A fenyegető vízválságról beszélt Áder János az ENSZ-ben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar államfő az árvizekre és aszályokra figyelmeztetett, és vízügyi beruházásokat sürgetett.

MTI
2017. 09. 20. 18:44

Beszédében az államfő feltette a kérdést, hogy mit kell tenni az észszerű vízgazdálkodás érdekében, és miképp kellene finanszírozni azt. Kiemelte az öntözés, a szanitáció, valamint a vízhálózat korszerűsítésének és az árvízi védekezésnek a fontosságát. Leszögezte: mindegyik feladat komoly strukturális beruházásokat és anyagi forrásokat, korszerű megoldásokat igényel.

Áder János magyar példát hozott a jó árvízi védekezésre. Megemlítette a tizenkét tiszai árvízi szükségtározót, amelyből hat már el is készült. „Drága program ez, az adófizetőknek sok pénzébe kerül, de megtérül” – hangsúlyozta. „Szembe kell nézni a vízkérdés finanszírozásával” – mondta a köztársasági elnök. Világszerte 500 milliárd dollárnyi befektetésre lenne szükség évente a vízválság elhárítására – tette hozzá.

„Jó ötletek vannak, azok beruházókra várnak” – mondta, majd három magyar ötletet mutatott be: arzénmentesítő készüléket, napelemes vízszivattyút és konténeres szennyvíztisztítót. „Olyan adományozókra van szükség, akiknek fontosabb a társadalom, mint a gyors anyagi megtérülés” – jelentette ki az államfő, aki Ferenc pápa szavait idézve zárta beszédét: Isten mindig megbocsát, az ember néha megbocsát, a természet azonban soha nem bocsát meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.