Esélyt kapnak egy másfajta életre a nyírteleki Kedvesház kis lakói

Egy roma pedagógus a kilencvenes évek elején úgy döntött, magához vesz tíz gyereket, és a saját módszereivel, a gyermekvédelmi rendszeren kívül neveli őket fel – egy jobb életre. Mára kiderült: Lázár Péter módszere működik, mi több, a kollégiumában nevelkedők hetven százaléka szakmát szerez és dolgozik.

A kiskorúak a hétköznapokat itt, a hétvégéket otthon töltik, könnyítve a szülők anyagi terhein Fotó: Teknős Miklós

– Megjöttünk! – kiabálják különböző szólamokban a lányok, mire a szó végére érnek, már az emeleten vannak. A táskát ledobják, gyors kézmosás, és rohannak vissza a földszinti társalgóba. Fognak egy-egy széket, majd kör alakba rendeződve leülnek. – Kaptam egy kettest németből, de nem ám kegyelemből, ez rendes kettes – számol be a napi történésekről kissé szűkszavúan Evelin, majd gyorsan a mellette ülő Tündére néz, legyen kedves átvenni a szót. Tünde azonban nem szólal meg, csak kérlelve nézi a nevelőket, hogy majd inkább este mesélné el a napját, a messziről jött fotós és újságíró társasága nélkül.

Változás tíz év alatt

Szabolcs megye egyik kisvárosában, Nyírteleken, az úgynevezett Kedvesházban vagyunk, ahol a környék nehéz sorsú családjainak gyermekei élnek. A frissen festett, fénnyel teli falakon mindenütt kézzel készített őszi díszek és a kirándulásokról, szülinapokról készült fotók lógnak, a könyvespolcokon plüssök és agyonlapozott mesekönyvek terpeszkednek. A kiskorúak a hétköznapokat itt, a hétvégéket viszont otthon töltik, ezzel is könnyítve a szülők anyagi terhein. Most összesen huszonhárman laknak itt.

A ház Lázár Péter jóvoltából lett, aki állami gondozottból pedagógus, majd később a berkeszi gyermekotthon nevelője lett. A roma pedagógus a kilencvenes évek elején úgy döntött, magához vesz tíz gyereket, és a saját módszereivel, a gyermekvédelmi rendszeren kívül neveli őket fel – egy jobb életre. A reformer Nyírteleken vett házat, amelynek a helyiek kezdetben nem igazán örültek, még aláírást is gyűjtöttek, hogy megakadályozzák, a városba cigány gyerekeket költöztessenek. Néhány évvel később azonban igazolódott: Lázár Péter módszere működik, mi több, a Kedvesházban nevelkedők hetven százaléka szakmát szerez és dolgozik.

– Fontos, hogy ne szakadjanak ki a családjuktól, de esélyt kapjanak egy másfajta életre – kezdi Batári Zsolt, az intézmény vezetője. – Azt szokták mondani, hogy amit hétköznap felépítünk, azt hétvégén lerombolják. Nálunk szerencsére ilyen – már – nincs, sőt! Amikor Lázár Péter felkért több mint húsz éve, hogy vezessem a házat, bejártam a környéket, hogy feltérképezzem, milyen környezetből érkeznek a lakóink. Az egyik családnál nem volt bejárati ajtó, csak egy függöny, a hálóban csirkéket tartottak, a másikban fát fűrészeltek, fürdőszoba nem volt, és egyetlen szobában laktak hatan. Tíz év múlva ugyanennél a családnál nemcsak rendes ajtó fogadott, hanem egy egyszerű, de takaros lakás: a konyhában főztek, a fürdőben tisztaság, a nappaliban pedig hellyel kínáltak. Hiszem, hogy ehhez a változáshoz a Kedvesháznak is köze van.

A kiskorúak a hétköznapokat itt, a hétvégéket otthon töltik, könnyítve a szülők anyagi terhein
Fotó: Teknős Miklós

Azok, akik itt élnek, a helyi általános vagy középiskolában tanulnak, vagy valamelyik bokortanyáról érkeznek.

– Nyírtelekhez összesen 18 ilyen bokortanya tartozik: ezek a város külső részein, kis túlzással a világtól elzárva helyezkednek el, ahol néhány családtól kezdve akár több száz fős lakosság is élhet – magyarázza a pedagógus.

