Ha esik, ha fúj, harminc napon belül mindenképp be kellene fejezniük a régészeknek azokat a régészeti feltárásokat, amelyeket nagyberuházások – például autópálya-építések – előtt kötelező elvégezni – derül ki a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által beterjesztett törvénymódosításból. A kormány 2013 óta szisztematikusan rövidített az ásatásokra szánható időn, mert a beruházók részéről jelentős költségnövekedéssel jártak a régészeti munkák. Míg eddig – az egyébként is szűkös – harminc, ásatásra alkalmas nap alatt kellett befejezniük a régészeknek az előzetes feltárást az építkezések szakaszain, a módosítás elfogadása esetén az időjárási tényezőkre nem lesz tekintettel a törvény.
– Ez húzós lesz – fogalmazott kissé meglepődve egy dél-alföldi múzeumi régész a módosításról lapunknak. Példaként említette, hogy az illetékességi területükön gyorsforgalmi út épül, ahol két éve pont ősszel tudták megkezdeni a munkákat, de a nagy feltárandó terület miatt szinte folyamatosan dolgozniuk kellett az esős időben, hogy a határidőket tartani tudják. Az ilyen munkák során problémát jelent a törvényben garantált pihenőnapok kiadása, ráadásul költségnövelő tényezők is szóba jöhetnek, mert a helyszínen biztosítani kell a leletek megfelelő védelmét, és időjárási körülményeket jól viselő munkaeszközöket kell használniuk – ez tovább bonyolódhat.
– Megint papíron akarnak gyorsítani valamit, ami abszurd határidőkhöz vezet – nyilatkozta lapunknak Lassányi Gábor, a Magyar Régészszövetség (MRSZ) elnöke. Elmondása szerint eddig a gyakorlatban sikerült megoldani, hogy úgy szakaszolták a beruházásokat: lehetőleg kisebb területeken kelljen egyszerre dolgozniuk a régészeknek, de kétségei vannak annak kapcsán, hogy ez tartható marad. Az MRSZ az örökségvédelmi jogszabályok korábbi hasonló változtatására reagálva 2013 óta több ízben is az alapvető jogok biztosához fordult. A szövetség érvelése szerint történelmi örökségünk alaptörvényben is rögzített védelme előbbre való, mint hogy lassabban készülnek el a beruházások. Székely László biztos hivatala azonban a mai napig nem zárta le az ügyeket – határidő nem köti őket. Lassányi ugyanakkor felhívta a figyelmet a visszalépés tilalmának elvére, vagyis ha valamit magas szintű, erős törvényi védelem alá helyeznek – például nemzeti parkká nyilvánítanak egy területet –, akkor az aktuális fejlesztések és építkezések kedvéért nem szabad „felpuhítani” a védelmét. Ennek örökségvédelmi alkalmazhatóságáról Lassányi szerint még zajlik a vita.
A határidőkkel kapcsolatos viták már akkor is fellángoltak, mikor két éve a baranyai Bonyhád határában épülő elkerülő út előzetes feltárása során akadtak rá a magyar Pompejiként emlegetett gótikus templomra és a környező egykori település romjaira. A 2015 tavaszán is szűkített törvényi határidők miatt rohamtempóban dolgozott csapatával Szabó Gábor régész-történész, hogy minél több történelmi emléket kimentsenek, ugyanis a templom háromnegyede az új út nyomvonalán feküdt. A ritkaságnak számító történelmi emléket végül visszatemették, és az új utat a 6-700 éves romok felett építették meg. Az ásatás területére kilátogató L. Simon László, a Miniszterelnökség akkori parlamenti államtitkára viszont az általa megkérdezett szakemberek véleménye és a templomrom szemrevételezése után úgy nyilatkozott, nem olyan jelentős a lelet, hogy amiatt az út nyomvonalát – nagyobb költségen – meg kellene változtatni.
L. Simon László a határidők korábbi szigorítása kapcsán úgy fogalmazott, hogy „hatékonyabb modellel kívánja biztosítani a kormány a régészeti feladatellátás gyorsaságát”. Ez a modell azonban – L. Simon kormányzati munkájához hasonlóan – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A most terítéken levő módosítás ugyanis felszámolná azt az alig kétéves régészeti akkreditációs rendszert, amelynek célja az lett volna, hogy kizárólag megfelelő személyi állománnyal és eszközökkel bíró múzeumok, egyetemek és régészeti magánvállalkozások végezzenek feltárásokat, aminek eredményeként gyorsabbak lehetettek volna az előzetes feltárások. A Semjén Zsolthoz kötődő javaslat elismeri, hogy „a feltárásra jogosultak akkreditációja önmagában nem sarkallta arra a múzeumokat fenntartókat, hogy intézményeik kapacitásait jelentősen növeljék”. A magánvállalkozások akkreditációjára sem lehet szükség, ugyanis a legfontosabb, régészeti tevékenységeket a területileg illetékes múzeumokhoz rendelték – így a közpénz szinte kizárólag közintézményekhez kerül.
– A kiszámíthatatlanság a legnagyobb probléma, évente rendszerszintű változások követik egymást – mondta Lassányi Gábor. Kiemelte, néhány múzeumigazgatót leszámítva nem egyeztetett a kormány a szakmával. – Mindezek nem kedveznek az örökségvédelemnek – tette hozzá.
