A magyar állam cége szennyez Székelyföldön

Súlyos környezeti katasztrófával fenyeget a hazai nemzetpolitika vadhajtása Erdélyben.

Csurgalék – kétségkívül ez az év szava Székelyudvarhelyen, pedig év elején azt sem tudták a helyiek, hogy mit jelent. A kifejezés a szemétlerakó alján keletkező szennyvizet takarja – ez lehet mérgező is, ha a szemétben például nehézfémek vagy toxikus anyagok voltak. Jellemzően sötét színű, roppant büdös folyadék.

A történet egyébként 12 éve kezdődött, amikor az akkori polgármester, Szász Jenő – aki ma már a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – a település nevében megegyezett egy helyi szemétszállítási céggel, hogy a város átad saját területéből csaknem húsz hektárt 49 évre a vállalkozásnak. Méghozzá azért, hogy az EU-konform hulladéklerakót építsen a Cekend-tetőn (fennsík Székelyudvarhelytől keletre, Máréfalva és Homoródfürdő között, a Hargita közelében). A szerződéskor aláírt egyéb dokumentumokban világosan benne van: regionális szemétről van szó, és nevesítik azokat a Hargita megyei településeket is, amelyeket a cégnek ki kell szolgálnia. Azt is kikötötték, hogy az üzleti forgalom minimum egy százaléka Székelyudvarhely városát illeti.

A tározó megépült, ugyanakkor a vállalkozás azóta többször tulajdonost váltott. Három éve egy osztrák multitól vásárolta meg a magyar állam.

Igaz, nem ez volt a cél: a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. az Ave Magyarország Kft.-t vette meg 2014 májusában, de a csomagban benne volt két székelyföldi vállalkozás is, köztük a cekendi telepet működtető RDE Harghita SRL.

Romániában közben érdekes dolgok történtek: 1999-re be kellett volna zárni az összes, nem európai uniós norma szerint épült szeméttelepet. A hatóságok megpróbálták ezt elszabotálni, ezért a lakosság egészsége és a környezet védelme érdekében az Európai Bíróságon tavaly eljárást indított Románia ellen az Európai Bizottság. Nem volt mese: 68 nem EU-konform városi szeméttelepet kellett becsukni, így számtalan helyen nem tudtak mit kezdeni a lakossági szeméttel, és a hulladéktárolás hirtelen igen jól jövedelmező üzletté vált.

Ekkor jött el az RDE nagy pillanata: a cekendi lerakónál tömegesen megjelentek a távoli megyék rendszámait viselő hatalmas kamionok. Úgy tudjuk, a vállalkozás az Erdélyben kialakult krízishelyzetre hivatkozva kért engedélyt tavaly októberben a környezetvédelmi hatóságtól, hogy más megyékből is befogadhasson szemetet az eredetileg engedélyezett mennyiségeken felül. Információink szerint az idei évre 55 ezer tonnával kérték a korábbi keret megemelését. Hogy helyén kezeljük ezt a számot, jó tudni: Székelyudvarhelynek és környékének évente nagyjából 10 ezer tonnányi szemete van. A cég forgalma meredeken ívelt felfelé (a romániai céginformációkat az Átlátszó Erdély oknyomozó portáltól kaptuk meg): míg 2014-ben nagyjából 2,5 millió euró volt, tavalyra 4,4 millió euróra emelkedett, így 2016-ban a cég 850 ezer eurós (nagyjából 260 millió forint) profitot termelt. Nem véletlen, hogy egy tusnádfürdői előadáson elhangzottak szerint az RDE Harghitát jelenleg a terület második legnyereségesebb romániai vállalkozásaként tartja számon a szakma.