Egymást motiválják

A beszélgetőkörben Tünde végül oldódni kezd, és elárulja, ő a szabadban érzi magát jól, mindig talál odakint valamit, amivel leköti a figyelmét, legyen szó az állatokról vagy a növényekről. Az őszben is a levelek csörgését szereti a legjobban, meg kicsit a hideget is, ahogy összehúzza az orrát. A hideg azonban nem mindenkiben kelt jó emlékeket.

– Gyakran halljuk a szülőktől, hogy örülnek, amiért a gyermekeik itt melegben ébredhetnek. Sosem fogom elfelejteni azoknak a kicsiknek sem az arcát, akik életükben először tusolnak meleg vízzel – mondja Halmi Rita, aki két éve segíti az alapítvány munkáját. – Amikor idekerül egy fiatal, az első probléma, amivel szembe kell néznünk, hogy a korához képest nincs szocializálva. Sokan itt látnak először angolvécét is – hökkent meg bennünket az angol–francia szakon végzett pedagógus.

Az alapítványi fenntartású és működtetésű kollégiumban ugyanakkor az is prioritás, hogy a tanulók a képességeikhez mérten szakmát tanuljanak és később örömüket leljék a munkájukban. – Az elmúlt években volt olyan lakónk, aki több generáció óta elsőként szerzett szakmát és vállalt munkát a családjában. Amíg a többiek otthon lógatták a lábukat, ő eljárt dolgozni, és bizony mindent megvett magának, amire szüksége volt. A generációkon átívelő mintát sikerült maga mögött hagynia, ráadásul a környezete egy részét is motiválni tudta a tisztes élet kialakításában – büszkélkedik Batári Zsolt.

A dolgozók minden gyermekről felmérést készítenek, hogy milyen tanulási stílus lehet az, ami nála működik, feltérképezik a hiányosságait és egyéni fejlesztési tervet készítenek a számára. Ezután a kicsikkel is leülnek, hogy nekik mi a céljuk, mit szeretnének egy adott tantárgyból elérni, hogyan tudják kihozni belőle azt, ami elvárható és ami segít majd későbbi boldogulásukban.

– Vannak olyan kollégistáink, akiknek a szülei szintén nálunk nevelkedtek – veszi át a szót Királyi Erika, aki egy éve vesz részt a Kedvesházban élők nevelésében. – Ők kétféleképpen foglalnak állást. Néhányan azt mondják, azért akarják, hogy gyermekük is ide járjon, mert azt szeretnék, hogy ők is megkapják mindazt, amiben nekik részük volt. A többi azért nem akarja, hogy mi gondozzuk szerettüket, mert ők akarják mindazt megadni, amit egykor tőlünk kaptak és tanultak.

Kell az adomány

Arról is mesél, az alapítvány egyik dolgozója szintén ezek között a falak között nőtt fel. – János akkoriban ugyan nem folytatta a középiskolát, de néhány évvel később végül leérettségizett, a szervezet pedig munkát ajánlott neki. Most pedagógusasszisztensként segíti a működést, nemrég pedig vásárolt egy családi házat, és igyekszik mindent megteremteni, ami neki annak idején nem adatott meg – sorolja.

A házban egyre nagyobb a zsivaj, a fiúk is hazaértek az iskolából. A beszélgetőkör után egy óra szabadfoglalkozás következik, van, aki a ház pincéjébe veszi az irányt egy gyors pingpongmeccsre, a fiúk másik része a kertbe megy focizni, a lányok pedig félrevonulnak sutyorogni, egyikük karján feltűnően sok a szívecske. Marika néni, a ház szakácsnője is befut, sietve lát neki a hagyma pucolásának, ma lencsefőzelék és sült tarja lesz – hadarja a menüt.

A bőséges, változatos étkezések mögött ugyanakkor szűkös költségvetés van, havonta ugyanis több mint másfél millió forintba kerül az intézmény fenntartása. Ám ennek csupán a felével, ha gazdálkodni tudnak. – Bevallom, olykor elkényeztetjük őket, de egy jóízű, meleg vacsora gyógyírt jelent ezeknek a kicsiknek – árulja el Batári Zsolt, aki azt is fájó szívvel meséli el, anyagi okok miatt nemrég egy nevelőt el kellett engedniük. – A fennmaradáshoz folyamatosan adományokat kell gyűjtenünk, nem túlzás azt mondanom, minden segítség jól jön.