Észak-Brabant, nevével ellentétes módon, Hollandia egyik déli tartománya. A korábbi Brabanti Hercegség a Habsburgok és Németalföld északi területei közötti háborúkat lezáró, 1648-ban kötött vesztfáliai béke után kettészakadt: déli részei – Brüsszellel, Leuvennel, Antwerpennel – a későbbi Belgiumhoz, kisebbik északi csücske viszont Hollandiához került. Túlnyomórészt máig katolikus, sík, tágas vidék. Egyik jellegzetes fafajtája a nyár.
Egészen, mint a Budapesttől 85 kilométerre fekvő Csemőnek, melynek homokos, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan talaját jókora nyárfa- és akácerdők kötik. A két terület között további hasonlóság, hogy Csemőn, csakúgy, mint Brabantban, nagyon sok a holland.
Na jó: itt azért ritkásabban vannak.
A Trouw című holland napilapban augusztusban jelent meg egy írás a Ceglédhez közeli tanyavilágban élő holland betelepülőkről. A cikk azt sugallta, hogy sokakat – egyéb okok mellett – a menekültektől, a merényletektől való rettegés csábít Magyarországra. Az újságban megszólalt Jacqueline Bastiaensen is, aki elmondta, mélységesen egyetért Orbán Viktor migránspolitikájával, a déli határkerítést pedig remek dolognak tartja.
Jacqueline Bastiaensen nagyon kedves, szívélyes asszony. Sugárzik róla, milyen csodásan érzi magát nyár- és akácerdők közt megbúvó, takaros tanyáján, ahol vendégházakat is működtet. A cikkünk elején olvasható történelmi-földrajzi minitanulmány az ő kedvéért került ide: az asszony férjével együtt a Brabantban lévő Rozendaalból származott el Csemőre öt évvel ezelőtt.
És bár a táj valóban sok mindenben egykori lakóhelyére emlékezteti, akad egy nagyon lényeges különbség: míg Csemő valamivel több, mint 4500, legnagyobbrészt egymástól távol lévő tanyákon élő lakója nyolcezer hektáron osztozik, Észak-Brabantban két és fél millió ember él, a népsűrűség 507 lakos négyzetkilométerenként.
Vagyis: alig van hely. És ezzel máris helyben vagyunk.
– Hollandia olyan, mint egy hangyaboly: amikor olykor hazamegyek látogatóba, és kilépek az eindhoveni repülőtér kapuján, máris hatalmas dugóban találom magam – mondja az asszony, miután kávéval és a holland gasztronómia egyik ínycsiklandó csúcsteljesítményével, stroopwafellel (karamellás töltelékkel készített ostyával) kínál bennünket. – Hollandia elképesztően zsúfolt, az ottani élet pedig rettentően túlszabályozott. Magyarországon korábban a Balatont ismertük, és nagyon szerettük. A 2010-es évek elején úgy döntöttünk, keresünk itt egy nyaralót, és egy ismerősünk akkor ajánlotta Csemőt. Rögtön beleszerettünk a tájba, aztán az árak láttán végképp meggyőződtünk róla, hogy van itt keresnivalónk. A hollandiaiakhoz képest tized-huszad áron vásároltuk ezt az elhagyott tanyát, felújítottuk, és ideköltöztünk. Öt éve élünk itt, és egy pillanatra sem bántuk meg, hogy eljöttünk Hollandiából. Olyan volt ide megérkezni, mintha fellélegeztünk volna.