Nincs olyan törvény, ami előírná, hogy kötelezően működjenek házi gyermekorvosi praxisok az országban. Akik pedig most ellátják a gyerekeket, egyre inkább kiöregednek, és a betegeket olyan háziorvosokhoz irányítják, akik nem öt évig tanulták a gyermekgyógyászatot, hanem esetleg csak négy hónapig – erről is beszélt egy mai háttérbeszélgetésen Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Mint mondta, már csupán 1500 körül van az országban praktizáló házi gyermekorvosok száma, és ha egy praxis fél évnél tovább üres, az önkormányzat visszaveszi, és a legtöbb esetben vegyes praxisba irányítják a betegeket.
– Már a huszonnegyedik órában vagyunk, most kell megakadályozni, hogy kihaljon ez a szakma, ugyanis két-három éven belül nem lesz annyi praxisba lépő orvos, amennyire szükség volna.
Van olyan házi gyermekorvos, aki 84 évesen jelenleg is praktizál, mert nem akarja magukra hagyni a betegeket. Nyolc év alatt körülbelül száz praxis szűnt meg, a jelenleg dolgozó szakemberek 40 százaléka pedig már nyugdíjaskorú – mondta az elnök.
Szerinte fontos volna, hogy az önkormányzat a jelenlegi fél év helyett öt évig ne olvaszthassa be a házi gyermekorvos nélkül maradt praxisokat, de ehhez módosítani kellene az önkormányzati törvényt. Azért is fontos most kezelni a helyzetet, mert ahogy azt korábban megírtuk: 16 év alatt több mint 2000-rel nőtt az egy háziorvosra jutó éves betegforgalom, miközben az alapellátó orvosok száma folyamatosan csökken.
– Értékelni kellene, hogy a házi gyermekorvosok legalább öt évig csak gyermekgyógyászatot tanultak, így a kompetenciáik nem azonosak azokéval, akik mindössze négy hónapot tanulták ezt a szakmát, és ebből csupán egy hónap volt a gyakorlatban töltött idő – nyomatékolta Póta György.
A beszélgetésen az iskolai igazolások is szóba kerültek. Jelenleg ugyanis gyakori probléma, hogy az iskolákban évente vagy félévente – házirendtől függően – a szülőtől csak három nap igazolását fogadják el. Ennél több hiányzás esetében orvosi igazolásra van szükség. Jelenleg emiatt akkor is ilyen papírért ülnek a szülők az akár egészséges gyermekkel a rendelőben, ha egy utazás, vagy más családi esemény miatt hiányzik az iskolából.