Helyre kell állítanunk az önbecsülést

Minden nép keresi eredetét, származását, minél pontosabb képet szeretne kapni múltjáról, hiszen annak tudatában lehet dönteni az előttünk álló kérdésekben – mondta lapunknak Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója. Őstörténetünket új módszerekkel kutatják, a magyar történelmi kérdésekhez pedig előítéletek nélkül állnak hozzá abban a tizenegy kutatócsoportban, ami az intézethez tartozik.

Az új intézet a tudatosan elhallgatott vagy perifériára szorult témákat is feltárja Fotó: Mirkó István

– Attila hun király koporsóját keresik?

– Nem, nem ez a feladatunk, de gondoljon bele, milyen nagyszerű lenne a nagy hun király sírját megtalálni! Egyelőre csak remélhetjük, hogy más régészeti vagy történeti kutatások során új adat merül fel pontos hollétéről. Bár nem egyszerű feladat, hiszen ezeket a nagy uralkodókat mindig teljes titokban temették, megelőzendően a későbbi sírkifosztásokat, rongálásokat. Bárhogy alakulnak a jövő kutatásai, munkánkat a legnagyobb tisztelet és a tudományos megközelítés vezetheti, mert a kincsvadászó sírrablás mindig főbenjáró bűn volt, mint a barbárság egyik legdurvább cselekménye.

– Kásler Miklós egy interjúban azt mondta, hogy nem a legavatottabb tudóst keresik a főigazgatói feladatra, hanem egy kiváló szervezőt, aki megteremti a nyugodt, eredményes munka alapjait. Bevált a számítása?

– A jogi tanulmányok mellett világéletemben szerettem szervezni, valamit felépíteni, alkotni. Tizennyolc éve folyamatosan államigazgatási intézményekben szolgáltam, ahol általában sikeresen helytálltam. Sokan gondolták úgy, hogy a főigazgatónak vagy, ha úgy tetszik, menedzserigazgatónak nem egy tudományterület szaktekintélyének kell lennie, mert mindenki a saját tudományát becsüli. Olyan típusú személyt kerestek, aki az egészet összefogja. De megnyugtatok mindenkit, hogy van egy kiváló tudományos főigazgató-helyettesem is, dr. Vizi László, a Kodolányi János Egyetem oktatási rektorhelyettese, történész, jogász végzettséggel. Az ő munkáját segíti a tudományos tanácsadó testület, a magyar tudomány nagy öregjei.

Az új intézet a tudatosan elhallgatott vagy perifériára szorult témákat is feltárja
Fotó: Mirkó István

– Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy sok tabutéma van magyar történelemben, ezekkel pedig foglalkozni kell. Mire gondolt?

– Intézetünknek szerencsés a helyzete, mert a magyarság történetének egészét, főleg az eredetét és az elhanyagolt kérdéseket kell vizsgálnia. Sokan azt hiszik, hogy csak a magyar őstörténettel foglalkozunk, de ez nem így van. Az egészen korai évszázadoktól kezdve a Kádár-korig kutatjuk a magyar történelem korszakait. Mindenki tudja, hogy vannak tudatosan elhallgatott vagy perifériára szorított témák és elhallgatott kutatási területek is. Az elmúlt ötszáz évben többször megszállták és lerombolták Magyarországot, rengeteg külföldi hatás is ért minket a török hódoltságtól a Habsburg időkön keresztül a náci, majd a szovjet típusú diktatúrákig. A magyar nép ennek megfelelően nem tudott sem önmagával, sem a múltjával szabadon foglalkozni. Nemcsak a történészek nem végezhették megfelelően a dolgukat az elmúlt ötven vagy akár száz évben, hanem a régészek vagy a nyelvészek sem. A rendszerváltozás után végre eljutottunk abba az állapotba, hogy a kormány felismerte ezt, és létrehozta az intézetet, amire egyébként rengeteg európai példát is találhatunk. Minden nép keresi az eredetét, a származását, minél pontosabb képet szeretne kapni múltjáról, hiszen annak tudatában lehet dönteni az előttünk álló kérdésekben.

– A magyar őstörténet mégis az egyik fő profiljuk. A hasonló kutatócsoportok mellett mi újat hozhatnak az önök kutatásai?

