Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László – értesült több forrásból az ATV.hu.
Botka László hétfőn délelőtt fél tízkor rendkívüli sajtótájékoztatón erősítette meg a hírt. „Tíz hónappal ezelőtt összefogásra, szövetségre hívtam valamennyi demokratikus erőt, hogy közösen mutassuk meg, győzni fogunk, győzni akarunk, és képesek vagyunk együtt kormányozni – kezdte rövid nyilatkozatát Botka László. – Egy héttel korábban egy újabb konkrét ajánlattal fordultam hozzájuk, a listás helyek felét ajánlottam fel az ellenzéki pártoknak. Ezt a hétvégén a DK és az LMP is elutasította, fideszes ügynökök pedig nekem rontottak – tette hozzá. – Hibáztam, mert az elmúlt hónapokban nem mértem fel, hogy a demokratikus ellenzék több tagja nem győzni akar, hanem túlélni. Hibáztam, mert nem gondoltam volna, hogy a Fidesz minden eszközzel megakadályozza a demokratikus erők összefogását” – fogalmazott, majd megköszönte az eddigi támogatást. Hozzátette: hisz a közösségben, és Szeged városáért kíván a jövőben dolgozni.
Botka László közleményt is kiadott. Tájékoztatása szerint döntéséről értesítette pártja vezetőit és azokat a szövetségeseit is, akik eddig felsorakoztak mellé „a kormányváltó szövetségbe”. Visszalépését azzal indokolta, hibázott, mert nem gondolta, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az „Orbán-rezsim” parlamenti padsoraiban. Hozzátette: azt sem tudta, hogy a „politikai maffia” mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, és alulértékelte a „Fidesz aljasságát” is.
Emlékeztetett arra, hogy egy hete tett javaslatot a hat demokratikus ellenzéki pártnak a választási összefogásra. Az MSZP lemondott volna listás helyei feléről azért, hogy minden változást akaró demokratikus erőnek legyen képviselete a parlamentben, és létrejöjjön a legszélesebb összefogás – részletezte. „Sajnos a szövetség nem tud kiegészülni a kormányváltáshoz szükséges pártokkal” – fogalmazott.
Botka László közölte: a Fidesz néhány ügynökének azonnali médiamegjelenése mellett a héten az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állít. Külön indulásukkal a demokratikus oldal további szétforgácsolódását érik csak el, és azt, hogy az Orbán leváltását kívánó tömegek otthon maradjanak a választás napján, vagy a Jobbikot erősítsék szavazatukkal – fejtette ki.