Kevesebben haltak meg a közútjainkon, mint tavaly

A veszélyhelyzeti intézkedések hatására jelentősen lecsökkent forgalom okán kevesebb közúti baleset történt. Számszerűleg az első négy hónap átlagában is csökkent a balesetek gyakorisága.

2020. 05. 21. 13:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ORFK Balesetmegelőzési Bizottság hivatalos adatai szerint 2020. első négy hónapjában látványosan csökkent az országban a balesetek száma az előző év azonos időszakához viszonyítva. Hivatalos honlapjuk, a Kreszváltozás közölte az I-IV. havi statisztikai adatokat.

Eszerint a rendőrség előzetes – azaz a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő – adatai szerint január elseje és április harmincadika között 3 709 személysérüléses közúti balesetet okoztak a közútjainkon, 16,8 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Több mint egynegyedével csökkent a halálos közúti balesetek száma, és csökkenés jellemzi a súlyos és könnyű sérüléses balesetek mennyiségét is. A közúti halálos áldozatok száma is mérséklődött: az első négy hónapban 111-en, tehát 54 fővel kevesebben hunytak el közúti baleset okán, mint tavaly. A statisztika szerint utasként is kevesebben haltak meg, mint tavaly azonos időszakban. A balesetben meghalt járművezetők körében – az autóbuszvezetők kivételével – gyakorlatilag valamennyi kategóriában csökkenés mérhető, de a legnagyobb visszaesés az utasként életüket vesztettek számában mutatkozik (-19 ember).

A rendőrségi hivatalos balesetmegelőzési portál leszögezi: ez egyben azt is jelzi, hogy a magyarok többsége eleget tett a „Maradj otthon!” felhívásnak, és ha útnak is indultak, jellemzően utas nélkül tették azt.

A csökkenő tendencia elsődleges oka a forgalom drasztikus visszaesése, ami a járványveszély miatti intézkedések hatása. Heti bontásban forgalomarányosan az elmúlt két, csökkent forgalmú hónapban egyaránt voltak olyan hetek, amikor kedvezően alakultak a baleseti számok, és volt olyan hét, amikor az átlagnál több baleset történt.

Mindeközben az ittasan okozott balesetek száma növekedett, és arányuk az összes személysérüléses baleseten belül a tavalyi 7,8 százalékról 9,2 százalékra nőtt. Továbbá a gyermek áldozatok száma hárommal nőtt 2019-hez képest.

A balesetek elsődleges oka gyakorisági sorrendben a gyorshajtás, az elsőbbségi jog és a kanyarodási szabályok megsértése. Az első két helyen megyénként változóan “vezet” a gyorshajtás illetve az elsőbbségadás megsértése. A városias környezetben – erre Budapest az elsődleges példa – gyakoribbak az elsőbbségi jog megsértéséből adódó balesetek.

Mindez arra is felhívja a figyelmet – hangsúlyozza a kreszvaltozas.hu portál, hogy hibás megközelítés lehet a közlekedési balesetek számának erős csökkenését kizárólag a megengedett sebességhatárok leszállításától várni. A balesetek előfordulásának csökkentése nagyon összetett feladat, a forgalomszabályzás, az úthálózat kialakítása, valamint a járművezetők felelősségtudatának a felébresztése olyan tényezők, amelyeket nem lehet elhanyagolni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.