– Újfajta, egymást kiegészítő módszerekkel kutatjuk a magyar őstörténetet, amelyet eddig főleg történeti, filológiai és régészeti módszerekkel vizsgáltak. Az archeogenetikai kutatóközpontunk már megállapodott a Szegedi Tudományegyetemmel, mindkét kutatónk ott kutat majd a mi eszközeinkkel, és új archeogenetikusokat is képzünk. Egy elnyert pályázatunk keretében a késő avarkor és a honfoglalás kori népesség genetikai vizsgálatához kezdtünk hozzá. Ez az első lépése annak a munkának, amelyben a Kárpát-medencében élt népességek genetikáját tárjuk fel, azaz azt, hogy mely népekkel vagyunk rokonságban és milyen arányban. Meg vagyok győződve, hogy ezek a kutatások roppant érdekes eredményekre vezetnek majd, másként fogjuk látni Magyarországot Euró­pában, más lesz az önbecsülésünk.

– Ez lényegében őstörténet.

– Több területen vannak még feladataink. Sok velünk kapcsolatban álló nép pontos ismereteket jegyzett le rólunk sok száz éven keresztül. Keleten grúz, örmény, bizánci levéltárak várnak még feldolgozásra, de a vatikáni levéltárban is jó lenne állandó jelenlétet kialakítanunk, ahogy a szlovák vagy a román kutatók ezt már megtették. Klasszika-filológusainknak ez nagy feladat, hiszen a XV. századtól kezdve számos fontos forrás még feltáratlan és feldolgozatlan. Jó tudni, hogy időversenyben vagyunk a szomszédos országokkal, amelyek a jelenlegi státus quóhoz akarnak történeti ideológiát teremteni, saját forrásértelmezésük szerint. Így a Monumenta Slovaciae Vaticana című sorozatban a nem létezett középkori Szlovákia dokumentumaiként adják ki a magyar történelem középkori római forrásait.

– Arról volt már szó, hogy neves kutatók dolgoznak önöknél, de neveket eddig elvétve lehetett hallani. Mondana néhányat?

– Természetesen: Szovák Kornél, Tusor Péter, Neparáczki Endre, Ma­yer Gyula, Bódi Zoltán, Hajagos-Tóth Tibor és még sokan mások.

– Volt olyan sajtóorgánum, amely a tevékenységüket és terveiket „magyarkodásnak” nevezte.

– Ez is a Magyarságkutató Intézet szükségességét jelzi, mert ha a magyarkodás szót valaki szitokszóként használja ebben az országban, azzal csak azt bizonyítja, hogy sok dolgunk van még ezen a téren. Azt is szeretnénk, hogy minél több nemzet megismerje a magyarságot, a magyar nép eddigi teljesítményét, azt, hogy mit köszönhet nekünk Európa és a világ. Az intézet éppen ezért legalább öt nyelven – angolul, németül, spanyolul, fran­ciául és oroszul – is fogja publikálni az eredményeit, hogy azok eljussanak az amerikai vagy az ázsiai kontinens egyetemistáihoz, érdeklődőihez is. Jelenleg a környező országok szemszögéből írják meg Közép-Európa történetét, tehát a rólunk szóló könyveket is. Ezeket forgatják külföldön, ezek hatnak a világra, de nem biztos, hogy ezekben mindig olyan tartalom jelenik meg rólunk, ami hiteles vagy ami a magyar helyzetet és az eredményeinket megfelelően ábrázolja. Ebben is feladatot látunk, és igyekszünk helyreállítani a magyarságképet a világ felnövekvő generációi számára is.

– A fiatal nemzedékek magyar identitásának megerősítését is tervezik. Hogyan?

– A magyar történelem olyan páratlanul gazdag, hogy nem kell kitalálnunk eseményeket, tetteket, hanem a megtörténteket kell megismertetnünk a fiatal nemzedékekkel. Ott kell kifejteni a tevékenységet, ahol az érdeklődők vannak, ezért applikációkat vagy vlogokat is tervezünk a fiatalok számára, amelyekben tudományosan alátámasztott tartalmak is vannak. Ma nem elég csak tudományos szaklapokban publikálni, más, innovatív csatornákat is kell használni.

– Nemrég erdélyi körúton jártak. Miként mutatkozott be az intézet?

– Ferenc pápa csíksomlyói látogatására készítettünk ajándékba egy, a magyar szentekről és boldogokról szóló, latin nyelvű, 120 oldalas kiadványt, amely emlékeztet és bemutatja, hogy az Árpád-ház adta a legtöbb középkori szentet és boldogot a katolikus egyház számára. A székelyföldi előadás-sorozat jól sikerült, komplett líceumi osztályokat hoztak előadásainkra, és a külön, előre nem tervezett előadások megtartására is minden esetben igent mondtunk. Mondhatom, hogy óriási igény és érdeklődés kísérte a hét helyszínen megtartott több mint 100 előadásunkat. Böjte Csaba testvér és több iskolaigazgató kérésének eleget téve megbeszéltük, hogy ősszel folytatjuk ezt a kezdeményezést.