Mint egy régi Trabant: méltatlan állapotok a dél-pesti centrumkórházban

Elavult műszerek, lepusztult épületek, menekülő szakszemélyzet. Siralmas a helyzet.

Talán nem véletlen az sem, hogy az 1600 ággyal működő, a szemészetet leszámítva az urológiától a nőgyógyászatig, a belgyógyászattól a hematológiáig vagy éppen a neurológiától a pszichiátriáig mindennel felszerelt centrumkórház orvosai a stadionépítési lázat az átlagosnál is többször emlegetik, rosszabbul viselik. Míg ugyanis a munkahelyük tőszomszédságában álló Groupama Aréna honlapja azt írja, Európa egyik legmodernebb multifunkciós létesítménye, ahogy fogalmaznak, többfunkciós, kreatív és elegáns komplexum, addig az egészségügyi központ ilyesmit végképp nem mondhat el magáról. Ezt a betegek is megtapasztalhatják, tavaly egy kollégánknak is sikerült a belgyógyászaton töltenie egy éjszakát. Az orvosokra és nővérekre panasza nem volt, mindenki kedves volt vele, de kérdés, ha több napot kellett volna bent eltöltenie, hány nap után szánta volna rá magát a zuhanyozásra. A helyiség állapota vállalhatatlan volt, ahogyan a betegszobáé, a folyosóé és lépcsőházé, általában az egész épületé.

Egy ismerős orvostól egészen abszurd történetet is hallottunk, rákérdezésünkkor pedig említette egy másik is. Az Üllői út mentén, a Nagyvárad tér és Népliget közötti hatalmas terület szétszórt épületeiben működő komplexumot a Vágóhíd utca szeli ketté. Az egyik többépületes egység a korábbi Szent László Kórház, a másik a volt Szent István, ami szintén rengeteg épületből áll. E kettő között szállítottak volna át egy beteget, ám a focimeccs közbeszólt: lezárták miatta az Albert Flórián utcát. A kórházat ez a közterület választja el a stadiontól, ha pedig a sportélet úgy akarja, hogy ne lehessen használni, a centrumkórház két távolabbi pontja között sem lehet beteget fuvarozni. Mivel ez rendszeres, az ominózus eset vélhetően csak azért maradt emlékezetes a doktorok számára, mert a beteg meg is halt. Állítólag nem a várakoztatás miatt. Amúgy is elvesztették volna, már ha ez bárkit vigasztal.

– Hogy mi volt a gond? Nézzen ott körül, menjen be egy mellékhelyiségbe! Rettenetesek. Az a kisebb probléma, hogy koszosak. A helyzettel már a takarítók sem tudtak mit kezdeni, ilyen állapotok közt az a maximum, amit a helységekből ki lehet hozni. Mindent szét kellene verni – halljuk egy másik orvostól szinte ugyanazt, amit kollégánk is említ. Csak van folytatása is, kis túlzással az, hogy a komplexumot pár egysége kivételével be kellene szántani. A képalkotó diagnosztikai részleg például remek és jól felszerelt, tiszta és teljesen újszerű. Csak a radiológusok nem hemzsegnek benne, így még az orvosoknak is szépen kell kérniük, ha egy sürgősebb vizsgálatot szeretnének.

A műtétes szakmában dolgozó orvos saját területének eszközhiányát fájlalja. Korszerű felszerelés csak nyomokban van. Persze a régiekkel is ellátja feladatát, a betegek nem látják kárát. De az eszközökkel egyre többet kell küszködnie. Ahogy fogalmaz, olyan ez, mint hogy az ember egy rozoga Trabantot vezet-e, vagy pedig egy új Mercedest. Ami egyáltalán nem mindegy. Hozzáteszi: fogalma sincs, mikor lesz az egészségügyben releváns változás, mert egyelőre jelét sem érezni. Ráadásul azzal is tisztában van, hogy a XXI. században micsoda lehetőségeik lennének az orvosoknak, és ehhez képest mik érhetők el számukra. A doktor jelzésértékű kiszólással zárja beszélgetésünket: – Pozitívumot akar hallani? Hatalmas ugyan az emberhiány, de még mindig sok jó kolléga van, a körülmények ellenére tesszük a dolgunkat, a lehető legnaprakészebb protokollok szerint gyógyítunk. De akkor sem barakkokban kellene dolgoznunk, hanem tízemeletes tömbépületekben, központi műtőkkel, modern épületekben. Teljesen új infrastruktúrára lenne szükség.

Hasonló választ kapunk egy másik orvostól, aki a „reggeltől estig tudnám sorolni”-sóhajjal reagál arra a kérdésre, hogy szerinte min kellene az intézményben változtatni. A kórház rossz állapotát ő is említi, de a legfőbb problémának a leírhatatlan emberhiányt tartja, amivel egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Nincs elég orvos, ápoló, mindenki hiányzik.

– Ezt mindenki látja, igazából nem is értem, miért kell ezt tovább magyaráznom – kérdez vissza értetlenül. Hozzáteszi: persze tudja, hogy személyzet a Honvédban sincs, de azt már legalább fejlesztették, abból a szempontból nem olyan rettenetes – ott legalább normális közegben lehet fél napot várakozni. Már ez is előnynek nevezhető.

De nem baj, azt ígéreték, a dél-pesti centrumkórházból egyszer csak, valamikor, a távoli jövőben létrejön a harmadik fővárosi szuperkórház. Mondjuk még az első is csak papíron létezik, eddig főképp csak a telkével kapcsolatos botrány miatt hallottuk hírét.