„A roma felzárkózás közös ügy, sokkal fontosabb annál, hogy csak a romákra bízzuk, és olyan fontos ügy, amely a romák nélkül nem fog menni” – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Roma Koordinációs Tanács hétfői, budapesti ülésén.
Balog Zoltán az MTI beszámolója szerint azt mondta: nem fogadják el, hogy a cigányok kizárólag áldozatok Magyarországon, akiknek mindenkinek segítenie kell, és azt sem fogadják el, hogy a cigányok bűnösök. „Úgy gondoljuk, hogy a romák is aktív, felelős állampolgárok, vagy azzá tehetők, ha komolyan vesszük egymást, és partnerek vagyunk” – tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta azt is, a roma felzárkózás egyik alapvető kritériuma a folyamatosság, az, hogy ne kelljen négyévente újratervezni, újraalakítani.
Mint mondta, romaügyben olyan előrelépések történtek az elmúlt években, amelyekre régóta, talán a rendszerváltás óta nem volt példa Magyarországon. Közölte: mintegy 800 ezer fővel csökkent a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élők száma 2013 óta. További jelentős lépésként beszélt arról, hogy három év alatt a felsőoktatásban részt vevő cigányok aránya megduplázódott. Ugyanakkor ezek mellett rámutatott arra is, hogy foglalkozni kell a korai terhességek és a korai iskolaelhagyások számának növekedésével.
Balog Zoltán szólt arról is, fennáll az a veszély, hogy a következő európai uniós támogatási ciklusban nem lesznek külön romaprogramok, hanem a migránsok integrációs programjának a részei lesznek. Ezt nem tartják elfogadhatónak – jelentette ki.
A miniszter emlékeztetett: a Roma Koordinációs Tanácsot 2011-ben hozták létre azzal a céllal, hogy a cigányság hatékony felzárkózásának előmozdítása érdekében lehetőséget biztosítson a párbeszédre és az együttműködésre. A testület a felzárkózáspolitikában szerepet vállaló egyházi és civil szervezetek képviselőinek aktív részvételén keresztül a civil, az egyházi és szakértői szférát is széles körben reprezentálja.
Farkas Félix cigány nemzetiségi szószóló azt hangsúlyozta: a roma felzárkózás a társadalom összes tagjának az ügye, a kormány ma mindent megtesz a cigányság felzárkózásáért.