Nagyon úgy tűnik, a telepre hirtelen bezúduló szemétmennyiséget nem tudták, nem tudják megfelelően kezelni. Idén márciusban megjelent a csurgalék a cekendi hulladéktározó körüli sáncokban. Az esetről tudósító újságírónak, Egyed Zoltánnak a vállalat igazgatója, Koszta Attila gúnyosan azt mondta: „Miből gondolja, hogy ez csurgalék? Lehet, hogy Coca-Cola!” A Hargita megyei környezetvédelmi hatóság sem kólára gondolt: 50 ezer lejre (3,4 millió forint) megbüntette a céget a szennyezés miatt. Az UH.ro-n közölt riportban a legközelebbi faluba beérkező szennyvíz kapcsán ezt írták: „Odalent bizonyára tárt karokkal várják, már ki vannak feszítve a patak fölé a bannerek, „Máréfalva köszöni a Magyar Államnak!” felirattal. „A pénz elmegy, a szemét itt marad nekünk. Sőt, a leve is nekünk folyik vissza. Tömörebben fogalmazva: a lé elmegy Magyarba, a levét megisszuk. Hip-hip-hurrá!”

Júniusban újabb adag csurgalék érkezett be Máréfalvára, onnan pedig a Küküllő folyóba, amely Székelyudvarhelyen is átfolyik. Az udvarhelyiek viszont közvetlenebb módon is megismerkedhettek a szeméttároló levével. A nyár eleji esőzések alkalmával a város több pontján is térdmagasságig lövellt fel a fekete szennylé az eldugult esővíz-elvezető csatornákból, és a laboratóriumi elemzések később azt igazolták, hogy tényleg a cekendi hulladéktározóból kifolyó csurgalék volt a penetránsan büdös lötty. Ezután az Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport, megelégelve a helyzetet, csendes tüntetésre hívta a lakosokat. A környezetvédelmi hatóság újra 50 ezer lejes bírságot szabott ki, majd egy másik kihágás után még egyszer ennyit. Időközben előkerültek olyan fotók is, amelyek azt bizonyítják: a cégtől már tavaly is pumpáltak ki csurgalékot a környező árkokba-tavacskákba.

Bár a cég ezt tagadja, az általunk megkérdezett szakértők azt mondják: a telepre bezúduló rengeteg szemét okozta feszített tempót nem bírja az infrastruktúra, törvényszerű volt a kisebb-nagyobb üzemi balesetek bekövetkezése. Nem tudni azt sem, elvégezték-e a sokszorosára növekedett mennyiséggel járó technológiai többletberuházásokat – a mérlegadatok szerint nem, hiszen befektetett eszközállományuk 2015-ről 2016-ra látványosan csökkent (5,4 millió euróról 4,9 millióra), magyarán nem vettek új gépeket. Mindezekről hiába próbáltuk megkérdezni őket: az RDE Harghita SRL-t megkerestük ugyan augusztusi erdélyi utunk előtt, de válaszukban azt írták: pont akkor megy szabadságra az igazgató. A cég politikája szerint (úgy tűnik, ilyen is van már a szemetesvállalatnak) csak az ügyvezető nyilatkozhat a médiának, illetve csakis az ő jelenlétében történhet nyilvános fotózás. Utána írásban tettünk föl kérdéseket, emlékeztetve a menedzsert arra, hogy mivel a vállalat magyar állami tulajdonban van, az üvegzsebtörvény értelmében köteles adatokat szolgáltatni.

Érdemi válasz helyett azt írták: „Az RDE Hargitha SRL külföldön (Románia), nem magyar jog alatt bejegyzett társaság. Megjegyezzük, hogy az Ön által hivatkozott, információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény hatálya csak a Magyarország területén folytatott adatkezelésre és adatfeldolgozásra vonatkozik. Megjegyezzük továbbá, hogy az Ön által hivatkozott magyar jogszabály szerint a közérdekű adat megismerésére irányuló igény válaszadására a törvény 15 napot bocsát rendelkezésre.” Természetesen kíváncsiak voltunk a magyar tulajdonos, a nemzeti hulladékgazdálkodó álláspontjára is. Augusztus 10-én elküldtük kérdéseinket, amelyre válasz azóta sem érkezett. Szeptember 16-án közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be, lapzártáig erre sem jött érdemi reakció.

A székelyföldi város vezetésének lépnie kellett, nyár közepén bizottságot hoztak létre a cekendi hulladék ügyének kivizsgálására. És itt most álljunk meg egy pillanatra!

