1956 mindannyiunk személyes ünnepe

Egy évvel ezelőtt, 2019. november 25-én hunyt el Horváth János közgazdász, politikus, a második világháború után a Nemzetgyűlés, 1998–2014 között az Országgyűlés képviselője, az 1956-os forradalom résztvevője. Az alábbiakban Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója visszaemlékezését közöljük róla.

Horváth-Lugossy Gábor Cecén, Horváth János sírjánál október 23-án Fotó: Magyarságkutató Intézet/Bárdosi László

Amit Trianon után a magyar politikai, egyházi vezetők, a tudóstársadalom, a mérnökök, a katonai vezetők, az ipar emberei végrehajtottak, az a világon egyedülálló csoda volt. És ez a csoda folytatódik ma már újra. Persze küzdelmek árán.

Csak a XX. században több traumát élt túl a megcsonkított Magyarország, mint más nemzetek összesen. Idesorolható a második világháború utáni szovjet megszállás totalitárius diktatúrája, amely tudatos könyörtelenséggel nyomta el a magyar nép természetes életerejét.

Az 1900-as évek első felétől a magyar nép a független kisgazdapártra bízta országunk vezetését. Mert a nép tudta, hogy akkoriban ez a párt, s ennek a pártnak a tagjai viszik tovább évezredes értékeinket, hagyományainkat.

Az „Isten, haza, család” hármas fundamentuma tökéletes ellentéte, kiirtandó és eltörlendő ellenfele volt a szovjet diktatúrának.

A kisgazda képviselők, amíg bírták, védték az országot és a magyarságot. Amíg lehetett, addig a parlamentben, politikai eszközökkel, majd ezek diktatorikus felszámolása után, amikor már nem maradt semmi, testükkel, életükkel. Szó szerint.

Az Andrássy út 60. ismert hely volt a kisgazda képviselők számára, így nagybátyám, Horváth János kisgazda országgyűlési képviselő számára. Verték korábban ott már a nyilasok is. Csak az a diktatúra éppen rövidebb ideig tartott.

Aztán jöttek a internacionális kommunisták a szovjet tanácsadókkal. Ugyanúgy vertek, körmöt téptek, árammal sokkoltak, a lehető legaljasabb, legembertelenebb módon.

Amikor a magyar nemzeti politikusok politikai lehetőségeit felszámolták, a magyarok nem hagyták magukra választott képviselőiket a túlerővel, a világbirodalommal szemben.

1956-ban eljött az a pont, amikor a nép személyesen vett részt a forradalomban. A pesti srácoktól az ápolókig, a világháborús veteránoktól minden magyarig. Aki nem fogott fegyvert, az hírt vitt, vagy élelmet adott a városiaknak, vagy üldözöttet bujtatott. ’56-ban nem volt közömbös senki. Mert akkor nem lehetett. Tudta ezt mindenki.

János bátyám angol nyelvtudása miatt különleges külügyi megbízott lett a forradalom napjaiban. A feladat egyszerű, de nagyon fontos volt: a nyugati világ tudtára adni, hogy a magyarok felkeltek a szovjet birodalom ellen. A három hétre tervezett útból végül 41 év lett, mert időközben nyugaton érte a telefon: nincs hova hazajönni. A szovjetek vérbe fojtották a forradalmat.

1956 mindannyiunk személyes ünnepe

A magyar nép történetében sokszor Voltak olyan csaták, forradalmak, események, ... </ p> Közzétette: Magyarságkutató Intézet – & nbsp; 2020. október 23., péntek </ blockquote> </ div>

A 17 szovjet hadosztály, a csaknem 3000 szovjet tank ellen az első, majd a második világháborúban kivérzett magyarságnak egyedül nem volt ereje a szovjet atombirodalom ellen.

Másoknak meg nem volt bátorsága felkelni úgy, mint nekünk. Segítség sem érkezett. Egyedül maradtunk. Ez is mind joggal emeli értékét ’56-os hőseink tetteinek.

A XXI. század is egyre zavarosabban alakul. A magyarság értékeit, hagyományait ma már nem a kisgazdapárt képviseli, hanem a kormánypártok. Nem véletlen, hogy nagybátyám a Fidesz tagjaként szolgált tizenhat évig a parlamentben 1998 és 2014 között. Itt találta meg, látta biztosítottnak az „Isten, haza, család” fundamentumok védelmét, továbbadását következő generációinknak.

A Kárpát-medence ősi otthonunk, de megvédéséért, szabadságunk megőrzéséért minden évszázadban fel kellett sorakoznunk.

A megmaradásunk hamarosan a jó választáson is múlik. Addig azonban még sok dolgunk van.

Ma például az, hogy együtt emlékezünk ’56 hőseire! Akik megtehetik, hogy számukra ez személyes ügy legyen, azok így: a történelmünket saját, személyes ügyünkké avatva. Hogy azok számára is, aki velünk együtt már nem tudja így átszemélyesíteni szabadságharcunk emlékét, annak pedig példáz mutassunk. Őrizve halottaink emlékével együtt a forradalom tüzét. A magyar szabadságharc üzenetét.

Én is ezt tettem, amikor Cecére zarándokoltam, hogy nagybátyám, Horváth János sírjánál fejet hajtva tegyem a lehető legszemélyesebb ügyemmé 1956 örökségét.

Dr. Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója

A 17 szovjet hadosztály, a csaknem 3000 szovjet tank ellen az első, majd a második világháborúban kivérzett magyarságnak egyedül nem volt ereje a szovjet atombirodalom ellen.

Másoknak meg nem volt bátorsága felkelni úgy, mint nekünk. Segítség sem érkezett. Egyedül maradtunk.

Ez is mind joggal emeli értékét 56-os hőseink tetteinek.

A XXI. század is egyre zavarosabban alakul. A magyarság értékeit, hagyományait ma már nem a kisgazdapárt képviseli, hanem a kormánypártok. Nem véletlen, hogy nagybátyám a Fidesz tagjaként szolgált tizenhat évig a parlamentben 1998 és 2014 között. Itt találta meg, látta biztosítottnak az „Isten, haza, család” fundamentumok védelmét, továbbadását következő generációinknak.

A Kárpát-medence ősi otthonunk, de megvédéséért, szabadságunk megőrzéséért minden évszázadban fel kellett sorakoznunk.

Megmaradásunk hamarosan a jó választáson is múlik. Addig azonban még sok dolgunk van.

Ma például az, hogy együtt emlékezünk 56 hőseire! Akik megtehetik, hogy számukra ez személyes ügy legyen, azok így: a történelmünket saját, személyes ügyünkké avatva. Hogy azok számára is, akik velünk együtt már nem tudják így átszemélyesíteni szabadságharcunk emlékét, azoknak pedig példát mutassunk. Őrizve halottaink emlékével együtt a forradalom tüzét. A magyar szabadságharc üzenetét.

Én is ezt tettem, amikor Cecére zarándokoltam, hogy nagybátyám, Horváth János sírjánál fejet hajtva tegyem a lehető legszemélyesebb ügyemmé 1956 örökségét.