Végső döntésre várnak a Római-part civiljei

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Fát lehet vágni a hátunkon, de csak egy ideig” – fogalmazott Lányi András, a tiltakozó mozgalom vezetője.

Unyatyinszki György
2017. 09. 24. 19:50

„Fát lehet vágni a hátunkon, de csak egy ideig” – mondta Lányi András, a tiltakozó mozgalom vezetője. A fővárosi önkormányzattal folytatott vitát jellemezve elmondta, hogy szakmai anyagukat Tarlós István átvette ugyan, de ígérete ellenére nem bocsátotta a közgyűlés elé, mert szerinte már eleget vitatkoztak. „A vita el sem kezdődött” – mondta Lányi András. Úgy látja, a főpolgármester azt szeretné elkerülni, hogy párhuzamot vonhassanak az emberek a nagymarosi erőmű elleni tiltakozásokkal, amelyek hozzájárultak a rendszerváltáskor a hatalom bukásához. Mindenkit arra biztatott, hogy ne szavazzanak olyan politikusokra, akik saját érdekeikért feláldozzák a környezeti értékeket.

A tüntetők vasárnapra az újpesti vasúti hídnál terveznek vonulást. Kaprinyák Szilvia szerint ez a képviselők szerdai döntésétől függően „harcos menet vagy örömünnep lesz”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.