Az EP-választáson meglepően jól szereplő Momentumnál lapunkat arról tájékoztatták, hogy a párt vezetését 2018 júniusában választotta meg a küldöttgyűlés, mandátuma pedig két évre szól, így várhatóan a jövő év nyaráig nem történik változás. – Ha a Momentum az elvárásoknak megfelelően szerepel az önkormányzati választáson, akkor tisztújítás biztosan nem képzelhető el – mondta Németh Gyöngyvér, a párt sajtósa.
Az EP-választáson minden várakozást felülmúló, ezáltal az ellenzék vezető erejévé váló DK is csak januárban tart tisztújító kongresszust – tudtuk meg Gréczy Zsolttól. A párt frakciószóvivője, országgyűlési képviselője a Magyar Nemzetnek kijelentette: a DK-nak jelenleg mintegy kétszáz önkormányzati képviselője van, amit reményeik szerint megtöbbszöröznek az októberi választás után.
Szeptemberi tisztújítás
A Fidesz még az önkormányzati választás előtt, szeptember végén tartja meg az alapszabály szerint kötelező tisztújító kongresszusát. A kormánypárt legutóbbi kongresszusa 2017 őszén volt, akkor egyhangúlag, 1358 szavazattal megerősítették elnöki pozíciójában Orbán Viktort, és alelnöknek választották Novák Katalint, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot, illetve Gulyás Gergelyt. Mivel utóbbi egyben a Miniszterelnökséget vezető miniszteri posztot is betölti, valószínűleg nem indul újra az alelnökségért, sajtóhírek szerint a tisztséget Kósa Lajos töltheti majd be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!