A Fidesz szerint Szél Bernadett, az LMP társelnöke és a párt miniszterelnök-jelöltje olyan biztosokkal is találkozott Brüsszelben, akiket Soros György megbízható szövetségeseiként tartanak számon, és Magyarországot támadták.
A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Szél Bernadett szerdán azt mondta, egyes uniós biztosokkal történt tárgyalása után számára olyan kép rajzolódik ki, amely szerint a biztosok között sincsen egyetértés azzal kapcsolatban, hogy az uniós források visszatartása lehetséges-e vagy sem, ha jogállamiságot sért egy adott ország.
A Fidesz felszólította Szél Bernadettet, hogy tisztázza, mit keresett a „Soros-katonáknál”, idézi a közleményt az MTI.
Hozzátették: az LMP társelnöke – akit a Fidesz szintén Soros-katonának nevezett, mivel korábban Soros György egyik szervezeténél dolgozott – Vera Jourovával tárgyalt, aki brüsszeli biztosként személyesen találkozik Soros Györggyel, és elismerte, az „EU lépéseinek szívében” a Soros-hálózat értékei állnak.
Emellett a Fidesz szerint Jourová Magyarország büntetését követelte, és bírálta a Soros-szervezeteket érintő átláthatósági törvényt. Azt is a politikusnő szemére hányják, hogy Soros György másik „szövetségesével”, Corina Cretu reionális politikáért felelős uniós biztossal is találkozott.
A Fidesz közleményében azt már „elfelejtette” megemlíteni, hogy Vera Jourová
A találkozók hangneméről nincsenek biztos információink, de valószínű, hogy a kormánytagok, ügyészi vezetők négyszemközt nem nevezték Soros-katonának az uniós biztost.
A kormánypárt levelében olyan elszámoltató hangnemben szólítja meg Szélt, mintha legalábbis hazaárulás lenne, hogy egy uniós ország ellenzéki kormányfőjelöltje és politikusa Brüsszelbe utazik, hogy tárgyalásokat folytasson.
Érdemes észben tartani: az a Fidesz játszik most inkvizítort, ami indulásakor rengeteg pénzt kapott Soros Györgytől, amelynek pártelnöke Soros-ösztöndíjjal tanulhatott Oxfordban, és mai értéken számolva 310 ezer forintos havi fizetést kapott a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársaként – illetve a szintén Soros-pénzből alapított Századvég folyóirat szerkesztéséért.
A kormánypártnak még 2010-ben sem volt különösebb gondja az amerikai üzletemberrel, köszönettel fogadták a devecseri vörösiszap-katasztrófa után küldött egymillió dolláros adományát is. Lázár János pedig polgármesterként személyesen egyeztetett a most a Sátán földi helytartójaként beállított milliárdossal egy hódmezővásárhelyi roma integrációs program kapcsán, amire 2008 és 2012 között 600 millió forintot adott a Roma Education Fund nevű Soros-alapítvány.
Az LMP visszafogottan reagált a Fidesz szerdai közleményére. Válaszukban jelezték, Bernadett látogatásának legfontosabb célja az volt, hogy a kint élő magyarokkal találkozzon és beszélgessen: „a Fidesz lehet, hogy nem vesz tudomást az ő létezésükről, de az LMP nem csak a szavak szintjén képviseli minden egyes magyar ember érdekeit. A fennmaradó időben
az LMP miniszterelnök-jelöltje nem a Soros-tervről, hanem többek között az ország függetlenségét veszélyeztető Orbán–Putyin paktumról, az uniós támogatások felhasználásáról és a hazai szociális háló erősítésének lehetőségeiről tárgyalt”.
Az LMP hozzáteszi, nagyon ajánlja a magyar kormánynak, hogy ha legközelebb Brüsszelben járnak, maguk is tegyenek így, mert ez szolgálja Magyarország érdekeit.