Otthon a talpra állás reményében

Élére hajtott ágynemű és tisztaságillat – az egykor hajléktalanként élő nők szobái nem csak az ünnepek alatt ilyen rendezettek az Új Kezdet Házában, a szép környezet segít, hogy mihamarabb új életet kezdjenek. Sokaknak itt tesznek fel először kérdéseket és adatik meg először, hogy kifejezzék, mit éreznek valójában, vagy rátaláljanak arra a munkára, ami valóban nekik való.

Van, aki a konyhában tudja kiteljesíteni, művészetté fejleszteni képességeit Fotó: Teknős Miklós

Púposra pakolt rekeszek sorakoznak az Új Kezdet Háza bejáratánál, megjött az Élelmiszerbank napi adománya. A rakomány nem marad sokáig parlagon, az intézmény konyhájából szorgos tündérként reppennek ki néhányan, egyenesen Kati néni elé viszik, aki azonnal szemrevételezi a pékárut, az illatos zöldségeket és gyümölcsöket. A konyha az ő birodalma, ő felel az itt élők és az ide betérők jóllakottságáért is. Az alapanyagok láttán az asszony lelki szemei előtt receptek és komplett menüsorok jelennek meg, elégedetten nyugtázza a portékát. Az idős szakácsné egykor maga is hajléktalan volt, miután gyermekei felnőttek, ő sem bírta tovább és elmenekült, alkoholista és bántalmazó férjénél ugyanis még az utca is békésebbnek tűnt.

– Amikor Kati néni bekerült a házba, kiderült, hogy igencsak jól bánik az ízekkel, ugyanis negyvenévnyi rutin volt a kezeiben. Igaz, konyhalányként dolgozott, mert iskolába sosem járt. Grammra pontosan tudta, miből mennyi kell egy ötven vagy kétszáz fős lakomához, így rögtön beiskoláztuk, hogy minél hamarabb munkatársunkként tudjuk az intézményben – magyarázza a látottakat Hecker-Réz Ibolya, a ház igazgatója, akitől azt is megtudom, hogy a főszakácsuk már a két ünnep közötti menüt is kitalálta. – Kati néni szilveszterre töltött csirkecombot és krumplisalátát készít az itt lakóknak és az ide betérőknek, a desszert viszont meglepetés – súgja oda.

Van, aki a konyhában tudja kiteljesíteni, művészetté fejleszteni képességeit
Fotó: Teknős Miklós

– Hátha diós guba lesz! – csatlakozik a beszélgetéshez Borika, aki épp a munkából érkezett haza. – Amint megérzem az illatát ennek a desszertnek, a gyerekkorom jut eszembe és az akkori, könnyű boldogság jár át – mondja halkan, lehunyt szemmel az ősz hajú hölgy, majd gyorsan lerázza magáról a távoli emléket és a kávéfőzőt kezdi igazgatni.

– Nálunk süteményre sosem tellett, de fenyőfánk az mindig volt, ami alá édesanyám kézzel készített ajándékai kerültek – veszi át a szót Zsuzsi, aki két éve került az intézménybe és jelenleg takarítónőként dolgozik.

– Szegény asszony, drága édesanya, mindig elsírta magát, hogy pislogós baba helyett csutkababám lehet csak, de nekem az mindennél szebb volt! – avat be, majd zavarában felpattan és ő is a kotyogóval kezd bíbelődni.

Az intézmény öt évvel ezelőtt kezdte meg működését, az épület három szintjén összesen ötvenöten laknak, az átmeneti szállón harmincan, rehabilitáción huszonöten. A nappali melegedőbe ötven, télen hatvan-nyolcvan rászorulót engedhetnek be: ide bárki betérhet pihenni, tévézni vagy mosakodni, borotvát és tisztálkodáshoz eszközöket is kapnak, sőt a ruhájukat is ki tudják mosatni, vagy választhatnak másikat az adományokból. Az otthonban van önismereti csoport, elhelyezkedési és munkahelykeresési tanácsadás, zárható szekrények és népkonyha is. Utóbbiban naponta háromszáz adag ebédet főznek, és mintegy száz olyan idős jár ide a környékről, akiknek bár van hol lakniuk, ennivalóra már nemigen jut pénzük. – Az ünnepi időszakban kiemelten figyelünk arra, hogy ezek a családok az itt kapott meleg étel mellett mást is az asztalra tudjanak tenni – mutatja az intézmény vezetője az egész szobányi adományt. A piros színű szatyrokba főképp tartós élelmiszerek és a mindennapos főzéshez szükséges alapanyagok kerültek idén, de szaloncukor és más finomságok is a vannak a csomagokban.

Az átmeneti és rehabilitációs szobák most csendesek, sokan ugyanis már hajnalban elmentek dolgozni, akik pedig éjszakások voltak, még alszanak. A jól felszerelt, külön fürdőszobás lakrészeket az itt élők nagyon megbecsülik, az ágyak bevetve, a tiszta ruhák összehajtva sorakoznak az ágy szélén. – Nem csak karácsonykor van ilyen szép rend, az ide kerülő nőket inspirálja, hogy igényes, rendezett környezetben élhetnek. Aki itt él, annak előbb-utóbb dolgoznia kell. Ahhoz, hogy segíteni tudjunk rajtuk, már a felvételi beszélgetésen felmérjük, hol tartanak és mi vezette őket ide, de fontos azt is tisztán látni, hogy képesek-e egyáltalán közösségben élni. Ez ugyanakkor egy absztinens szálló; sokan ezért döntenek mellettünk, mert így plusz kontroll lehetünk a számukra, ha valóban új életet akarnak kezdeni – mondja Hecker-Réz Ibolya, míg körbevezet az emeleten.

Az otthon vezetője szerint az, hogy ki mennyi idő után áll talpra, teljesen egyéni. Sok nőnek itt tesznek fel először kérdéseket és itt fogalmazza meg először elképzeléseit, nézeteit önmagáról vagy az életéről. Van, aki a lakásmaffia, mások bankhitel vagy egy elmérgesedett családi, párkapcsolati konfliktus miatt kerülnek az utcára, és olyan is akad, akit a jól menő hivatása tesz száműzötté.

– Volt egy fiatal lány, akiről bárki azt gondolta volna, hogy minden adott a boldog és sikeres élethez. Jómódú családból származott, ehhez illő egyetemet végzett, és kitartásának hála sikeres ügyvéd lett belőle. Ám ahhoz, hogy bírja a jogi pálya elvárásait, a határidőket és a végeláthatatlan munkaidőt, a drogok segítettek neki a lépést tartani. Ezek a szerek azonban a látszólag pozitív, pörgető hatás után végül ellene fordultak és a mélybe rántották, a családja pedig hiába próbálta meg támogatni és küldte elvonóról elvonóra, végül az utcára került – idézi fel az intézmény vezetője.

– Amikor bekerült hozzánk, és feltártuk az útját, azt kérdeztük tőle: „Miért nem keresel valami mást, amit szeretsz és nem kellenek hozzá drogok?” Az ügyvédnő ennek hatására rövidesen elvállalt egy takarítói állást, és legnagyobb meglepetésére imádta! Precizitása és pontossága miatt a takarító cég vezetőnek nevezte ki, ma pedig már saját tisztítócéget vezet és boldog családanya – teszi össze a kezét Hecker-Réz Ibolya, majd tovább büszkélkedve azt is elárulja: Egy másik hölgy pedig januárban köszön el az itteni életétől és lakótársaitól, a többévnyi kemény munkának hála ugyanis végre beköltözhet saját otthonába.