Székelyudvarhelyen három cikluson keresztül Szász Jenő volt a polgármester. A város kétségkívül sokat fejlődött ezalatt, de utólag visszanézve néhány dolog kapott egy vajszínű árnyalatot. Például a szemétügyben: ugyan magyarországi szakembereket és befektetőket hozott, de csak később derült ki, hogy egy hozzá köthető vállalkozás is részvényes lett a cégben. A birtokunkba került cégadatok szerint márciusban még 6 százalékot birtokolt az RDE-ből a Regnum Invest SRL, de az első botrány kirobbanása után villámgyorsan megváltak tulajdonuktól, sőt utána még a céget is felszámolták. Egyébként úgy tudjuk, annak idején más magyarországi befektető is vállalkozott a székelyföldi szemétpiacon, ám könyörtelenül ellehetetlenítették – talán azért, mert abban nem voltak érdekeltségeik a helyi politikusoknak.

Szász Jenő jó ideje a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, de most is több olyan képviselő van a székelyudvarhelyi önkormányzatban, aki főállásban az intézet székelyföldi irodájának alkalmazásában áll, tehát az expolgármester embere. Az RDE Harghita SRL egy olyan vállalkozástól bérli Bethlen utcai irodáit, ahol Szász Jenő többségi részvényes – hiába érdeklődtünk, hogy mennyiért, erre sem kaptunk választ. Így nem csoda, ha a városvezetés harapófogóban érzi magát: a helyi lakókat képviselve fel akarnak lépni a környezetszennyező cég ellen, de ez nem érdeke sokaknak az önkormányzatból, ráadásul információink szerint a jobboldali városvezetés „nem akar bajt a Fidesznek és a magyar kormánynak sem”. Különös tekintettel a közelgő anyaországi választásokra.

Az biztos: a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató szakemberei a nyáron megjelentek a városban, voltak a cekendi cégnél is, de hogy mi lett a látogatás eredménye, eddig nem derült ki – kérdéseinkre ugyanis nem válaszolnak. Pedig jó volna tudni, mit szóltak ahhoz (egyáltalán észrevették-e?), hogy a vállalkozás vezetője, Koszta Attila igazgató a román cégbíróság adatai szerint összesen hat cégben adminisztrátor, háromban pedig tulajdonos is. Jó kérdés, hogy a brutálisan felpörgetett hulladéklerakó éves profitja a magyar adófizetőket gazdagítja-e, netán különféle költségek címén átcsurog a menedzser magánvállalkozásaiba? Vagy más anyaországi cégbe?

Bár tudtuk, hogy a hulladéklerakó területére nem léphetünk be, a fotós kollégával mi is kilátogattunk a fennsíkra. Nagyot kell kerülni Udvarhelyről – bár a tározó a várostól légvonalban alig 4-5 kilométerre van, a terepviszonyok miatt a szemetesautóknak is 15 kilométer kell megtenniük, hogy Fenyéd és Máréfalva településen keresztülhaladva megérkezzenek a telepre.

Félreállok a gyönyörű fennsíkon, amely mögött a Hargita hegység magasodik, és egy percet sem kell várnunk, máris érkezik egy Fehér megyei rendszámú kamion. Utána hargitai szemétszállító kocsi, majd újra szebeni és brassói kamionok, dugig pakolva szeméttel. Világosan látszik: fél Erdély hulladékát ide hozzák.

Körbejárjuk a szeméttelepet, ahol éppen a második cellát töltik, egész hegyet formázva a szemétből. Rengeteg madár les eledelre, időnként felröppennek – olyan, mintha a híres Hitchcock-filmben lennénk. Az erdő felőli oldalon a fémhálós kerítés kiszakítva, a vasbeton oszlop is kifordult. Embernek nincs ennyi ereje, alighanem medve ment be, élelem után kutatva. Hirtelen megváltozik a szélirány, és elmondhatatlanul büdös szemétszag csap meg – a fotós kolléga öklendezni kezd, ezért úgy döntünk, eleget láttunk, és visszamenekülünk az autóba.

