Hagyó Miklós és társai elszámoltatását pótolná Szegeden az ügyészség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A volt MSZP-s és öt társa pere újrakezdődhet, hatan pedig börtönbe mehetnek, ha a Szegedi Ítélőtábla elfogadja az ügyész javaslatát.

2017. 09. 07. 13:39

A vesztegetési ügy mellett a vád fellebbezésének másik fő iránya, hogy a többi vádlott esetében jóval súlyosabb büntetéseket szabjanak ki, elsősorban az ügyészség által továbbra is szükségtelennek tartott, összességében sok százmillió forintos kommunikációs és tanácsadói BKV-s szerződések megkötése miatt. Ezek között szerepelt az egykori „Hócipős” és „Nap-Keltés” szerződés, a „kisföldalatti luxusmetróvá pozicionálására” kötött megbízások, a vízilabdás olimpikon, Csapó Gábor volt cégének a támogatása, de ide sorolhatók a politikai elemzések megrendelésére, a nagykörúti Combino villamos népszerűsítésére, fénymásolók felmérésére adott megbízások. Külön téma volt a 4-es metró beruházásához kötött, az ügyészség szerint egyértelműen szükségtelen szerződés is az AAM Zrt.-vel.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség mindezek alapján „újraszámolta” az elkövetési értékeket, amelyek alapján a többi vádlott összesen 730 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezeléssel. Így kért Kaszáné Horuczi Zsuzsanna letöltendő börtönt Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója, valamint utódja, Balogh Zsolt, Hagyó Miklós kommunikációs tanácsadója, Lelovics Ottó, illetve egykori ügyvéd barátja, Horváth Iván, a BKV volt vezérigazgató-helyettese, Regőczi Miklós és főosztályvezetője, Zelenák Tibor vonatkozásában, felfüggesztett szabadságvesztést pedig két további vádlott részére.

Az elsőfokú eljáráshoz képest a vádlottak száma eggyel csökkent, ugyanis a több tízmillió forintos végkielégítéséről elhíresült Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV volt humánpolitikai igazgatója felmentésével nemhogy egyetértett az ügyészség, hanem 2016 elején ők javasolták azt a bíróságnak.

Az ügyész kitért arra is, hogy a vádlottak állításával ellentétben szerintük semmiféle „pszichikai kényszer” nem volt a nyomozati szakban, a gyanúsítotti kihallgatásokkor. – Törvényes volt a vád, törvényes volt, hogy első fokon a Kecskeméti Törvényszék tárgyalta a pert – mondta a Szegedi Ítélőtáblán Kaszáné Horuczi Zsuzsanna, aki azonban a bíróságot is hibáztatta. Szerinte Kecskeméten nemcsak a nokiás doboz körüli ellentmondásokat, hanem a hosszan, száz tárgyalási napon át boncolgatott BKV-ügy sok más elemét sem tárták fel.

Az ügyész után csütörtökön Kádár András, Hagyó Miklós védője mondta el perbeszédét, aki leszögezte: bűncselekmény hiányában védence felmentését kéri. – Megalapozatlan a fellebbezés, a Kecskeméti Törvényszék ténymegállapítása helyes és alapos – hangsúlyozta az elsőrendű vádlottat a vád szerinti legsúlyosabb bűncselekmény, a vesztegetés alól felmentő bíróságról Kádár András. Ellentmondott a „pszichikai kényszert” cáfoló ügyésznek: szerinte igenis volt ilyen, amikor védencét egy magánokirat-hamisítási ügyben megvádolták, majd ugyan felmentették, de kilenc hónapig tartó előzetes letartóztatásában 4 hónapig nem engedték be hozzá élettársát. A védő felidézte, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságán 5,5 millió forintos kártérítést ítéltek meg Hagyó Miklósnak. Arról a Magyar Nemzet is beszámolt korábban, hogy Strasbourgban többek között emberi jogainak és személyi szabadságának a megsértése, valamint túlzsúfolt, penészes cellája miatt fogadták el Hagyó keresetét.

– Az ügyészi kifogások teljességgel alaptalanok, a bizonyítási anyagot nem kell újraértékelni, a bizonyítékokat felesleges újra többszörözni – mondta Kádár András, aki szerint sokatmondó, hogy 8 éve zajlik az eljárás. Akárcsak az elsőfokú ítélet előtt, a Szegedi Ítélőtáblán is leszögezte: a Hagyó-per törvényes bíróságának a Fővárosi Törvényszéknek és a Fővárosi Ítélőtáblának kellett volna lennie, nem Kecskemétnek és Szegednek – mondta Kádár András.

A tárgyalás jövő csütörtökön folytatódik a Szegedi Ítélőtáblán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.