Az első fél év statisztikája szerint 1501 balesettel kevesebb történt az ország közútjain, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A hivatalos statisztika alapján kijelenthető, hogy ekkora balesetszám-csökkenést egyik évről a másikra még nem mértek Magyarországon – számolt be róla elsőként a Közlekedésbiztonság című szakportál. A kedvező tendencia – mint ahogy arról korábban a Magyar Nemzet is beszámolt – egyértelműen a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásoknak és az azóta is érzékelhető közútiforgalom-csökkenésnek köszönhető.

A Hír TV is műsorára tűzi a Magyar Nemzet leleplező dokumentumfilmjét
A YouTube-on már több mint félmillió megtekintést ért el A befolyás ára című film, amely csütörtök este és szombat délután is látható lesz a televízió képernyőjén.