Udvarhelyen megszerzem az Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport vezetőjének telefonszámát, találkozót kérek tőle. Magyari Lajost a városban mindenki Matyóként ismeri. Érdekes figura, katonai egyenruhára emlékeztető ruhában jár, és olyan barettsapkát visel mellé, amilyet az orosz deszantosok hordanak. Marcona külsejéhez képest egészen kis autóval jön, de a Corsa teljes motorháztetejét betakarja egy orosz zászlót ábrázoló matrica, középen jókora Putyin-portréval. Amikor megkérdezem, mi ez a Putyin-imádat, azt mondja: ha mindenki akkora hazafi lenne, mint az orosz elnök, nem itt tartana a világ. Az orosz zászló egyébként különösen bátor vállalás Romániában, mert a Krím félszigeten történt események után Bukarest attól retteg, hogy Moldávia bekebelezése következik, és a román közvélemény cseppet sem nevezhető oroszbarátnak.

Matyó kivisz a város fölötti tanyákhoz – innen légvonalban alig 2-3 kilométer a fennsíkon levő szemétlerakó, és azonnal látszik, hogy nem volt túl jó döntés odatelepíteni, mert pár száz méterrel magasabban van a városnál. A gravitációt pedig ismerjük: nem csak a víz, a szennylé is lefelé folyik.

A tanyák gazdái az állatok itatására használják a vizet, így rendszeresen szivattyúzzák a kutakat, amelyekből még a legnagyobb szárazságban sem fogy ki az innivaló. Bodó Demeter Gyula előttünk indítja el a szivattyút, és amikor megérkezik a víz a cső végén, azonnal megcsap a szennylé jellegzetes szaga. Szomszédja azt meséli, nála pár nappal hamarabb büdösödött meg a kút vize – nem számított rá, szomjasan jót húzott a korábban kiváló vízből, és azonnal ki is hányta. Mintát vettek, laborba viszik a vizet, de nincs kétségük, honnan jön a szennyezés. A kút tartalma egyébként annyira megváltozott, hogy a lovak sem isszák meg. A gazdák életét ráadásul nem csak ez nehezíti: úgy fogalmaztak, hogy versenyfutásban vannak a medvével, melyikük szüreteli le hamarabb a fáról az érett szilvát. Két hét múlva Matyó újra telefonál – immár egy másik farmon, a negyedik kútban is büdös a víz.

Egyébként a szeméttelep ügye a hétköznapok része lett – piacon, boltban is erről beszéltek az emberek, amikor arra jártunk. És azt nem tudják, amit mi igen: nagy valószínűséggel hamarosan megtelik a kettes cella, és mivel a harmadiknak még neki sem fogtak (építési engedélyt sem kértek rá a városi önkormányzattól), könnyen előfordulhat, hogy tavasszal nem lesz hova vinni az udvarhelyi szemetet. Lapunk birtokába került ugyanis a környezetvédelmi hivatal augusztus végi jegyzőkönyve, amelyben arról írnak – és ez talán jó hír a városlakóknak –, hogy a vállalat minden tapasztalt hiányosságot kijavított, így működhet tovább. A jegyzőkönyvben találtunk viszont egy megdöbbentő számot. A cég ugyan hétpecsétes titokként kezeli, hány tonna szemetet fogadnak be, de a hatósági jegyzőkönyvből kiderült, hogy az ellenőrzést megelőző héten 2144 tonna érkezett. Egyszerű matematika: havonta csaknem 10 ezer tonnát raknak el. Ez azt jelenti, hogy egy cella, amelynek kapacitása 200 ezer tonna szemét, kicsit több mint másfél év alatt megtelik, ha a jelenlegi ütemben fogadják a kamionokat. Még két új cellának van hely a területen, így az udvarhelyieknek, akik több évtizedre megoldottnak hitték a szemétlerakás kérdését (még ha csodával határos módon tavaszra fölépülne is a harmadik cella), legkésőbb négy év múlva azzal kell szembesülniük, hogy nemcsak csurgalékot kapnak a nyakukba, de a hulladékot is el kell vinni valahova máshova. Szép kilátások.