Habár szokás mostanában – valamilyen szinten egy kalap alá véve – 21. századi pártnak nevezni az LMP-t és a Jobbikot is, a szavazóik között látszólag nincs nagy átjárás. Legalábbis ez derül ki egy december elején, az LMP megbízásából készült felmérésből, amelynek egyes részletei lapunk birtokába kerültek. A kutatást ráadásul nem is akármelyik társaságtól, hanem a baloldalhoz köthető Publicus Intézettől rendelte meg a zöldpárt, egy későbbi adatsornál ennek még lesz jelentősége.
A Jobbik és az LMP viszonylatában mindenesetre az derült ki, hogy Szél Bernadett híveinek többsége akkor sem szavazna Vona Gáborékra, ha rajtuk múlna a kormányváltás. 61 százalékuk ugyanis akkor is az LMP-re húzná be a voksát, ha a Jobbiknak egyébként lenne esélye megnyerni a választást. Az LMP-s tábor nagyjából ötöde, 21 százaléka lenne hajlandó ilyen esetben átszavazni, 18 százalék nem tudott dönteni, vagy inkább egyik pártra sem voksolna.
A Publicus Intézet felmérésének másik, lapunk által megismert része az, amelyben már érdekes szempont lehet, hogy egy baloldali kötődésű intézet készítette. A kérdés ugyanis a másodlagos pártpreferenciákról szólt, vagyis hogy az egyes pártok támogatói kire szavaznának, ha kedvencükre valamilyen okból nem tudnának. Az derült ki, hogy a szocialisták táborából a legtöbben, mégpedig 18 százaléknyian ilyen esetben az LMP-t választanák. Többen, mint amennyien a Demokratikus Koalíciót, Gyurcsány Ferencékre ugyanis 15 százalék voksolna át. 3-3 százaléknyian a Jobbikot, illetve az Együttet választanák, a legtöbben azonban, 56 százaléknyian, bizonytalanok voltak ebben a kérdésben.
Az LMP támogatói közül a legtöbben, 22 százaléknyian a Momentum felé nyitnának, de náluk is van 17 százalék, aki a szocialistákra húzná be szükség esetén azt a bizonyos ikszet. 9 százalék választaná ebben az esetben a Jobbikot, de még a Magyar Kétfarkú Kutya Párthoz is mennének az LMP támogatói közül.
A pártok közül egyébként a Fidesz szavazói voltak azok, akik legkevésbé tudtak megnevezni második pártot, háromnegyedük ugyanis bizonytalan volt, hogy kit mondjon ilyen esetre. A kormánypárti voksok 13 százalékát nyerhetné meg a Jobbik, 3 százalék jutna az LMP-nek.