– Bejárta a sajtót tavasszal az iskolájuk egyik végzős tanulójának, Ötvös Pistinek a története, aki hátrányos helyzetű roma fiatalként a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba került, és tervei között szerepelt, hogy Párizsba jusson. Hogy sikerült az érettségije?
– Az érettségije jól sikerült, nem jeles, de abszolút vállalható átlaga lett. Ez önmagában is hatalmas sikertörténet: a családjában ő az első, aki érettségizett. Emlékszem, az érkezését követő első hetek nagyon nehezek voltak, bármennyire próbáltuk is előzetesen felkészíteni. Pisti annyira más kulturális miliőbe került, hogy teljesen bezárkózott. Ráadásul nehéz volt vele kommunikálni, mert kapott egy zenelejátszót, aminek a fülhallgatója mindig a fülében lógott. Viszont igen gyorsan beleszaladt abba, hogy tiltott helyen, rosszkor használta, így elvettük tőle. És akkor kinyílt előtte a világ, elkezdett beszélgetni az osztálytársaival, így vált hasznára a tiltás.
– A többi gyerek hogyan fogadta őt?
– Az osztálya nagyon befogadó volt, gyorsan lettek barátai, akiknek pár hónap múlva az lett a szlogenjük: Pistike nem bukhat ki! Még azt is megcsinálták, hogy egy emeltmatek-csoportba járó, jó matekos barátja beült Pisti csoportjába, hogy tudja, mit kér majd a tanár számon, és hogyan kell Pistinek segíteni, hogy a dolgozatai jól sikerüljenek. Az első évben még hangos volt a tanári attól, hogy Pisti bírni fogja-e, ki fog-e bukni; de a második év végétől már nem volt többé téma Pistike, ugyanolyan normális pannonhalmi diák lett, mint bármelyik másik.
– Végül eljutott Párizsba?
– Mivel a nyáron Pisti még dolgozott, késve adta be a jelentkezését, ezért segítenünk kellett neki, hogy még befogadják. Mikor Franciaországba érkezett, akkor is jöttek a gondok: a lakhatását csak átmenetileg tudták francia barátaink megoldani, szívességből. A másik probléma az volt, hogy csak gyenge középszinten tudott franciául, ami kevés volt a tanulmányai megkezdéséhez. De megszerette Párizst, és mindenáron azon volt, hogy ott maradjon.
– Sikerült neki?
– Találtunk neki egy befogadó közösséget, ahol szívesen eltölti ezt az évet. Ezalatt lehetősége lesz magasabb szintre fejlődni franciából, amivel már jövőre tud jelentkezni a kinti egyetemekre. Egy picike kis fájdalom van bennem, mert nagyon szeretném majd őt itthon látni. Attól félek, hogy annyira megszerette a kinti színes világot, hogy nem akar többé hazajönni. Már csak amiatt is, hogy Párizs külvárosi részeiben mindenféle a régi gyarmati világból való színes bőrű ember van, ő ott nem tűnik ki. Pisti azt mondja, hogy otthonosabban mozog abban a világban, míg itthon értelmiségi körökben azonnal feltűnik, hogy cigány származású. Például annak ellenére, hogy mi teljesen befogadtuk Pannonhalmán, mégis eseményszámba ment, hogy ő volt az egyedüli roma a gimnáziumban. Persze azt szeretném, hogy boldog legyen és megtalálja magát, de még jobban örülnék annak, ha ezt itthon tenné meg, és Magyarországon felnőne egy cigány értelmiség.