Dámócon kedves felirat fogadja a betérőt és a távozót: „Isten áldja!” A faluban nincs egy kocsma sem. A Gyomorszerviz presszó udvarán derékig ér a gaz. Állítólag a szegénység az oka, hogy bezárt a falu egyetlen ivója. – Nem volt rá igény – mondják többen. Dámócon ezenkívül van négy kereszt és most már néhány nap alatt négy halott is.
Történt ugyanis, hogy a múlt hét végén a bodrogközi Dámócról, illetve a faluhoz tartozó Őrhegyről többeket életveszélyes állapotban vittek kórházba mérgezés gyanújával. Mindannyian ittak abból a pálinkából, amit még csütörtökön vásárolt egy helyi férfitől egy 14 éves fiú. Az italból a kamasz, az édesapja és egyik rokona még aznap este ivott, azóta mindhárman életüket vesztették. Feltehetően fogyasztott a pálinkából – amiről később derült ki, hogy metilalkoholt tartalmazott – egy idős asszony is, őt péntek este találták holtan dámóci házában. Az esettel kapcsolatban a Miskolci Törvényszék kedden közölte, hogy az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés és életveszélyt okozó testi sértés miatt indult büntetőeljárás két ember ellen, akik ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az elsőrendű, egyébként Dámócon élő gyanúsított 10 liter alkoholos italt vásárolt a másodrendű, lácacsékei gyanúsítottól.
A rendőrség közleményében meg is jegyzi, október 28-án lácacsékei otthonából szívelégtelenség miatt szállítottak kórházba egy személyt, aki később a kórházban elhunyt, esetében is felvetődött a metil-alkohol-mérgezés lehetősége.
– Dámócon nem volt még ilyen – mondja kimérten egy testes asszony, aki csak látásból ismerte az áldozatokat. Mindezt azzal magyarázza, hogy az elhunytak a település Őrhegy nevű részén laktak, „a Józsi”, az elsőrendű vádlott pedig a „kanyaron túl”. – El nem tudjuk képzelni a Józsiról, hogy ilyet tett volna. Egész biztos nem tudta, mi van abban a pálinkában – mondja az asszony.
– Jó ember volt – használ valamiért múlt időt a férje, aki elmeséli, hogy ugyan adott hitelt „a Józsi”, meg „kamatos pénzzel is foglalkozott”, meg Szlovákiából hozott borral.