Orbán a menedékkérők elosztásáról szóló tervekről azt mondta: a konfliktusok feloldásának van kidolgozott rendszere az unión belül. Az Európai Bizottság ugyan már egy éve elkészítette a javaslatát erről, de a miniszterelnökök tanácsa ezt még nem tűzte napirendre, mert ő és más vezetők világossá tették, nem lesz meg az egyhangú döntés. „Ebben a küzdelemben egy nemzeti konzultáció vagy népszavazás a mi pozíciónkat javítja” – állította a miniszterelnök, aki azt is megismételte, hogy szerinte korrekt igény az a 140 milliárd forint, amennyit a határvédelem költségeire kérnek a bizottságtól.
Az új ukrán oktatási törvényről a miniszterelnök azt mondta: az európai kultúrában nem szokás visszavenni a kisebbségeknek már megadott jogokból. Ukrajnában azonban most ez történik, hiszen csökkentik a nemzetiségi nyelvű oktatás lehetőségét. Ukrajnának szerinte meg kell értenie, ez nem teszi lehetővé, hogy közelebb jusson az unióhoz, „ezt mi sem fogjuk megengedni”. Orbán szerint ugyanakkor az ügy nem politikai természetű, hiszen „az ügy végén gyermekek, szülők vannak”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!