Tetőzik a vörösterror – 1919 legvéresebb hete

Az ellenforradalom leverésével megbízott Szamuely Tibor június 21. után folytatja a Lenin-fiúkkal megkezdett leszámolási portyáját Kalocsán és a környező településeken.

Június végén a kommün egyre inkább kutyaszorítóba kerül, mert az antant utolsó felszólításban követeli, hogy a Vörös Hadsereg vonuljon vissza a Clemenceau-jegyzékben megjelölt határok mögé, és szüntesse be a harci cselekményeket. Felerősödik az antikommunista ellenállás, főként a Duna–Tisza közén és a fővárosban, ám példátlan brutalitással lép fel ellene a proletárdiktatúra. A külpolitikai csőd miatt a lakosságon állnak bosszút.

Az ellenforradalom leverésével megbízott Szamuely Tibor június 21. után folytatja a Lenin-fiúkkal megkezdett leszámolási portyáját Kalocsán és a környező településeken. Első állomása Solt, ahol tíz embert akasztat föl azok közül, akiket a proletárhatalom megdöntésére irányuló tevékenységgel gyanúsítanak. Jászfalussy Károly jegyzőt úgy akasztatja föl 22-én, hogy a közeli napokra gyermekét váró feleségének megígéri: ha ő húzza ki a széket férje alól, leszedeti a kötélről. Amikor a kismama megteszi, a szemébe nevet. Öt főt Kecskemétre szállítanak, s másnap ott lövik le őket. Ezután Hartára vezet a Szamuely-halálkommandó útja, ahol hét helyi lakos esik el a harcokban.

Az utcán elfogott Seidl Jánost már a népbiztos akasztatja föl. Dunapatajon, amint megérkezik 23-án, tizennégy helybelit akasztat föl a rendcsinálási megbízott – kihallgatásuk nélkül. A kivégzetteken túl negyvennyolcan vesztik életüket a csatározásokban. Szamuely innen Kalocsára megy, ahol tizenhat polgárt felakasztat, hármat főbe lövet. 25-én az érseki palotában vigyorogva vizet kér vacsora előtt, mondván: „Meg akarom mosni a kezemet, mert hullaszagú.”

Június 23-án a Kecel környéki összeütközésekben huszonegyen halnak meg. Ezenkívül a kiérkező vörös század három tagja a közeli telepen lakó Benediczki Pálhoz tör be, akit kislányával a karján lőnek le. Mivel a papok szerintük ellenforradalmárok, agyonlövik a plébánost és másokat is. Soltvadkerten 22–23-án a vörös őrség tagjai kérdés nélkül lelőnek mindenkit, aki az útjukba kerül. Kilencen halnak meg. Dunaföldváron egy embert 22-én az utcán lőnek le a terroristák, másnap további négy főt végeznek ki. Sok hősi halált követel Hajós ellenállása is: a határában vívott harcokban kilenc helybelit gyilkolnak meg. Páhiban 23-án a nyolcéves Heiszán Ferencet távolabbról ellenforradalmárnak nézik és lelövik. Számos további településen szedi áldozatait a vörösterror.

Budapesten a Krisztinavárosban a június 22-i úrnapi körmenet elénekli a Himnuszt, mire Cserny József különítményeseivel rájuk ront. Dénes Arthur ügyvéd az egyik lövésbe belehal. Aznap Herczeg Géza bankhivatalnok kommünellenes röpcédulákat osztogat a bazilikában. Egy detektív letartóztatja. Másnap a forradalmi törvényszék halálra ítéli, s hajnalban agyonlövik.

A 24-i Népszava szalagcímben hozza, hogy a főváros katonai parancsnokát statáriális intézkedési joggal ruházzák föl. Haubrich József parancsa:

„A legkérlelhetetlenebb szigorral, a proletárforradalom minden hatalmával fogok eljárni az ellenforradalmi zsidó bankárok és klerikális papok aknamunkájával szemben. Fölszólítom a proletárokat és elsősorban a dolgozó asszonyokat, hogy ne üljenek föl a vagyona után kesergő zsidó tőke és a hatalmát féltő egyház bűnös szövetségének, és ne hagyják magukat eszközül fölhasználni más vallású proletártestvérek ellen. A mai naptól kezdve betiltok mindennemű gyülekezést és fölvonulást (a szak- és pártszervezeti gyűlések kivételével). Teljes védelmet biztosítok a templomokban a vallás gyakorlata számára, de egy pillanatig sem tűrhetem, hogy a vallás leple alatt nagyranőjjön az ellenforradalom.”

Az Isten nevében című vezércikk folytatja az antiszemita és antiklerikális uszítást, előkelő püspököket, potrohos zsidó bankárokat és földesurakat kárhoztatva. Szintén végigfutó felirattal, vastag betűkkel közlik: a vallásos gyülekezetekbe betolakodó „»agent provokatőröket« el kell fogni, ártalmatlanná kell tenni őket és át kell őket adni a vörös őrségnek! Ez kötelessége a Tanácsköztársaság minden hívének!”

A Lemberkovics Jenő által vezetett felkelők 24-én tévesen azt hiszik, a szocdem Haubrich is megbuktatná Kun Bélát, és a munkások fellázadnak. A századost letartóztatják és lelövik. A lázadás gerincét alkotó Ludovika Akadémia 254 fiatal növendéke hősiesen harcol, ám másnap délelőtt kénytelenek megadni magukat. Közben az ellenállásban részt vevő monitoroknak és őrnaszádoknak, miután lövéseket adnak le a szovjetháznak hívott Hungária Szállodára – ahol a kommün vezetősége székel – sikerül elhagyniuk délen az országot. Az egyik hajót találat éri, két tiszt elesik. Három ludovikás veszti életét: Karátson István tüzérszázados, Erődy Ödön tartalékos főhadnagy és Pogány Jenő akadémiai növendék. Romanelli alezredes, az antant képviselője, az olasz misszió feje 26-i levelében súlyos felelősségre vonást helyez kilátásba, ha más elbánásban részesülnek a lázadók, mint amit a genfi konvenció a hadifoglyok részére megállapít. Kun Béla harcias válaszlevélben reagál, ám a kivégzések később mégis elmaradnak.