Bajnai Gordon egykori külügyminisztere, Balázs Péter lehetne egy baloldali összefogás közös miniszterelnök-jelöltje – lapunk információi szerint legalábbis ezt javasolja a balliberális pártok körüli értelmiségi kör. A közgazdász, diplomata neve szombaton a B1 elnevezésű blogon jelent meg először, igaz ott még úgy, mint egy MSZP és Demokratikus Koalíció közötti összefogás vezetője.
Az nem titok, hogy a baloldalon az utóbbi időszakban egyre erősebb volt az a hang, hogy nem egy pártpolitikust, hanem egy „külsős” személyt kellene találni a kormányfőjelölti posztra. Az elképzelés támogatói szerint ugyanis ez a konstrukció lenne az, ami egy zászló alá terelhetné a szocialistákat, a DK-t, az Együttet és a Párbeszédet, és többen még mindig bíznak az LMP részvételében is. Ez a forgatókönyv csak újabb lendületet kapott, amikor Botka László visszalépett az MSZP miniszterelnök-jelölti tisztségétől, ráadásul akkor már Molnár Gyula, a szocialisták elnöke is nyíltan kimondta ilyen irányú terveit.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a háttérben mindenképpen olyan embert kerestek, akiknek a neve nem forrt össze semmilyen korrupciós üggyel, de van már politikai tapasztalata, lehetőleg európai kapcsolatrendszere is.
Így merült fel Balázs Péter neve, akivel – információink szerint – több erről szóló beszélgetés is zajlott már, ezeken nem zárkózott el egy ilyen forgatókönyvtől.
A baloldali pártok vezetői testületei hivatalosan még nem tárgyaltak Balázs Péter esetleges támogatásáról, hiszen konkrét ajánlatot még nem is kaptak. Információink szerint azonban informális egyeztetések már zajlottak az értelmiségiek és egyes pártvezetők között, amelyeket előbbiek biztatónak neveztek. Az a kiindulópontjuk, hogy vajon a kormányváltást akaró pártok miért mondanának nemet Balázs Péterre. 2004-ben, vagyis az MSZP–SZDSZ-kormányok idején – amikor a mostani DK-s politikusok még szocialista színekben politizáltak – a Magyarország által delegált uniós biztos volt. 2009-ben az MSZP támogatásával kormányzó Bajnai Gordon kabinetjében felelt a külügyekért, 2014-ben pedig az akkor még szövetségben létező és ismét együttműködésre készülő Együtt, illetve Párbeszéd európai parlamenti listáján szerepelt. Forrásaink szerint Balázs Péter támogatói abban bíznak, hogy ha létrejönne körülötte valóban egy összefogás, az elhomályosítaná a jelenleg még zajló pártpolitikai, sokszor személyes vitákat.