Helyén marad egyelőre a másoknak ártó, diákjaival szemben az ÁVH pártjára álló egykori kommunista iskolaigazgató, Merő Béla emléktáblája a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium dicsőségfalán. A méltatlan helyzetre a Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet több mint két hónappal ezelőtt. Szita Károly polgármester akkor azt ígérte, ha a vádak bebizonyosodnak, levonják a konzekvenciákat és intézkednek. A város jegyzője, Csillag Gábor legutóbbi érdeklődésünkre annyit közölt: az elmúlt hetekben és hónapokban igyekeztek beszerezni minden dokumentumot, amely Merő Béla szerepét megvilágíthatja. Az eredmény „ellentmondásos”. A jegyző többek között a táblát állító osztályközösség érvelésére hivatkozott, akik a volt igazgató védelmében azzal érveltek, hogy tantestületében másutt nemkívánatossá vált „ellenzéki gondolkodású” pedagógusokat is alkalmazott.
Emlékeztetőül: Merő Béla 1949 és 1974 között, tehát a diktatúra legsötétebb éveiben igazgatta a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumot. A középiskolát tagozatosító, az oktatást korszerűsítő intézményvezető tiszteletére 2004-ben emeltek emléktáblát a Táncsics belső udvari panteonjában. A kezdeményezők feltehetően nem tudták, hogy Merő komoly bűnöket követett el az ötvenes-hatvanas években saját diákjai ellen. Amikor röplapozó, izgatással vádolt növendékeit, Varjú Lászlót és Ágoston Ferencet 1955-ben bíróság elé állították, a vád egyik legkeményebb tanúja maga a direktor volt.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) őrzött ítélet indoklása Merő példás megtorlást követelő, a mai olvasó számára is érzékelhetően rossz szándékú szavait megőrizte az utókor számára. „Demokratikus államrendszerünkkel szemben gyűlölettel viselkedik” – mondta többek között Ágostonra. „Vallásos, templomba járó, a demokratikus államrendszerünk iránt ellenséges beállítottságú egyén” – tanúskodott Varjú László ellen a pedagógus. A fiúk börtönbe kerültek, ahol Varjú az embertelen viszonyok következtében fagyási sérüléseket szenvedett. A forradalom idején ugyan kényszerre hivatkozva Merő szinte sírva mentegetőzött előttük, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy Varjú László öccsét testvére „politikai megbízhatatlanságára” hivatkozva próbálja kirekeszteni a hatvanas években – egy ideig sikerrel – a hazai egyetemi és főiskolai felsőoktatásból. Hasonló módon próbálta elvágni mások életét is; egyik diákját, a szintén „lázító” Kovács Gézát a korabeli jogszabályok alapján is feltételezhetően megkérdőjelezhető módon a rendőrök az igazgató irodájában faggatták, de Merő aláírása szerepel azon a hivatalos papíron is, amely közli, hogy Kovácsot „egyetemi és főiskolai továbbtanulásra politikai állásfoglalása és magatartási okból nem javasolta”.
Mindezek után joggal merült fel a kérdés, hogy érdemes-e a tiszteletünkre, példaként tekinthetünk-e arra az emberre, aki ugyan szerzett érdemeket az iskolaszervezésben, ám – meggyőződésből, vagy csupán az igazgatói íróasztalba kapaszkodva – embertelenül viselkedett a kommunista diktatúra idején saját tanítványaival szemben. A témával kapcsolatban számtalan reakciót kaptunk, olvasóink hozzánk hasonlóan azt kérdezték, hogyan fordulhat elő mindez manapság egy, régóta fideszes vezetésű városban? (Kovács Tamás történész pedig a Táncsics panteonjának másik táblájának szereplőjére hívta fel levélben a figyelmünket: Krasznai Lajos magyartanár a tanáriban hallottakról, a kollégáiról jelentett, a sors fintoraként esetleg éppen azokról, akikkel együtt szerepel az emlékfalon.)
Egyetlen útszéli hangvételű, a volt igazgatót pártfogoló írás látott napvilágot egy kaposvári internetes újságban. A cikket jegyző H. I. a régi tetszetős, „parancsra tettem” érvét ismételgeti az igazgató védelmére – ennek elfogadásával kétségtelenül mindenkit fel lehetne menteni. (A szövegben mindez így hangzik: „Milyen választási lehetősége volt Merő Bélának, mikor az ügyész elé tette a papírt?”)
Hasonló álláspontra jutott most a városvezetés is. Arra hivatkoznak, nem bizonyítható, hogy Merő terhelő vallomása (amire egyébként az ítélet is hivatkozik) súlyosbította volna diákjai börtönbüntetését. A törvény szerint a tábla levételének ügyében a polgármester dönthet. Abban az esetben is gyakorolhatja ezt a jogát, ha úgy véli, olyan méltatlan személyt ért a megtiszteltetés, akinek kultusza esetleg sértheti az egykori áldozatokat. Jogával azonban nem kíván élni, az ÁVH-val együttműködő igazgató emléktáblája ügyében a döntést az iskolára bízza. Korábban többször is kerestük az ügyben a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumot, ám nem reagáltak.
