A Fővárosi Ítélőtábla keddi döntése helybenhagyta a törvényszék nyári ítéletét, így a Ripost című kormánypárti bulvárlap jogerősen köteles kamatostul megfizetni 750 ezer forintot Vona Gábornak és 250 ezret a Jobbiknak, amiért valótlanul állították, hogy a pártelnök koccintott az aradi vértanúk kivégzésére, hogy több alkalommal gyalázta az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékét, megvetően nyilatkozott annak hőseiről, illetve hogy Haynau-kultuszt ápol. Hasonló tartalmú cikke miatt a Habony Árpád érdekeltségébe tartozó 888.hu-nak 400 ezer forint sérelemdíjat kell megfizetnie. A pervesztes feleknek az ítéletet nyilvánosságra kell hozniuk saját felületükön.
A most lezárult per nem az első és nem is az utolsó a Jobbik és kormányoldal sajtója közötti adok-kapokban: múlt héten első fokon elveszítette a Ripost, az Origo, a 888.hu és a Lokál azt a személyiségi jogi pert, amelyet az ellenzéki vezető indított ellenük az után, hogy egy török terrorszervezet tiszteletbeli tagjának titulálták. Folyamatban van egy másik eljárás is, mert az említett orgánumok összemosták a Jobbikot a karcagi Kun-Mediátor Kft. milliárdos álbrókerbotrányával; Vona Gábor pedig közben perben áll azokkal a Fidesz-közeli médiumokkal is, amelyek – a Terry Black néven ismert transzszexuális előadóművész állításainak teret adva – azt terjesztették, hogy homoszexuális.
Tegnapi döntése alapján a táblabíróság egyetértett az első fokkal abban, hogy a perben kifogásolt állítások közlői az eljárásban nem tudták bizonyítani az érintett cikkeik valóságtartalmát. A Vonával kapcsolatos kijelentéseket az alperesek a per során azzal próbálták alátámasztani, hogy a politikus a pártjához köthető Attila Király Akadémia berkein belül kapcsolatban állt olyan személyekkel, akik maguk rosszallón nyilatkoztak az 1848. március 15-én kezdődő eseményekről. Kummer Ákos, Vona Gábor és a Jobbik jogi képviselője azonban rámutatott: azt, ha valaki kapcsolatot ápol egy másik emberrel, nem lehet úgy magyarázni, hogy annak eszméit is magáénak vallja. A jogász így az ügy szempontjából azt is irrelevánsnak tartotta, hogy az illető személyek vallanak-e egyáltalán efféle eszméket.
– Az ítélet meghozatalánál a bíróság figyelembe vette a Ripost azon visszás rutinját, miszerint a jogerősen megállapított kötelezettségeikre fittyet hányva nem jelentetik meg a korábban megítélt helyreigazításokat – mondta lapunknak az ügyvéd. Azt is közölte, jelenleg négy-öt végrehajtási eljárás van folyamatban a Ripost ellen a bírósági ítéletek be nem tartása miatt. Ezenfelül több olyan, a lapot elmarasztaló ítélet van, amelynek teljesítésére még várnak – az eddigi tapasztalatok szerint vélhetően hiába.
Ómolnár Miklós ellenzékrevolverező pletykaújságja egyebek között a végrehajtási eljárás időigényességét használja ki, továbbá azt a kivételes jogi helyzetet, hogy a sajtóperekben az alperesi oldalon a lapkiadó mellett speciális jogalanyként megjelenik a szerkesztőség. A helyreigazítás kötelezettje az utóbbi, csakhogy ha egy szerkesztőség nem teljesít, és végrehajtás indul ellene, annak nincs nyoma – ellentétben azzal, amikor egy vállalkozás kerül végrehajtás alá, mert az megjelenik a cégnyilvántartásban.
Annak, hogy a Ripost semmibe veszi az ítéletben előírt kötelességét, az vethet véget, ha megunják a végrehajtás során kiszabott eljárási bírságokat – vélekedett Kummer Ákos.