Kun Béla kiprovokálja a katonai intervenciót

A kommün feje fensőbbséges stílusban próbál tárgyalni a győztes hatalmakat képviselő politikussal, amivel még inkább aláássa a tanácskormány amúgy is egyre ingatagabb helyzetét, siettetve a végét.

Garbai és Kun (jobbról az első és második) külföldi vendégekkel Fotó: Herczeg István Forrás: MTI

Georges Clemenceau helyett július 13-án szűkszavúan reagál a békekonferencia Kun Béla terjengős, vagdalkozó, impertinens táviratára. Már a címzés, a titulus hiánya beszédes: „Kun Béla Budapest.”

A lakonikus, megszólítás nélküli levél: „Válaszul a radiotelegramra, amelyet julius 11-iki keltezéssel önök az elnökhöz intéztek, a békekonferencia kijelenti, hogy nem tárgyalhat önökkel, amig be nem tartják a fegyverszüneti szerződést.”

A külügyi népbiztos azonban még fölényeskedőbb levelet küld a békekonferencia elnökének július 14-én, amelyet a Népszava Kun Béla elvtárs számonkéri Clemenceau szavahihetőségét címmel közöl. Ebben ismételten sérelmezi a francia miniszterelnöknél a román haderő sorozatos, a fegyverszünetet megsértő támadásait, és követeli a Tiszántúl kiürítését. A kommün feje fensőbbséges stílusban próbál tárgyalni a győztes hatalmakat képviselő politikussal, amivel még inkább aláássa a tanácskormány amúgy is egyre ingatagabb helyzetét, siettetve a végét.

Egy jellemző részlet: „Számíthatunk-e arra, hogy Clemenceau ur igérete be is váltatik a román királyi csapatok részéről? Fölhivjuk a békekonferencia figyelmét arra, hogy itt ezidő szerint nem tárgyalásokról esik szó, hanem Clemenceau ur igéretének betartásáról, illetve a békekonferencia parancsának a román királyi csapatok részéről leendő végrehajtásáról.” Válasz már nem is érkezik a párizsi békekonferenciától. A szövetséges missziók nagykikindai tanácskozásán, jú­lius 14-én ezután elhatározzák a kommunista proletárdiktatúrával, tanácsköztársasággal szembeni katonai támadást.

Eközben Jászberényben vérfürdőbe torkollik a kommunisták által összehívott népgyűlés. Az összeterelt helybeliek lehurrogják, kifütyülik a szónokot, Bokányi Dezső népbiztost, hiába veszi körbe a teret háromszáz fős vöröskarhatalom. Eldördül egy puskalövés, majd az egyik ház emeleti ablakában előre elhelyezett géppuskából lőni kezdik a tömeget, s a karhatalmisták is tüzet nyitnak a menekülő emberekre. Tizenegy halálos áldozata – a legfiatalabb tizenöt éves – és több tucat súlyos sebesültje van a vérengzésnek.

Július 17-én kiszáll a helyszínre Vágó Béla, a keleti hadsereg parancsnoka, és megállapítja, hogy ellenforradalmi puccs történt, ezért a város polgáraira hárommillió korona hadisarcot ró ki, amit a vörös városparancsnok pár nap alatt behajt. Egy füst alatt ruharazziát is tartanak a karhatalmisták, amelynek során a ruhaneműiken kívül az értékesebb ingóságaiktól is megszabadítják az embereket. Ugyanezen a napon Sajóvelezden Héthy Dezső körjegyző tartja leánya kézfogóját, amelyen a meghívott Fehér Zoltán vöröstiszt leittasodva gorombáskodni, kötekedni kezd a házigazdával. Kiutasítják, ám kisvártatva visszatér, s miközben békülést színlelve átöleli a jegyzőt, agyonlövi.

Július 17-én Abaújszántón a kassai Oláh Rózsit lövi agyon Miklósi Gyula politikai megbízott – állítólag gondatlanságból. Egy mindössze 19 éves mádi vöröskatonát is kivégeznek 19-én Tarcalon. Miután Tóth István engedély nélkül eltávozik, Erdős József politikai megbízott – hiába kérlelik – halálra ítéli és a zászlóalj előtt agyonlöveti.

A július 15-i Népszava vezető írása a címoldalon megtalálja a bajok forrását: „A korrupció ma a laza erkölcsi felfogás, a proletárdiktatura egyetlen veszedelmes ellensége Magyarországon.” Varga Jenő népbiztos cikkében úgy vélekedik: „Erélyesen hozzá kell látni a tisztogatáshoz: A forradalom tetüit és piócáit – amint Lenin mondotta – le kell vakarni a proletárság testéről, meg kell szüntetni a lábrakapott laza erkölcsi fölfogást és a legridegebb erkölcsi tisztességet kell meghonosítani.” A következő napon kijelölik a megoldást is: „A Tanácsköztársaság megszilárditásának egyik főfeltétele: a tömegek szocialista szellemben való nevelése.”

Garbai és Kun (jobbról az első és második) külföldi vendégekkel
Fotó: MTI

Július 17-én Szózat a világ proletárjaihoz címmel tesz közzé hosszas szöveget a tanácskormány nevében Garbai Sándor elnök és Kun Béla külügyi népbiztos. Az alcímek, Fölhívás a világforradalomra – A rabságban nyomorgók szolidaritását követeljük saját elnyomóikkal szemben – Le kell rázniok magukról a kapitalizmus igáját”, hűen foglalják össze a tartalmat.

Július 18-án a Munkások! Elvtársak! című testes közlemény úgy indít: „A kapitalizmus igájában görnyedő dolgozó tömegek véges-végig, egész Nyugateurópában, proletárszolidaritásból fakadó nagyszerű érzéssel, lázadozó egyetakarással kiáltják felénk e hó 21-én, hogy nem engedik az orosz és magyar munkások szociális forradalmát megfojtani.” Ehhez képest nem a nemzetközi, országos, csak a Budapesten és környékén rendezendő nagygyűléseket hirdetik meg. A 20-i Népszavában „a nagy világsztrájk előestéjén” azt kérik: „A nemzetközi munkásszolidaritás tépje le a magyar kommunizmus torkáról az ántánt-imperializmus fojtogató karjait.”

A bolsevik vezérkar újabb terjedelmes felszólítása „A világ proletárjaihoz!” viszont megalapozatlan derűlátásról tanúskodik: „Tudjuk, hogy ellenségeink napjai meg vannak számlálva, mert közeledik a nap, amikor a proletariátus nemzetközi egysége a végső, halálos csapást méri a haldokló burzsoáziára.”