is megengedett.
Nem tétlenkedett a Főpolgármesteri Hivatal sem, szerdai közleményükben megjegyzik: a péntek éjfélig elrendelt hőségriadó miatt Tarlós István főpolgármester utasította a főváros cégeit, hogy tegyenek meg mindent a lakosság hőérzetének csökkentéséért. A Fővárosi Vízművek Zrt., a Főkert és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) is extra szolgáltatásokkal járul hozzá a forróság elviseléséhez.
Az FKF mind a húsz bevethető locsolóautóját hadrendbe állította. Járműveik a nap 24 órájában locsolják a főváros útjait, nappal elsősorban a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat.
„A locsolással akár 6-8 fokkal is lehűlhet az aszfalt hőmérséklete, de ami ennél is fontosabb, hogy megköti a szálló port” – mondta el portálunknak Dorogi Gabriella. Az FKF szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy munkavállalóik légkondicionált autókban ülve végzik a locsolást, emellett hűtött italokkal látják el a dolgozókat, és a pihenőidőt is növelik. Az FKF emellett a BKV megrendelésére a villamossíneket is locsolja a balesetek megelőzése érdekében.
A budapestiek szomját egyébként a tűzcsapokra szerelt ivócsapok enyhíthetik, és ha jelentős igény mutatkozik, akkor akár párakapukat is létesíthet a vízmű a főváros több pontján is – árulta el megkeresésünkre Kertész Péter, a Fővárosi Önkormányzat Kommunikációs Igazgatóságának munkatársa. Kertész azt ugyanakkor nem fejtette ki, hogy pontosan minősül „jelentős igénynek”. Arról is beszélt, hogy a vízművek egyébként rendelkezik olyan vészhelyzeti tartalékkal, amelyeket különböző intézményeknek, önkormányzatoknak tartalékolnak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!